Ugrás a cikkhez
Reklám

Nagy a visítás a magyar pedofiltörvény miatt. Nem csoda, hiszen az, hogy a kormány törvényi tiltás alá helyezte a kiskorúak "genderfelvilágosító" kampányait, filmjeit, iskolai, óvodai foglalkozásait, valóban nagy csapás számukra.

Arról persze szó sincs, amivel a buzilobbi végtelen pénzzel kitömött hadállásai és a hazai balliberális körök telekürtölik a világsajtót, hogy üldöznék vagy el akarnák lehetetleníteni őket. Azonban ez a törvény, ha be is tartják és tartatják, elvágja a társadalomromboló, abnormális és deviáns gondolkodású és szexualitású hálózat világméreteket öltő utánpótlásvonalait. Nem véletlen, hogy nem a nyugdíjasklubokban szerveznek "érzékenyítő" tréningeket. Nagyon jól tudják, hogy fennmaradásuk záloga, ha minél több kiskorút bizonytalanítanak el nemi identitásában, zavarnak össze, vagy, ha ez mégsem sikerülne teljesen, legalább csatasorba állítják őket a normális világgal, évszázados emberi értékekkel, hagyománnyal, a család legszentebb megtartó intézményeivel szemben egy olyan eszme zászlaja alatt, amely győzelme az egész nyugati civilizáció végső pusztulását jelentené.

Ha a genderpolémiában részt veszünk, látni kell, hogy mi zajlik nyugaton, ott, ahol ennek akadálytalanul teret adnak. A gyerekek és a fiatalok a legveszélyeztetettebbek az LMBTQP-agymosás által, mert egy komplexusos, szorongó fiatal (és ki nem az tizenévesként) könnyen elhiszi, hogy nem neki kell fejlődni, változni, érni, hanem azért nincsenek sikerei, mert ő tulajdonképpen "más", és a csúnya társadalom nem fogadja el. A többség persze ellen tud állni, de a genderlobbi valódi célszemélyei a hátrányos helyzetű, instabil, elhanyagolt, árva, esetleg alkoholista szülők által nevelt gyerekek, akik karriert látnak abban, ha "mások" lesznek, és sztárokká válnak.

Ezek a civil szervezeteknek álcázott lobbikörök bekebelezik, meghülyítik és ráviszik őket egy visszafordíthatatlan útra, mondjuk az ún. nemváltásra. Ez történik nyugaton és itt is ezt akarják, hiába titkolják. Amikor pedig a legtöbbje rájön, hogy a "nemváltással" a problémái nem oldódtak meg, csak fokozódtak, sokan öngyilkosok lesznek. De nincs kiszállás, mert aki megpróbálja, azt ellehetetlenítik, lejáratják, tönkreteszik.

Bármekkora is a visítás a felszínen, biztosak lehetünk abban, hogy hallgat a mély. A nyugat-európai országok megvett, gerinctelen vezetői úgy tesznek, mintha elítélő nyilatkozataik az alájuk tartozó társadalom véleményét is tükröznék. De aki kint él, vagy olvas idegen nyelvű közösségi médiát, az látja, hogy az állampolgárok nem osztják vezetőik nézeteit.

Magyarország most utat mutathat, ha kitart. Itt az idő, hogy megmozduljon mindenki, akinek fontos gyermekeink megmentése, az ország jövője. Cselekedjünk!

A minap megnyílt az idei budapesti "Pride"-hónap, amely a pusztító liberalizmus és deviancia legnagyobb éves seregszemléjével, a Budapest Pride nevet viselő felvonulással ér majd véget július 24-én. Addig is számos bicskanyitogató rendezvénnyel várja látogatóit.




Alább kiválogattunk néhányat és buzdítunk mindenkit, hogy regisztráljon, és, élve a véleménynyilvánítás szabadságával, vegyen részt ezeken az egyébként nyílt eseményeken, vitatkozzon, mondja el gondolatait a szervezőknek és a résztvevőknek. Hiszünk a szólás szabadságában, ne várjuk meg, amíg tilos lesz gondolkodni, alkossunk kisebb csoportokat, és menjünk el ezekre a társadalmi vitákra, hogy ne csak egyféle vélemény lehessen jelen!




Természetesen még számos olyan esemény van, amit nem emeltünk ki, de jó lenne meglátogatni, itt lehet szemezgetni.




Azoktól, akik bejutnak az eseményekre, a beszámolókat, kép- és hanganyagot a szerkesztőségbe várjuk. Kérünk mindenkit, hogy részvételkor tartsa be a hatályos magyar jogszabályokat.

Július 1. - Interaktív workshop a gyermekvállalásról

A gyermekvállalás a téma, hogyan kaparintsunk meg ártatlan kisgyerekeket, a Háttértársaság és a Szivárványcsaládokért Alapítvány szervezésében. Hajrá!

Július 2. - 33. paragrafus

A hazai "transzemberek" ellehetetlenítéséről a Háttér Társaság szervezésében. Itt fogják a transzok szidni a kormányzat lépéseit, elsírva kirekesztettségüket és üldöztetésüket.

Július 3. - Oroszországnak szeretettel

Kissé tágítják a kört, és a kelet-közép-európai "üldöztetésükün" keseregnek majd.

Július 12. - Hatékony fellépés a gyűlöletbűncselekmények ellen

Helyszín a Háttér Társaság irodája. Itt megtudhatjuk, hogy miként próbáltak eddig és próbálnak majd ezután is elhallgattatni minket.

Július 13. - Az LMBTQP az új migráns?

Miközben épp "Pride"-hónapot tartanak, melyet buzifelvonulás követ, ők a kormány általi üldözéséről hazudoznak az Aurórában.

Július 15. - Zsarnokmentes zóna

Itt a Helsinki Bizottság fog hisztizni a nagy üldöztetés miatt.

Július 16. - A melegség eredete

Ide orvosi végzettségű hazafiak, kutatók jelentkezzenek, hátha az előadás során megtaláljuk a "meleg gént", mint valami jetit.

Július 16. - Magyar Queer irodalom

"Meseország mindenkié" újratöltve, reméljük, felnőtteknek szóló "irodalmi" művekről lesz szó, mert ha nem, akkor itt már felmerülhet a törvénysértés vétsége is.

Július 17. - Az LMBTQP identitás biológiai háttere

ELTE-s, liberális biológus hallgatók akarják majd megmagyarázni, hogy a devianciáiknak biológiai hátterük van. Orvos harcostársaknak ajánlott!

Július 20. - Öltözzetek Meseország-szereplőknek és vonuljatok a Labrisszal!

"Gyertek, vonuljatok a Labrisszal az idei Pride felvonuláson július 24-én! Öltözzetek be a Meseország szereplőinek!"

Különösen felháborító rendezvény, a Labrisz a gyerekeket csalogatja a buzifelvonulásra. Az új törvények szellemében ez már kiskorúak veszélyeztetése.

Július 21. - Hogyan szeresselek? Az elfogadás és határai

Bibliai idézetek segítségével a kereszténység összemosása az LMBTQP-vel az Aurórában. Harcos keresztények itt megvédhetik hitüket.

Július 23. - A rettegett G betűs szó

A genderellenes támadások története és ideológiai háttere. Itt nyilván démonizálni fogják mindazokat, akik mernek a homoszexualizmus ellen fellépni.

Néhány vidéki ajánló:

Badacsony, július 17. - Szivárvány bortúra a Badacsonyban

Hát már borászok is?... Badacsonyi homobortúra. Érdekes lenne tudni, mely pincészetek vesznek részt ilyesmiben, Balatonon nyaraló hazafiak előnyben.

Pécs, július 10. - Családi nap

Családi nap... az Amnesty International szervezésében.

Július 24. - a felvonulás

Az idei ratyifelvonulás mentén több helyszínen is tiltakozni fognak a normalitáspártiak, ahová lehet majd csatlakozni, részletek később.

(Kuruc.info)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából