A chicagói egyetemen próbált előadást tartani az Izrael nevű terrorállam volt kormányfője tegnap - kevés sikerrel. Az elképesztő biztonsági intézkedések és rendkívül erős rendőri (valamint moszados) készültség ellenére - Al Capone elé járulókat sem vizsgáltak át soha ennyire - számos tüntetőnek sikerült bejutni az előadás-kísérletre, és percenként szakították félbe a zsidó mészárost. A demokrácia nevében persze mindegyik aktivistát elvitték (egyet le is tartóztattak), de mindig került új ember, aki szembesítse az igazsággal a civilek, gyerekek, nők ezreit legyilkoltató Olmertet.





Elfogadhatatlan, hogy egy háborús bűnökkel gyanúsított ember tartson előadást a chicagói egyetemen, már csak azért is, mert a hadserege egyetemet is rombolt le Gázában januárban - egy a chicagói vélemények közül, melyekkel a volt izraeli kormányfő szembesült tegnap.

Békepárti palesztinok, zsidók és más származású amerikaiak mintegy harminc fős csoportja szembesítette bűneivel Olmertet és hallgatóságát, emlékeztetve őket többek között arra, hogy miniszterelnöksége alatt Izrael 1400 embert gyilkolt meg Gázában és körülbelül 1200-at Libanonban 2006-ban. A fölöttébb erős biztonsági készültség ellenére egy Goldstone feliratú transzparenst is sikerült bejuttatniuk, egy adott ponton fiatal hölgy pedig a Gázában lemészároltak neveit kezdte olvasni egy 101 oldalas listáról.

Olmert láthatóan zavarban volt, hiszen amint elvittek valakit, rögtön más lépett a helyébe, és fejére olvasta bűneit, annyira, hogy egyszer csak kérlelni kezdte a résztvevőket, legalább öt percet beszélhessen megszakítás nélkül. Olyan válaszokat kapott, amilyeneket érdemelt: "Nincs mit megbeszélni egy háborús bűnössel, a bíróságon kellene előadást tartanod, nem itt!", "Hágában a helyed!".

Megpróbált közbeavatkozni az egyetem dékánja is, mondván, azért hívták meg Olmertet, hogy kifejtse a véleményét (persze már ez a megközelítés is álságos volt, mert honvédő palesztinokat és libanoniakat, Hamasz- és Hezbollah-vezetőket természetesen nem hívnak meg, csak ilyen patkány tömeggyilkosokat, mint Olmert - a szerk.), de a hallgatóság azt tanácsolta neki és meghívottjának, hogy inkább a nemzetközi törvényszéken tegye azt Olmert. "Ketrecben a helye, nem a színpadon" - összegzett egy bekiabáló.

A zsidó terroristát kint is tüntetők várták, ugyanakkor megjelentek a politikáját helyeslő Izrael-pártiak is. Négyen.

Ugyan  - a "demokrácia" nevében - tilos volt minden, így a kamera bevitele is, az Electronic Intifadának sikerült kijátszani az őröket, az ő jóvoltukból láthatunk egy amatőr felvételt az eseményről alább (bár később felfedezték őket s megfenyegették, de a nagyját már addigra felvették):

 

 

Kuruc.info - Axis of Logic nyomán, bővebben (angolul) itt