Vasárnap este van, remek alkalom egy kis Heti progresszióra. Indítsuk is be a gőzhengert és vágjunk bele!

3. Sajnos nem csak Heti progresszió van ma, de bizony drag show és celebrity kvíz is Budapesten, a Ráday utcában. Érzi már a kedves olvasó, milyen elképesztő mértékben tisztul meg az ország „jobboldali” kormányunk alatt? Én sem.



"Jobboldali megtisztulás" sokadik alkalommal

Olvasónknak köszönet a találatért. Egyébként hozzátette azt is, hogy reméli, hogy a rendezvény nem lesz megtartva. Sajnos nincsenek illúzióink.

2. Kínáról sok minden más mellett azt is érdemes tudni, hogy előszeretettel árasztja el ócska hamisítványokkal a világot. Nos, ebben a műfajban is lehet szintet lépni, ahogy azt a kínai Sanvej állatkert bebizonyította.

Gondoltak egy nagyot és pár befestett csaucsau kutyát „eladtak” pandának, ám a nagyérdemű hamar rájött, hogy puszta átverésről van szó, például azért, mert a „pandák” ugattak és csóválták a farkukat.

Az állatkert később elismerte a temus pandák valódi kilétét, pedig korábban még egy „új faj születéséről” is beszéltek.

Persze a látogatók közül voltak, akik nem érték be egy beismeréssel és a jegyük árát követelték vissza.

Alább egy videó az egész kreatív és végtére is vicces átverésről.

🚨CHINESE ZOO ADMITS PANDAS WERE ACTUALLY "PAINTED DOGS"

Shanwei Zoo admitted to the deception after the animals began panting and barking, revealing their true identity.pic.twitter.com/VmXFFToMYV

— Mario Nawfal (@MarioNawfal) September 21, 2024

1. Farkasként azonosítja magát egy skót kamasz, a „haladó szellemű” iskolája pedig engedélyezte számára, hogy az intézmény falai között is farkasként viselkedhessen.

Az oktatási hivatal arra kérte a tanárokat, hogy támogassák az agyalágyultat a téveszméiben, az iskolában pedig farkasként viselkedhet és öltözhet.

A gyereknek az indoklás szerint „faji diszfóriája” van, ami azt jelenti, hogy valaki úgy érzi, teste egy másik fajéhoz, állathoz vagy akár dinoszauruszhoz tartozik. „Meglepő módon” a diák egy olyan aberrált csoport tagja, akik állatoknak öltöznek be és úgy is viselkednek.



Felnőttkorára ilyen lesz? (fotó: Pixabay)

A brit oktatás történetében ez az első, de vélhetően nem utolsó eset, ellenben Dr. Tommy MacKay klinikai neuropszichológus szerint „faji diszfória” nem létezik, így rossz döntést hozott az iskola.

„Született egy önkormányzati döntés, amelyik elfogadja, hogy egy gyerek farkasként azonosítja magát, ahelyett hogy megmondanák neki, hogy abba kell hagynia, és össze kellene kapnia magát, ami a józan ész felőli megközelítés lenne” – nyilatkozta nagyon helyesen. MacKay szerint egyébként nem meglepő, hogy ilyet látunk valakinél egy olyan életkorban, amikor gyakran bármi más szívesen lenne, csak nem önmaga. De hát erre nyilván nem az a válasz, hogy meg is engedjük neki…

A döntéshozók azzal érveltek, hogy szakszerűen a GIRFEC (Getting It Right for Every Child – Legyen rendben minden gyerek) elvei szerint jártak el, a gyereket pedig „konzultációkkal” is támogatják, de saját bevallásuk szerint nehéz dolguk van, hiszen a „faji diszfóriának” kevés irodalma van. Utóbbi nem meglepő, hiszen nem is létezik.

Valódi támogatás helyett tehát a gyerek hibás igényeit szolgálja ki a liberális nevelés a hamis „tolerancia” oltárán.

Mindenkinek köszönöm ezúttal is a figyelmet, illetve a hetiprogresszio@kuruc.info-ra küldött számtalan levelet is. Tartsák meg ezt a jó szokásukat, cserébe pedig egy hét múlva ismét jön egy új rész.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info