Az izraeli kormány egy 2005-ben nyilvánosságra hozott hivatalos jelentése szerint a zsidók anyagi vesztesége a hollókoszt alatt legkevesebb 240 milliárd dollár, de talán ennél is több, akár 330 milliárd dollár is lehet. Ebbe az összegbe beleszámították a háború alatt a zsidóktól elvett tulajdon értékét (125 milliárd dollár), a táborokban munkára kényszerített zsidók ki nem fizetett munkabérét (11-52 milliárd dollár), továbbá azt a jövedelmet, amelyhez a szabadságuktól megfosztott emberek nem tudtak hozzájutni (104-155 milliárd dollár).

Aharon Mor, a Gazdasági Minisztérium hivatalnoka azt mondta, legalább 100 különböző  forrás alapján végezték a számításokat, és az irányítása alatt álló bizottság hét éven keresztül dolgozott a jelentésen. Ami az elvett tulajdont illeti, a testület tagjai arra a meglepő következtetésre jutottak, hogy legalább 9 millió zsidó ingó és ingatlan vagyonát kobozták el vagy tették tönkre a németek és a velük szövetséges gójok. Vagyis elvették a zsidók becsületes munkával felépített házait, lakásait, de bankszámlákat, üzleteket, biztosításokat, államkötvényeket, valutát, ékszereket, aranyat, gyémántot és műalkotásokat is elraboltak szegény héberektől a gonosz nácik és a fasiszták.

Na és vajon a háború után, és az 1945 óta eltelt kárpótlások során nem kapták-e vissza az elrabolt vagyont a zsidók? Sajnos joggal aggódhatunk, ugyanis a tanulmány szerint az eltulajdonított és tönkretett értékeiknek csupán a 20%-át kapták vissza. Kiváltképpen az elkobzott ingatlanok visszaadása terén lenne még sok tennivaló – szögezi le a dokumentum. Amely ugyanakkor elismeri, hogy 1998 és 2001 között 8 milliárd dollár kárpótlásban részesültek a háború idején vagyonuktól vagy életüktől megfosztott személyek, illetve leszármazottaik. Azonban ezzel a kérdés egyáltalán nincsen lezárva, a világ rendje nem állt helyre, még sok-sok pénzt kell a gójoknak kifizetni a holokauszt túlélőinek, meg azoknak a zsidóknak, akik azt állítják, valamijük elveszett a háború alatt. Hasonló összegű kárpótlásra természetesen egyetlen más nemzet fia sem jogosult.

A jelentésben az áll, hogy 2004 elején 1 092 000 holokauszt-túlélő élt a világon, akiknek a fele Izraelben lakik. Évente 10%-uk azonban sajnos elhalálozik. Ahhoz képest, hogy a holokauszt-túlélők biztosan nagyon idősek, elég jól tartják magukat, ha csak 10%-uk szenderül jobblétre évente. De ha 2004-ben 1 milliónál is többen éltek olyanok, akik túlélték a „világtörténelem legnagyobb népirtását”, akkor hányan lehettek ezek a szerencsés emberek közvetlenül a háború után? Nos, 1945 és 2004 között is haltak meg közülük, és ha a mostani halálozási rátából visszakövetkeztetünk, akkor legalább 4-6 millió zsidónak kellett túlélnie a hollókosztot, ha igaz, hogy 2004-ben még 1 milliónál is többen éltek közülük. Vegyük hozzá ehhez, hogy a holodogmatika egyik alaptétele, hogy 6 millió zsidót öltek meg a németek. Ezek szerint tehát 10-12 millió zsidó élt a nácik uralma alatt álló európai területeken. Bravó, ehhez csak gratulálni lehet, ráadásul 7 évig tartott, amíg a bizottság kiizzadta magából ezt a baromságot. Egyébiránt persze minden zsidó holokauszt-túlélőnek számít, aki a háború alatt Európában élt, és még rendületlenül életben van. De az is lehet, az európai lakóhely sem feltétel. Mert ha valaki mondjuk 1939 és 1945 között – esetleg előbb – elhagyta Európát, akkor is a holokauszt-túlélők nagy családjához tartozik, és így jogosult a kárpótlásra. A többiek pedig vagy holokauszt-túlélők, vagy pedig az állítólagos holokausztban meghaltak leszármazottai, ezen kívül pedig nyilván nincs olyan élő zsidó, akitől, vagy akinek a felmenőitől ne koboztak volna el valamilyen ingó vagy ingatlan vagyontárgyat. Németh Sándor a maga nevében beszélt, amikor a „Magyarországi zsidókért” díj átvételekor kijelentette: „A zsidóság adósa vagyok”. Valójában mindannyian az adósaik vagyunk.

Perge Ottó – NY Times nyomán