Budaházy György elmulasztotta az állat bal oldalán elöl a fehér vagy sárga fényt, hátul piros vagy sárga fényt adó lámpa biztosítását - áll annak a határozatnak az indoklásában, mely Gyuri tudtára adja, hogy az Érdi Rendőrkapitányság 50 ezer forintra bünteti. És ez nem vicc.

Lóügyben nyert már pert Budaházy az ÁVH ellen az EU-ellenes kampány után, akkor a bíróság megállapította, hogy a KRESZ nem tiltja a lóval való közlekedést a fővárosban. Azóta sokat törhették a fejüket az ávósok, mit lehet kitalálni a magyar lóra pattanásának megakadályozására, így derítették ki, hogy nem szereltek rá karácsonyfaégőket. Ezt valóban elmulasztotta a konzervatív betyár, pedig hát tudhatná, hogy az jár a lóra...

Ráadásul a derék állatnak még gyomorműködése is van, melynek eredményét nincs ki eltakarítsa, mert szegény cigányok nem alkalmazhatók utcaseprőnek, még diszkrimináció lenne. Kutyatulajdonosok, vigyázat!

Alább a dokumentum, jelezzük még egyszer: tényleg komoly.

Kuruc.info





Sziasztok!

2006. október 23-án délután a Deák téren egy lovat sem láttam kivilágítva.

Ennyit a "tréfáról"!

Évek óta nap mint nap autózom a Kerepesi úton, ahol hébe-hóba látok lovasrendőröket poroszkálni.

Még soha, egyetlenegyen sem láttam felszerelt kivilágítást!

Ezt azért sajnálom is, mert legalább nevettem volna egyet.

A lényeg, hogy ha a rendőrnek a közúti forgalomban megkülönböztető jelzés használata nélkül (ez sem lesz rossz, kék villogó a lovon) RENDSZERESEN elnézik ezt a fajta szabálysértést, akkor egy állampolgár is kaphatna elsőre figyelmeztetést!

Ha jól emlékszem, a rendőrök szabálysértését szigorúbban kell megítélni, tehát Budaházy nem kaphat szigorúbb büntetést, mint a rendőrök!

Már csak azt kell megkérdezni a Karhatalomtól, hogy mekkora büntetéseket kaptak a kivilágítatlan lovasrendőrök, mert annál súlyosabbat az állampolgár sem kaphat!

Szebb Jövőt!

M.Zs.

Nyílt levél
Rendőrkapitányság Érd Szabálysértési Hatósága
Tisztelt Uraim!

Bírságokat kiszabni renitenskedő betyárokra csakis úgy korrekt, ha önök példát mutatnak szabályszerűségből. Javaslatom röviden a következő:

A ló fejére villogó kék lámpát és szirénát, a füleire és a hátsójára pedig az irányjelzőket kötelezően fel kell szerelni. Természetesen első hátsó világítás, a helyzetjelző és tolatólámpa is kell a rendőrlóra és valamilyen pottyantás-gátlóval, esetleg gumibugyival is fel kell szerelni a paripát, mert hát a szabály az szabály. Innentől kezdve se könnygázgránátra, se lovasrohamra nem lenne szükség többé, mert az emberek könnyezve hemperegnének a röhögéstől ahogy csak meglátnák a vitéz urakat nyerítő holdkompjaik társaságában.

Maradok tisztelettel:
K. Gábor



A határozat indoklásában 3 egymástól független dolog áll, melyek külön-külön védhetőek.

Azt ugyan nem tudni, hagy az V. Bank utcában milyen tábla tiltja a behajtást. Egyirányú utcában tipikusan elhelyezett tábla ez.

Ez a járművek forgalmára vonatkozik.

Amennyiben "Állati erővel vont járművel behajtani tilos", erre külön tábla vonatkozik:

Lovaglás esetén nincs jármű, csak ló és lovas, tehát a járművekre vonatkozó tilalom lovasra nem vonatkozhat.

Más kérdés lenne, ha olyan táblát helyeztek volna el, mely kifejezetten lovas behajtását tiltaná. Jelen esetben azonban nem erről van szó.

A járművek forgalmára vonatkozó tilalmi jelzőtáblák

Továbbá:

II. A közúti járművekkel kapcsolatos fogalmak

a) Jármű: közúti szállító- vagy vontató eszköz, ideértve az önjáró vagy vontatott munkagépet is. A mozgáskorlátozottak közlekedésére szolgáló, emberi erővel tolt vagy hajtott kerekes szék és a gépi meghajtású kerekes szék - ha sík úton önerejéből 10 km/óra sebességnél gyorsabban haladni nem képes, továbbá a gyermekkocsi és a talicska - azonban nem minősül járműnek. Az ilyen eszközökkel közlekedő személyek gyalogosoknak minősülnek.

r/1. Kerékpár: olyan két- vagy háromkerekű jármű, amelyet egy vagy két személy emberi ereje, illetőleg legfeljebb 300 W teljesítményű motor hajt. A kerékpáron egy 10 éven aluli gyermek szállítására alkalmas pótülés, illetve kerékpár utánfutó vontatására alkalmas berendezés helyezhető el.

(Privát megjegyzés: r/1) logikusan nem következik a)-ból, de ha mégis kategorizálják, hát a kerékpár is jármű. Viszont a lovast semmi nem minősíti járművel való közlekedőnek.)

(Lásd itt.)

A forgalomban részt vevő járművek kivilágítása

Bővebben közúti közlekedés szabályairól

(Olvasónktól)