Ugrás a cikkhez
Reklám

Nem vett emberszámba a 112-es segélyhívó diszpécsere egy cigány nőt, akit a zilahi buszpályaudvaron seprűvel vert meg egy kisbusz sofőrje - derül ki a Főtér.ro híréből.

Az incidens még áprilisban történt, ám csak most derült ki, hogy a hatóságok állításaival ellentétben a nő felhívta a 112-es segélyhívót, ahol azonban a diszpécser durván, "rasszista hangnemben" beszélt vele.

Az esetről akkor az egyik utas videót is készített. Ezen az látható, ahogy a sofőr seprűvel üti a 25 éves nőt, aki karjában kisgyerekét tartva, a táskájával próbál védekezni. A nő egyébként két gyerekével éppen a kórházból tartott hazafelé.

Akkor a hatóságok azt állították: azért nem tettek semmit az ügyben, mert a nő nem értesítette őket.

Most azonban nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amely azt bizonyítja, hogy a nő igenis felhívta a segélyhívó számot – csak éppen a diszpécser "nem beszélt vele normálisan". A türelmetlen diszpécser többször is agresszívan rászólt a nőre, aki – meglehetősen zaklatottan – arra panaszkodott, hogy megverték.

A diszpécser szerint a nő úgy károgott, mint a varjak, majd azt kívánta neki, hogy vigye el az ördög.

Ezt követően kapcsolta a rendőrséget, ám a rendőr sem volt sokkal segítőkészebb: azt mondta a nőnek, hogy ha valamilyen baja van, tegyen személyesen feljelentést a rendőrségen. Amúgy az ügyben a rendőrség sem bontotta ki az igazság minden részletét, ugyanis azt állították: a sürgősségi távközlési szolgálat nem is kapcsolta hozzájuk a panaszost.

A sürgősségi távközlési szolgálat most, a nyilvánvaló hazugság napfényre kerülése után most azt közölte, belső vizsgálatot indítottak, amelynek idejére a diszpécsert felfüggesztették tisztségéből. Megjegyezte: a diszpécser eljárása sérti a belső etikai szabályzatot.





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából