Egy éve zártak ki a Jobbik frakciójából, miután nem a jelenlegi elnök mellett álltam a tisztújításon, hanem Toroczkai Lászlót támogattam. Most pedig már a teljes elnökség lemondását kicsikarta a választmány a várakozásoknál is nagyobb választási kudarc miatt.

Nem azt szeretném megírni most, hogy igazam volt vagy én megmondtam, mert ennek nincs értelme. Nem is hátra szeretnék tekinteni vagy mutogatni, bár az a lehetőség, ami a még hiteles Jobbikban benne volt, nyilván fájó sokunknak.

Most már ugyanakkor a Mi Hazánk építésén dolgozunk, és ennek új lendületet ad, hogy az Alapító nyilatkozatunk elfogadása után mindössze kilenc hónappal máris hajszálnyira vagyunk a parlamenti küszöbtől, és folyamatosan erősödünk. Vasárnap óra pláne, hiszen legyőztük a kishitűséget, és csattanós választ adtunk azoknak, akik azt mondogatták, hogy ebből úgysem lesz semmi. Most már látszik, hogy lesz. Sőt talán már lett is.

Mindez megmutatta, hogy az emberek hite, lelke, reménye többet ér a milliárdoknál. Megmutatta, hogy a hitelesség fontosabb összetevője a közéletnek, mint a pénz. Mindez persze nemcsak a Mi Hazánk sikere, hanem azoké a nemzeti szervezeteké, akik mellénk álltak és bennünk bíztak. A nemzeti radikalizmus mindig is mozgalom volt, és mindig az is marad. Ennek csak a politikai megjelenítője egy párt, de ez olyan erős közösség, amely nem tört meg tavaly sem, most már mondhatjuk ezt. Nekik a politikai otthonuk lett és lesz a Mi Hazánk.

Köszönet mindenkinek ezért, hogy a nemzeti radikálisok többsége bármennyi és bármekkora csalódás után újra és újra talpra áll, és felveszi a zászlót.