Október első Heti progressziója érkezik a láthatáron. Olvasói képek színesítik az egyre borongósabb őszi hangulatot, úgyhogy nem is szaporítom tovább a szót, belevágunk a közepébe. A hetiprogresszio@kuruc.info-nak küldött üzeneteket pedig ezúton és ismételten köszönöm.
3. Az alföldi végeken is nyílt egy új Pepco, a tulajdonosok pedig úgy gondolták, hogy ezzel a képpel érik el leginkább a magyar célközönséget.
Lehet, hogy csak lebarnultak az alföldi napsütésben
Nos, ízlése válogatja, de talán szerencsésebb lett volna valami autentikusabb választás, ha már „meglepően alacsony árakon” dolgozik a cég.
2. Kedves olvasónk vendégségben járt a gyerekével, utóbbi pedig az itt látható könyvet kezdte olvasgatni.
A beszélgetőskönyv felnyitható ablakokkal első látásra semmi különöset nem rejt magában, ám ha meglátjuk, hogy a HVG adta ki, a tapasztaltabbak már elkezdhetnek gyanakodni.
A nyugati kiadás lokalizációja ugyanis ezúttal sem sikerült túlságosan jól, legalábbis nem feltétlenül volt szerencsés választás Mohamednek hívni a könyv „főszereplőjét”, ha nevezhetjük így.
Nem hazudtolta meg magát a HVG
Mohamed az ugrálóvárban európai gyerekekkel játszik – tehát nem a különböző kultúrák és eltérő földrajzi térségek bemutatásáról van szó, mert akkor semmi gond nem lenne, így az empátia- és készségfejlesztés égisze alatt minduntalan arra asszociál az ember, hogy egy nagy adag érzékenyítést is kap az arcába a kiskorú célközönség.
„Résen kell lennünk”, ahogy a képet beküldő olvasónk fogalmaz.
1. Végül egy kis angliai séta. Olvasónk és családja öccsét látogatta meg, aki egy London melletti kisvárosban él, és körbevezette őket a környéken is, ha már egyszer arra jártak.
Az első képen a Tower Bridge egyik mosdójának bejárata látható. Vélhetően eredetileg nem így tervezték meg a híd építésekor.
A másodikon egy „Pride busz” szerepel Brightonban, a harmadikon pedig hűtőmágnes választék ugyanitt (Sue Veneer egy brit drag queen, bizonyára mindenki „égett a vágytól”, hogy ilyen hűtőmágnest vehessen).
A negyedik képen egy patrióta tüntető látható (legalább nincs izraeli zászló a kezében), az utolsó pedig egy Westminster melletti kis ajándékbolt kínálatát örökíti meg mosolygó gárdistákkal, ám a baloldali kissé le van barnulva. Lehet, hogy csak nyaralni volt.
Köszönjük ezt a rögtönzött, ám annál alaposabb idegenvezetést kedves olvasónknak!
Ezzel az angliai kirándulással pedig le is zárjuk október hónap első Heti progresszióját. Folytatás következik egy hét múlva!
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info