Ugrás a cikkhez
Reklám

A caracali tragédia 15 éves áldozatának nagybátyja, Alexandru Cumpănașu közzétette a Facebook-oldalán annak a három beszélgetésnek az átiratát, amely a 112-es segélyhívószámra érkezett és Alexandra, a diszpécserek, illetve a rendőrök között zajlott - adta hírül a G4Media nyomán a Transindex.ro. Ezt követően Cumpănașu a család kérésére közzétette az első hívás hanganyagát, a másik kettőét pedig a Stiri pe surse portál szerezte meg. A három közzétett hívás mellett Alexandra még kétszer beszélt a rendőrség embereivel, akik az egyik nála lévő telefonon hívták. Erről a két beszélgetésről nincs átirat, sem hangfelvétel.



Fotó: Observator.tv

A beszélgetések átiratából az látszik, hogy a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) diszpécsere és Vasilică Florescu rendőr, az Olt Megyei Rendőr-felügyelőség kötelékéből néha hitetlenkedve, néhol pedig túl lekezelően kezelik Alexandra kétségbeesett hívásait, annak ellenére, hogy a lány többször is elismétli, hogy elrabolták, megverték és megerőszakolták. Az átiratokból és a hangfelvételekből kitűnik, hogy az elrabolt lány egy olyan címre küldte a rendőröket, amit egy névjegykártyán talált, abban a házban, ahol fogva tartották. A rendőrség végül kiküldött egy egységet a megadott címre, de nem találták ott a lányt.

Az alábbiakban részletek következnek a beszélgetésből, azokkal a hangulatjelzésekkel, amelyeket Alexandru Cumpănașu írt néhány válaszhoz:

Első hívás (11:05:08 óra)

Diszpécser (1): Halló, 112, miben segíthetek? Halló?

A.M: Jó napot, a rendőrséggel szeretném felvenni a kapcsolatot!

Diszpécser (1): Mi történt asszonyom, hogy hívják?

A.M: Kisasszony vagyok, 15 éves és tegnap elrabolt egy úr…

Diszpécser (1): Hogy hívnak?

A.M: Măceșeanu Alexandra, kérem, jöjjenek gyorsan, nem tudom, hol vagyok…

Diszpécser (1): Hogy-hogy nem tudod, hol vagy? Milyen településen vagy?

A.M: Dobro… Ááá… Caracalban, Caracalba vitt, nem tudom pontosan…

Diszpécser (1) (ironikusan): De adj meg egy tájékozódási pontot, hogy hol vagy Caracalban, hogy gondolod, hogy megtalálunk ott? … Halló?

A.M.: Igen, várjon, ne menjen el kérem….

Diszpécser (1): Megerőszakoltak?

A.M. (sírva): Igen, megerőszakoltak!

Diszpécser (1): Igen, maradj a telefonnál, de próbálj megadni egy tájékozódási pontot, hogy tudjuk pontosan, mit… hogy találunk meg!

A.M.: Megjött, megjött, megjött… Jöjjenek gyorsan, kérem!!!

Leteszi a telefont.

Diszpécser (1): De hova menjünk, testvér, Caracalba… (háttérzaj)? De mi az ördögöt csináljak, ha Caracalban van, hogy elrabolta és Caracalba vitte, de nem tudja, hova… és a rendőrséggel beszél… Kapcsold őket…

A háttérben egy másik diszpécser hallatszik: 11:06:57

Diszpécser (2): Hol vagy Caracalban? De most hol vagy, meg tudod nézni? Nézd meg… nézd meg….

Diszpécser (2): De honnan ismered őt? Mondd csak meg nekem… (...)

Második hívás (11:06:25)

Diszpécser (2): Halló, 112, miben segíthetek? Halló?

A.M.: Ismét én vagyok!

Diszpécser (2): Hol vagy Caracalban?

A.M.: Elhaladtunk, amikor először láttam, bekötötte a szemem és a gát mellett voltunk, az urat Popescu Lucian Gabrielnek hívják…

Diszpécser (2): A gát mellett, Popescu Lucian... hát és most hol vagy? Meg tudod nézni?

A.M.: Nem tudom, be vagyok zárva egy szobába, csak egy kaput látok…

Diszpécser (2): Menj nézd meg, nézd meg a… de honnan ismered te őt? Mondd csak el… (...)

Diszpécser (2): Jó, nálad van a telefonod, igaz?

A.M.: Igen, de ez az övé! Most egy másik számról hívom…

Diszpécser (2): Nem számít, de honnan van neked ez a számod?

A.M.: Milyen szám?

Diszpécser (2): Ez, amelyikről most hívsz. Honnan?

A.M.: Az ő telefonja, itt találtam…

Diszpécser (2): Az ő telefonja?

A.M.: Igen!

Diszpécser (2): Az ő telefonja, igen, jó. A…

A.M.: Kérem, hölgyem, küldjenek valakit, mert félek…

Diszpécser (2): Jól van, kész, várj kicsit, hiszek neked, megértettem, maradj vonalban még egy kicsit, ha tudsz…

A.M. (zokogva): Félek, félek…

2019. június 25., 11:07:53 óra - a hívást átveszi a rendőrség

Rendőr (1): Halló

Diszpécser (2): Halló, rendőrség?

Rendőr (1): Elhaladtak a gát mellett…

Diszpécser (2): Elhaladtak a gát mellett, abból, amit értettem. Tegnap rabolták el, ez az ő telefonja.

A.M.: Kérem, jöjjenek minél hamarabb…

Rendőr (1): Hova menjünk, hölgyem? Mondja csak meg…

A.M.: Tessék?

Rendőr (1): Hova, hova?

A.M.: Nem tudom pontosan, elhaladtunk a gát mellett, de most azt hiszem, hogy Boldban vagyok, mert máshol nem lehetek…

Rendőr (1): Hol? Hol van?

A.M.: Boldban…

Rendőr (1): Boldban? Ááá… Olt megyében?

A.M.: Igen, nézze, nézze, várjon kicsit… Találtam egy címet, Antonius Caracalla sugárút, 9 szám, B1, D.A. … (nem érthető)

Rendőr (1): Ott maradjon! Maradjon ott. Antonius Caracalla 9, igaz?

A.M.: Jöjjenek gyorsan, mert félek, kérem, kérem!

Diszpécser (2): Folytassa a címet, úgy tűnik, egy tömbház…

A.M.: Kérem, jöjjenek gyorsan, mert félek!

Rendőr (1): Milyen tömbház van ott? Azt mondta, hogy egy tömbház.

A.M.: Nem egy tömbház, egy ház, van egy kert…

Rendőr (1): Egy ház, rendben, maradjon ott, érkezik egy egység, jó?

Diszpécser (2) (ironikusan): Letette…

A.M.: Kérem jöjjenek gyorsan, mert félek tőle, megvert…

Rendőr (1) (parancsolóan): Jó, jó, maradjon ott!

A.M.: Itt maradok, mert nem tudok kimenni, kérem jöjjenek (elkeseredett kiáltás) (...)

A.M. (hallva, hogy a rendőr az állomással beszél, elkezd sírni) Kérem, jöjjenek hamar, mert félek, kérem!

Rendőr (1): Hölgyem, tegye le a telefont, felveszik Önnel a kapcsolatot és jön a rendőrség, igen?

A.M.: Kérem, jöjjenek gyorsan!

Rendőr (1) (ráförmedve): Igen, jó, jó. (...)

Harmadik hívás (11:12:36)

Diszpécser (1): Halló, 112, miben segíthetek?

A.M. (kétségbeesett hangon): Hölgyem küldtek valakit? Azt hiszem visszatér és félek, hogy megver…

Diszpécser (1): De beszéltél a rendőrséggel, igaz?

A.M.: Igen, Önnel!

Diszpécser (1): Mit mondott a rendőrség?

A.M.: Azt mondták, hogy küldenek egy egységet, de kérem, jöjjenek hamarabb!

Rendőr (2): Halló?

Diszpécser (1): Rendőrség? Visszatért a lány.

Rendőr (2): Igen... hölgyem, mondja, hölgyem!

A.M.: Kérem, küldtek valakit ide?

Rendőr (2) (ingerlékenyen): Küldtünk, maradjon ott, mert nem… 2 perc alatt nincs ahogy odarepüljünk, hölgyem. Maradjon ott, jó?

A.M. (elkeseredetten sírva): Jöjjenek kérem, jöjjenek, félek…

Rendőr (2) (gúnyosan): De kitől fél? Halló, kitől fél?

A.M. (sírva): Tőle… megvert…

Rendőr (2): Tőle, de ki ez a személy?

A.M.: Popescu Lucian Gabrielnek hívják!

Rendőr (2): Popescu Lucian. És hol lakik ez ott?

A.M.: Mondtam, hogy Bold, Antonius Caracalla 9…

Rendőr (2): Ott a 9-es szám alatt lakik Popescu ez a Lucian?

A.M.: Nem tudom, találtam egy névjegykártyát, és azt gondoltam, az övé lehet.

Rendőr (2): De az övé a névjegykártya?

A.M.: Nem tudom…

Rendőr (2) (ironikusan): Ááá, még ezt se tudod! Jól van, várj most… várj ott, jön az egység két-három percen belül, várj!

A.M.: Kérem maradjon velem vonalban, mert félek… kérem…

Rendőr (2): Nem maradhatok vonalban, hölgyem, mert vannak más hívásaink is, maradjon ott, mert jön a rendőrségi egység, biztosan jönni fog, két-három perc, mi a fene?

(A háttérben Alexandra sírása hallatszik)

A.M. (sírva): Jó…

Rendőr (2): Igen? Nyugodjon meg, nyugodjon meg egy kicsit, jó?

A.M. (elkeseredetten sírva): Félek…!

Rendőr (2): Próbáljon meg megnyugodni, hát… jó? Nyugodjon meg, jönni fog az egység, már úton van…

A.M. (elkeseredve): Jól van, kérem…

Rendőr (2): Hagyja szabadon a vonalat, mert ha tovább vonalban maradunk, az egység nem fog tudni Önnel beszélni.

A.M. (sírva): Jó, jó, igen.

Rendőr (2). Jó.

A segélyhívás és a rendőrök helyszínre való kiérkezése között 19 óra telt el. Már csak a lány maradványait - fagyasztott húst, elégetett emberi csontokat - találták meg...



Fotó: Agerpres

Frissítés: még az sem biztos, hogy nem élnek már a lányok

A román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) nem rendelkezik minden kétséget kizáró bizonyítékkal arról, hogy nincs már életben a dél-romániai Caracal városban múlt héten eltűnt, a gyanú szerint nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett 15 éves lány – közölte Felix Banila, a DIICOT főügyésze szerdai sajtóértekezletén.

A gyilkosságot ugyan beismerte vasárnap az ügyben gyanúsított, előzetes letartóztatásban lévő 66 éves Gheorghe Dinca, de a holttest – amelyről a gyanúsított azt állította, hogy elégette – nem került elő, és a házkutatás során a megjelölt helyen talált csontok és fogak antropológiai-, illetve DNS-vizsgálata sem fejeződött be. A nemi erőszakról az elrabolt lány beszélt a hatóságoknak, amikor – annak feltöltőkártyás telefonját megszerezve – csütörtökön sikerült felhívnia a 112-es segélyhívót.

Az ügyészség jelen pillanatban nem zárja ki, hogy a 15 éves Alexandra, sőt, akár gyanúsított által bevallott másik gyilkosság feltételezett áldozata is, az áprilisban eltűnt 18 éves Luiza még életben van.

Ellentmondásos információkkal szolgált a gyilkos

A főügyész szavaiból kiderült, kétségei vannak afelől, hogy el lehetett volna égetni és szinte nyomtalanul eltűntetni egy holttestet a gyanúsított által megnevezett, általa összetákolt fémhordóban. A főügyész szerint a gyanúsított ellentmondásos információkkal szolgált arról is, hova vitte az áprilisban eltűnt áldozat holttestét: először azt állította, hogy az Olt folyóba, majd azt, hogy a Duna vizébe dobta.

A genetikai vizsgálatok eredménye egyelőre annyit bizonyított, hogy Alexandra a gyanúsított autójában és lakásában is tartózkodott.

Csütörtökön egyébként a rendőrség újra felforgatta a környéket, miután egy olyan bejelentést kaptak, hogy Alexandrát a gyanúsított háza közelében lévő elhagyott ház padlásán tartják megkötözve. Kedden az áprilisban eltűnt Luiza anyja is olyan üzenetet kapott, miszerint lánya – egy megnevezett caracali lakásban – életben van. Mindkét bejelentés hamisnak bizonyult.

Kórházban ápolják szegény szörnyeteget

Az illetékességét firtató kérdésre a főügyész a sajtóértekezleten azt mondta, hogy az emberkereskedelemmel és gyermekkereskedelemmel összefüggő esetekben kizárólag a DIICOT az illetékes.

Banila azonban – a nyomozás érdekeire hivatkozva – következetesen elhárított minden olyan kérdést, amely azt firtatta, hogy kapcsolatban áll-e a gyanúsított valamilyen emberkereskedő bandával, vagy volt-e bűnsegédje. Megerősítette viszont, hogy Dinca ellen sem Romániában, sem 2002 és 2008 közötti olaszországi tartózkodása során nem folytattak korábban büntetőeljárást.

A főügyész elmondta: a gyanúsított házának udvarán talált, cementtel felöntött árkokat – amelyekről a román média azt feltételezi, hogy további gyilkosságok áldozatainak maradványait rejthetik – egyelőre nem tárták fel, főleg azért, mert a helyszíni vizsgálatokat a gyanúsított jelenlétében kell végezniük, márpedig a letartóztatásakor elszenvedett sérüléseire panaszkodó Dincat egyelőre a börtönkórházban ápolják.

Az ügy hatalmas közfelháborodást keltett Romániában

Az elrabolt, vélhetően nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett Alexandra ügye hatalmas közfelháborodást keltett Romániában, miután kiderült, hogy hiába hívta többször is a 112-es segélyhívószámot, a hatóságok nem voltak képesek idejében azonosítani a hívás helyét, és közbelépni, hogy megmentsék az életét.

Az ügy miatt előbb a román rendőrség országos és Olt megyei parancsnokát menesztették tisztségéből, hétfőn pedig lemondott a segélyhívót működtető különleges távközlési szolgálat (STS) vezetője, kedden pedig a belügyminiszter is.

A román média szerint nem kizárt, hogy a Dancila-kormány egésze belebukik a botrányba, miként 2015-ben az akkor tisztségben lévő Ponta-kabinet is egy szórakozóhelyen bekövetkezett, több mint 60 emberéletet követelő tűzvész miatt kialakult közfelháborodásra hivatkozva mondott le.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából