A Dönitz által vezetett tengeralattjáró-háború jelentős mértékben a korszerű híradástechnikán alapult. Alábbi cikkünkben néhány ezzel kapcsolatos tényezőt és technológiát mutatunk be, amik jelentősen segítették a farkasfalkákat sikereik elérésében.
Rádiósok a német tengeralattjárókon
Egy tipikus német tengeralattjárón viszonylag nagy volt a rádiósok száma. A háború nagy részében ez 4 fő volt, ami a háború későbbi szakaszában megnőhetett 5-6 főre is. Naponta öt műszak volt, ami három 4 órás nappali és két hatórás éjszakai műszakból állt. Ezért a műszakbeosztás naponta változott.
A rádiósok feladatai az alábbiak voltak: az üzenetek küldése és fogadása; rejtjelezés; a hidrofon használata; ellenséges rádiólokátorok érzékelése; saját radar használata.
A rádiósok létszáma az Ubootokon a háború folyamán az utóbbi két feladat miatt nőtt meg.
Rádiós munka közben
A Goliath adóállomás
A német tengeralattjárók vezetése során jelentős problémát okozott, hogy a tengeralattjárók víz alá merült helyzetben egy tipikus rádió üzeneteit nem tudták fogni, mivel a víz elnyelte a rádiójeleket. Ezért a Harmadik Birodalom felépítette a legnagyobb teljesítményű adóállomást a világháború történetében, a Goliath-ot. Ez egy óriási méretű és energiafogyasztású létesítmény volt, teljesítménye 1000 kilowatt felett volt. Ezt közel az egész világon venni lehetett, még a víz alatt is.
A teljesítmény mellett a másik meghatározó technikai tényező a hullámhossz volt. Ez az állomás nagyon alacsony frekvencián (hosszúhullámon) üzemelt, ami ezért volt előnyös, mert a hosszúhullámú jelek mélyebbre behatolnak a tengerbe.
A Goliath adóállomás vezérlőterme
Antennák
A tipikus német tengeralattjáróknak 3 antennájuk volt, amikkel egyszerre 3 különböző rádiót tudtak működtetni. Általában az egyiket adásra, a másik kettőt vételre használták. Ez azért volt szükséges, hogy az UBoot biztosan megkapja a főparancsnokság üzeneteit. A tengeralattjáróknak szánt üzeneteket általában először rövidhullámon küldték el, aztán megismételték hosszúhullámon. A rádió-iránymérőt szintén lehetett vételre használni.
Rádióantennák tengeralattjárón
A kommunikációs bóják
Mint ahogy az előbbi részben írtuk, a víz alá merült tengeralattjáró nehezen tudott üzeneteket küldeni és fogadni. Hosszúhullámú rádiókkal ugyan lehetett a tengeralattjáróknak üzenetet küldeni, viszont akkora méretű rádiót nem lehetett egy tengeralattjárón elhelyezni. Ezért a Kriegsmarine a háború folyamán kifejlesztett kommunikációs bójákat, amiket egy víz alá merült tengeralattjáró fel tudott küldeni a felszínre, és le tudott velük adni egy üzenetet.
A bóják egyik típusa a Swammboje volt. Ennek az volt a funkciója, hogy a felszínre érés után egy rádiójelet sugározva rávezesse a többi tengeralattjárót a követett konvojra.
Egy másik típus a Fuhlungshalterboje volt. Ez a felszínre úszva egy kijelölt idő után működött, ami során vagy színes füstöt vagy pedig világítórakétát lőtt ki. Ezt kapcsolatfelvételre használták.
A harmadik típus az átjátszó bója volt. Ez a felszínre érés után leadott egy rádióüzenetet, majd elsüllyesztette magát.
(Olvasónktól)
Források:
https://uboat.net/men/crew/radio.htm
http://uboatdata.ussleahy.com/Goliath.htm
http://www.uboatradio.com/425857824
http://www.uboataces.com/beacons.shtml
https://lazarbibi.blog.hu/2016/08/06/hogyan_kommunikalnak_a_tengeralattjarok
Korábban írtuk:
- A világháborús csatahajók torpedóvédelme
- Áramfejlesztők a világháborús csatahajókon
- Kriegsmarine-technológia: a tengeralattjáró-háborút meghosszabbító néhány megoldás
