Az első rész itt olvasható: "Mindenben segítettem nekik, a hátam mögött mégis ostoba német szajhának neveztek"

– Azt hallottam, hogy a muszlim országokból való új bevándorlók beáramlása az itt élő liberális muszlimokra szintén fenyegetést jelent.

– Németországban különösen sok arab, kurd és török hátterű nő van, akik muszlim családból származnak, akik sok éve itt élnek, akik muszlim családi struktúrájukon belül sikeresen kivívták önrendelkezési jogukat. Vannak barátaim és ismerőseim, akik becsületgyilkosság elől menekültek el és más személyazonossággal élnek, valamint menekülőben vannak a család elől, ami meggyilkolná őket. Itt, Németországban, gondolj csak bele! Ők képzettek, ők orvosok, művészek, tanárok, szociális munkások, professzorok, és nem fedik el a hajukat. Barátjukkal élnek anélkül, hogy házasok lennének. És élvezik a szabadságot, ami normális a mi országunkban. És elmondják nekem, hogy azon a területen, ahol sok muszlim él, és most még arab országokból sok bevándorló is érkezik, a szabadságukat ismét korlátozzák.

Ha az ilyen fundamentalista muszlimok felismerik bennük a kultúrkörükből való nőt, állandóan agresszívan közelítenek hozzájuk, kritizálják ruházatukat mint túlságosan nyugatiast, és akár meg is fenyegetik őket. A női menekültek szintén így viselkednek és ők is arra utasítják őket, hogy viseljenek fejkendőt és öltözzenek „illedelmesen”.

Másfelől államként gyakran túlságosan sok segélyt fizetünk ki ezeknek az embereknek az integrációjuk hiánya ellenére, és tehetetlenül nézzük, amint az integráltakat megfenyegetik és megtámadják. Tisztán látható visszafejlődés is van: ezen nők közül, akik hosszú ideje itt élnek, napjainkban sokan ismét viselik a fejkendőjüket.

Ezenfelül a becsületgyilkosságok aránya állandó növekszik – emlékezzünk, hogy ebben a kultúrában a nő a férfi tulajdona. Nemrég nyugtalanító események rázták meg a Hamburgi Egyetemet: október elején az iskolának egy személyi és vallási szabadsággal kapcsolatos tízpontos szabályt kellett alkotnia, mert a muszlim férfidiákok borzasztóan támadták azokat a muszlim nőket, akik nem viseltek fejkendőt, ami az egész egyetem működését szétzilálta. Időközben az agresszió egyéb formáira – például olyan kérések, hogy a menzáról távolítsák el a disznóhúst, vagy a különböző nemek számára legyenek elválasztott imaszobák – szintén minden nap sor kerül.

A politikai iszlám Németországban keményen próbálkozik, hogy a lábát egyre mélyebben az ajtórésbe csúsztassa. A muszlimok állandóan azzal próbálkoznak, hogy magukat áldozatként ábrázolják; arról panaszkodnak, hogy megsértik vagy diszkriminálják őket; hogy a Nyugatot kell okolni mindenért, ami végül oda vezet, hogy mindenki beadja a derekát. Mindenekfelett a politikusaink. Ez a tolerancia hamis felfogása miatt van, valamint azon hitük miatt, hogy senkinek sem szabad magát Németországban üldöztetve éreznie. Azonban nyilvánvalóan senki nem veszi észre, hogy ez az, ahol a saját értékeink elleni diszkrimináció kezdődik, és minket a muszlimok révén diszkriminálnak. Ez feldühít. Sajnálom a németeket, különösen a nőket. Jó szándékaink vannak, de amit learatunk, az mindannak az elvesztése, amiért nagyanyáink olyan keményen küzdöttek, hogy megszerezzék.

– Azt hallottam a berlini liberális mecsetből való Seyran Atestől, hogy a kényszerházasságok nagyon nagy probléma Németországban.

– Szeretem Seyran Atest, ő egy csodálatos és bátor nő. Igen, a Törökországból, a Közel-Keletről és a Balkánról való muszlimok számának éles emelkedése révén egyre több kényszerházasság van, valamint még lány- és gyerekkereskedelem is. Ilyen eseteket már jelentettünk a rendőrségnek, de a rendőrség és a hivatalok az ilyen ügyekben kemény dilemma előtt állnak, még olyan kifogások is voltak, hogy „ez a kultúrájuk része”. Így hirtelen két jogrendszer működik egy országban! Néha az a tény is probléma, hogy az ilyen lány nem akarja elhagyni a férjét, mert mást nem ismer, mint azt a kultúrát, melyben felnevelték. Ez az, amire a kormányhivatalok céloznak, amikor kijelentik: „Ez az, ahogyan náluk mennek a dolgok”.

Azonban a tény, hogy lányokat adnak-vesznek, valós. Szexrabszolgaként és munkarabszolgaként élnek, mindig ellenőrzik őket és megfosztják őket szabadságuktól. Egy általam ismert ügyben a lányt 8000 euróért vették meg. Egy másikat – egy Lengyelországból való roma gyereket – elraboltak. És ennek ellenére vannak olyan – számomra már bűnös – politikusaink, akik arra szólítanak fel, hogy a kiskorúak házasságát ne bontsák fel, mert az nem szolgálja a házastársak javát. Ez a válaszuk a növekvő problémánkra, ami szintén a muszlim menekültek beáramlásának eredményeként keletkezett, akik közül sokan szülőföldjükön saját maguktól házasságot kötöttek, és akik már házastársként jönnek. Az ilyen házasságok felbontását követelem: a lánynak először esélye kellene, hogy legyen a szabadon való fejlődésre, az iskolába járásra, és amikor 18 éves, eldöntheti, hogy a férjével akar-e élni vagy sem. Németországban a törvény szerint senki sem kényszerítheti.

Szintén van egy esetünk egy pakisztánival, aki megerőszakolt egy hatéves kislányt, és felfüggesztett büntetést kapott a „kulturális háttere” miatt.

A következő probléma az erőszak a házasságokban. Egy tipikus anekdota, melyet szeretnék elmesélni, ez: a feleséggel és gyerekekkel lévő újonnan érkezőket a többiek arra figyelmeztetik, hogy a feleségüket és gyerekeiket a németek előtt ne verjék, mert az itt tiltott. Tehát ez azt jelenti, hogy a csoportjukban megengedett? Egy Afganisztánból való férfit, akit a felesége jelentett fel a rendőrségen, mert sok alkalommal megerőszakolta, nem ítéltek börtönbüntetésre, „mert nem volt tudatában, hogy az nemi erőszak volt”.

Az iszlám az ilyen bánásmódot megengedi; más szavakkal a feleségnek együtt kell hálnia a férfival, hacsak nem menstruál vagy nem beteg. Más esetekben nem utasíthatja vissza. És a Koránban vannak olyan töredékek, melyekben az engedetlen nők megverése megengedett. A bíró az ítéletében erre mint enyhítő körülményre hivatkozott. Ez azt jelenti, hogy még a bírók is ilyen hamis tolerancia révén aláássák a jogrendszerünket. Úgy látszik, hogy egyre többször van nálunk kettős mérce. A bíróságok itt eléggé balosak. Sok bíró bevándorlópárti, és vannak esetek, ahol a bevándorlók, valamint a migráns hátterű németek „kulturális és vallási bónuszt” kapnak, és előnyben részesítik őket. Vannak köztük női bírók is, és őket különösen rossznak tekintem – nők, akik nők ellen vannak. Egy esetben a női bíró olyan okokat keresett, melyek a török erőszaktevőt fel tudják menteni.

Az erőszaktevő a nő fejét az ágy rácsai közé szorította, és órákon keresztül brutálisan erőszakolta. Az orvosi vizsgálat világosan kimutatta a szélsőséges erőszakot: a nő majdnem két hétig nem tudott járni, és a testét zúzódások borították. Azonban a döntő tényező ennek az ügynek a végére a bíró kérdése volt, amit a tanúskodó sértettnek tett fel: „Lehetséges, hogy a vádlott azt gondolta, hogy a sértett beleegyezett?” „Lehetséges”, válaszolta a tanú. A nő nem tudta megmondani, hogy a férfi a török kultúrköréből való mentalitásával ezt az eseményt, amit a sértett nemi erőszakként érzékelt, vajon csak úgynevezett „vad szexnek” tartotta-e. Az elkövetőt felmentették. Az ügyész elismerte, hogy annak bizonyára nagy csapásnak kellett lennie a sértett számára, de az elítélés nem volt lehetséges, mert a szándékosságot nem bizonyították. A nemi erőszakok a német bíróságokon nem vezetnek szigorú ítéletekhez. Különösen akkor, ha az elkövetők bevándorlók. Éppen ezért hosszú ideje közismert az úgynevezett bevándorlási bónusz a nemi erőszakkal és más súlyos bűncselekményekkel kapcsolatos ügyekben. Lassacskán jogszabályaink működése abbamarad. A következő probléma a többnejűség. Itt is vannak olyan esetek, amikor politikusok annak megengedésére hívnak fel.

– Mi a helyzet a bűnözéssel?

– Valójában súlyos problémáink vannak. Én csak az én régiómról tudok beszélni, ahol élek, valamint a médiából való információról. Hamburgban, valamint Schleswig-Holstein területén van egy arab klán, ami megremegteti a környező területet. Berlinben van egy Libanonból való klán, ami szakértők szerint alig 20 év alatt 1000 fősre nőtt, és ami főleg, de nem csupán drogkereskedelemmel foglalkozik. Párhuzamos jog alakult ki, ahova jogrendszerünk többé már nem ér el.

Úgy tűnik, hogy mindenki fél tőlük: a bírók, az ügyészek, a rendőrség. A kormányzat a teljes ellenőrzést elvesztette.

Kirsten Heisig bírónőt véleményem szerint azért gyilkolták meg, mert megpróbált ellene harcolni. Jelenleg a berlini bandák harmadik generációjáról van szó. A berliniek számára szélsőségesen veszélyesek. A gyűlölet és a megvetés kultúrájával bírnak – és ez az, amiért bűncselekményeiket hidegvérrel és érzelmek nélkül követik el. Nincsenek gátlásaik, és brutálisak, amit ismét vissza lehet vezetni a muszlim vallási ideológiára, de – a tisztesség kedvéért ezt hozzá kell tenni – amit ebben a formában sokkal több mérsékelt muszlim elutasít.

A menekültek között a klánok toboroznak. Már 2012-ben szemet szúrt a menekültszállások előtt az autók sora: az emberek tanakodtak, hogy kik azok a hozzátartozók, akik néhányukat felveszik és néhányukkal beszélgetnek. Hamarosan az önkéntesek és a szociális munkások rájöttek, hogy azok nem hozzátartozók voltak, hanem libanoniak, akik fiatal menekülteket piszkos munka elvégzésére toboroztak. Mindenfelé vannak boltjaik, ahol piszkos pénzt mosnak tisztára: pékségek, pizzériák, fodrászatok, sarki üzletek, játéktermek, sisabárok [vízipipa-bárok – a ford.], ahol menekültek illegálisan dolgoznak, valamint drogszállítmányok futáraiként alkalmazzák őket. Volt egy riport a televízióban: a legtöbbjük még mindig szociális támogatást kap, csalnak a rendszerünkkel szemben, és mi megengedjük, ezt. Sőt, azt is mondom: igen, a muszlim világ nevet rajtunk!

Ha az ember ezt teljes egészében így nézi, akkor tényleg eszementek vagyunk!

A Balkánról is vannak klánok. Sokan újra és újra visszajönnek menedékkérőként, begyűjtik a pénzt az államtól, sokan egyszerűen maradnak. A tevékenységük magába foglalja az útlevél-hamisítást, a szexrabszolgák kereskedelmét, valamint a striciskedést. Vannak közöttük 12 éves lányok, akiket kényszerfeleségként adtak el. Ezen klánok közül sokan nemi erőszakot, zsarolást követnek el, valamint gyermekpornográfiát állítanak elő. Régebben egy Szerbiából való 14 évessel foglalkoztam, akit számos felnőtt férfi ismétlődően megerőszakolt és lefilmezett. Ez a film az interneten kering! Már 10 éves lányként ismertem, és ez borzalmas csapás volt számomra. És ismerek további szexuális bántalmazásos eseteket. Levelek százait küldtem a sajtónak – mindhiába. A rendőrség szintén nem tudta, hogy hogyan közelítse meg ezt a problémát; megtudtam, hogy az ilyen lányoknak külső támogatás nélkül vagy egy őket támogató és rajtuk segítő család nélkül kis esélyük van, hogy ebből a helyzetből kijussanak.

Ezenkívül a bevándorlók teszik ki azon emberek nagy százalékát, akik a törvénnyel összeütközésbe kerülnek. A szomáliai menekülteket különösen veszélyesnek tekintem vallási fundamentalizmusuk, valamint a nőkkel szembeni, a kultúrájukban gyökerező megvetésük miatt.

– Azt hallottam, hogy a német iskolákban a helyzet egészen drámai. Mit tudsz erről mondani?

– Amint a legutóbbi felmérésben kimutatták, melynek tárgya a városokban lévő negyedik osztályos diákok, több mint 50%-nak migránsháttere van, valamint az oktatás színvonala olyan drámaian lecsökkent, hogy – a kutatás szerint – egy fejlődő ország szintjén van. Azonban a legnagyobb problémánk a muszlim családokból való gyerekekkel van, akik a migrációs hátterű gyerekek között a legnagyobb csoportot alkotják. Amint már megjegyeztem, ez az erőszak kultúrája, és az agresszióra való hajlamuk nagy probléma. Ellentétben a német családokkal, ezeket a gyerekeket gyakran testi fenyítéssel nevelik fel, és az apák vagy a fivérek általi ütlegelés, ahogyan azt látom és arról hallok, a mindennapi élethez tartozik. Ez ezeket a gyerekeket nagyon agresszívvá teszi – a problémákat erővel oldják meg. És tipikus falkaviselkedést mutatnak. A másképpen felnevelt gyerekek, akik olyan kultúrából származnak, melyben a dolgokat megbeszélik, melyben a gyerekek a hitbeli szabadságról és a toleranciáról tanulnak – az ilyen gyerekek azonnal vert helyzetben vannak. Megpróbálnak párbeszédet kezdeni, ami a muszlim gyerekek szemében gyengévé teszi, valamint potenciális áldozattá változtatja őket.

Ezenkívül ezek a gyerekek csoportként cselekszenek – ha az embernek eggyel konfliktusa van, gyerekek tucatjainak csoportjával kerül szembe, mert ők a világot szintén úgy fogják fel, hogy „a muszlimok a többiek ellen”. Testi sérülések gyakran előfordulnak, és a tanárok keze meg van kötve, mert a törvény kevés eszközt ad nekik arra, hogy megfelelően reagáljanak. A társadalmilag nem beilleszkedő gyerekeknek való speciális iskolák már tele vannak, valamint tanárokban és erőforrásokban hiányt szenvednek, ami megengedné nekik, hogy reagáljanak és ellensúlyozzanak.

Egy további probléma, amit megfigyelek, a tanárok gyorsított képzési programjai – olyan menekülteké, akik országaikban tanárok voltak. Itt még több problémát látok. Először is, sok ilyen tanár fejkendőt visel, ami a vallási semlegesség törvényével ellentétes, valamint a gyerekek számára negatív példa. Másodszor, 1,5-2 év után azt mondják, hogy még mindig nem jók németből, és ez azt a veszélyt vonja maga után, hogy a diákok a németet hibásan fogják megtanulni. Harmadszor, ezek az új tanárok nem ugyanazt az oktatást kapták meg, mint a németországi tanárok. És negyedszer, valamint a számomra leginkább nyugtalanító dolog: néhányuk nagyon vallásos, és nem hisz a tudományban, csak abban, ami a Koránban meg van írva. Némelyik még nem is fogna kezet egy férfival. Nem akarok ilyen tanárokat az országunkban, ahol a jövőnket alakítják. És nem akarok tanárokat fejkendőben, ami példakép lesz az ifjú emberek számára. A fejkendő azt jelzi, hogy a nemek szerinti elkülönítés helyes; ez a fejkendő csendes, de sokatmondó üzenete. Azt mondja: a férfi alá vagyok rendelve. Ez egy hitvallás, egy vallási-ideológiai szimbólum, ami a világot a muszlim nézőpont szerint haramra és halalra [tiltottra és engedélyezettre – a ford.] osztja fel. Ez az üzenet azt mondja: a nők haja olyan szégyenletes, hogy „szeméremszőrzetté” válik. Miért akarjuk ezt az iskoláinkban?

– Mit tekintesz a legnagyobb hibának a migrációs politikában?

– Először is, a törvény minden egyes menekültet bevándorlóként kezel, azaz nem védelmet keresőként, aki csak korlátozott időre jött ide, és azután hazatér. És ha ez így van, akkor ezeket az embereket bevándorlóknak kellene nevezni, ahogyan ti Lengyelországban teszitek. És ennélfogva olyan rendelkezéseket kell alkotni, hogy ezeknek az embereknek ne kelljen hazudniuk a menekültügyi űrlapokon – bevándorlási jogszabályokat, melyek segítségével beengedjük azokat, akikre szükségünk van, és másokat nem. Akik dolgozni fognak, és nem a szociális ellátórendszertől fognak függeni.

A következő probléma a menekülttörvényünkben lévő hézagok. Törvényünk kimondja, hogy mindenkinek eleve joga van menedékre, amíg azt le nem ellenőrzik, el nem fogadják vagy el nem utasítják. Egy ilyen ellenőrzés azonban nagyon hosszú időt vesz igénybe, és az ilyen személyek esetleg megkapják a „tolerált” (geduldet) státuszt. A német tartózkodási törvény meghatározása szerint ez a „kitoloncolás ideiglenes felfüggesztését” rendeli el azon külföldiek vonatkozásában, akiknek kötelességük elhagyni az országot. Nem ad jogot a maradásra. Ezért van, hogy a „toleráltaknak” még mindig kötelességük elhagyni Németországot. A menedékkérők panaszt nyújtanak be, amikor felhívást kapnak Németország elhagyására, és bürokratikus, valamint jogi okokból az ilyen ügyek évekig eltarthatnak. Ezek az emberek hosszú ideig Németországban maradnak, és néhány év után végül tartózkodási engedélyt kapnak.

Emberek, akiket egyszer már elutasítottak, ugyanazzal a dokumentummal és vezetéknévvel visszatérnek ide, ismét menedékért folyamodnak, és elveszik a ténylegesen rászorulók helyét. Ha egy ilyen személy önként távozik, joga van három hónap után a Németországba való visszatérésre. Minden egyes emberi lénynek lehet oka arra, hogy menedéket kérjen, mert üldözik, például szexuális kisebbségként, még ha egy olyan országból is jön, amit biztonságosnak tartanak. És ezekből az országokból embertömegek vannak Németországban, akik a legbizarrabb okokból követelnek menedéket, például: „A szomszédom dühös rám, mert összetörtem az autóját és nem tudom fedezni a költségeket”. És ezzel a jogi gépezetet mozgásba hozzák, ami sok hónapig vagy akár évekig is eltart.

Az esetek többségében ezek az emberek felszólítást kapnak arra, hogy hagyják el Németországot, de akkor hirtelen egy családtag megbetegszik – a leggyakrabban mentális betegséggel, idegösszeomlással –, és ezen betegség miatt az eljárást, ami az egész családot érinti, leállítják.

A kormányzattal folytatott ilyen játékok akár sok évig is eltarthatnak; akkor elhagyják Németországot, és három hónap múlva megint itt vannak. Amint észrevettem, sok „menedékkérőnek” háza és akár tanyája is van a szülőföldjén, és nincs oka elhagyni az országát. Ezek a szegénység elől menekülő gazdasági migránsok, ami természetesen jó ok, ha azt emberi nézőpontból szemléljük, de annak semmi köze sincs a menedékügyi törvényhez. Néhányuk a menedékügyi eljárás alatt segélyeken él itt, de néhányan illegálisan dolgoznak.

Gyakran látok nagy autókat, melyek a megszerzett javakat a szülőföldjükre szállítják, melyeket aztán eladnak, amikor a Németország elhagyására szóló parancs visszavonhatatlanná válik, és távoznak. Azután sok család visszajön, és újra próbálkozik a menedékkel, ugyanazzal az okkal, útlevéllel és névvel.

Véleményem szerint legalább a második kísérletnél ezeket az embereket nem szabadna beengedni és a menedékügyi eljáráson újra keresztülvonszolni, megsokszorozva a vonatkozó költségeket.

– Amint hallottam, vannak családegyesítési tervek is. Mit gondolsz erről?

– A belügyminisztériumból egy tisztviselő, akivel beszéltem, elmondta nekem, hogy a következő három évben sok millió ember fog Németországba érkezni mint családtagok, vagy új menedékkérők. Mindannyian tudjuk, hogy az integráció nagymértékben problematikus, de politikusaink közül néhányan még mindig ezt a csapást követik, olyan jelmondatokat kiabálva, hogy „Senki sem illegális”.

Múltbeli és jelenlegi diákjaim közül egy kézen meg tudom számolni azokat az eseteket, akik véleményem szerint teljesen és sikeresen integrálódtak. És itt nem az identitás vagy a kultúra elvesztését értem, hanem az itteni, Németország-beli életstílusunk elfogadását, amihez az társul, hogy az embernek számos német barátja van, nem csak egy-kettő, akik segítik az embert az űrlapok kitöltésének nyűgében. A legtöbb ember, akivel dolgom volt, csak az országaikból való emberekkel (értsd: a többi muszlimmal) veszi körbe magát, párhuzamos társadalomban él, ahol az ő kulturális és vallási értékeiket nagy becsben tartják. Éppen ebből az okból kifolyólag eléggé el vannak vágva társadalmunktól, el vannak különülve. És mivel közülük egyre több jön ide, többé már nem kell alkalmazkodniuk, éppen ezért ez a trend megerősíti ezeket a párhuzamos muszlim társadalmakat.

És ez az, ahogyan nézőpontom szerint a családegyesítés problémává válik. Úgy gondolom, hogy fontos felismerni azokat, akik itt akarnak maradni, mely esetekben valójában klasszikus bevándorlásról van szó. Sokkal több ellenőrzésnek kellene lennie, hogy van-e valós oka a menedékkérelemnek. Ha szükséges, minden lehetséges módon ellenőrizni kell a mobiltelefonokat, a Facebookot, a Twittert. Mert felmerül a kérdés: hol van a család nagy része?

Van sok kiskorú menekültünk, akiknek a családja biztonságos helyen él, de a pillanatra vár, amikor képes lesz Németországba jönni. Miért kellene az egész családot elhozni, ha az a fiatal egyszerűen újra csatlakozhatna hozzájuk odaát? Tudjuk, hogy néhányan csak azért vannak itt, mert a családjuk kezdetként elküldte őket. Bejrútból azt hallom, hogy sok ember arra vár, hogy családegyesítés révén Németországba hozzák. Másfelől vannak tényleg arra érdemes emberek, akik örökké velünk akarnak maradni, és joguk van azt tenni – akiket országaikban üldöznek, gyakran a hit okán; ők keresztények, jazidik, ex-muszlimok. Ezeknek az embereknek túlságosan hosszan kell várniuk arra, hogy a családjuk jöjjön, ami abszolút tragikus és nem helyes. Azért is, mert ezek a családok gyakran muszlim országokban találhatók, ahol nem élhetnek békében. Őket külön kellene kezelni, valamint speciális gyorsított eljárásra jogosultnak kellene lenniük.

Egy dolgot azonban el kell mondani: azok az emberek gyakran az egész családdal jönnek. És nekünk még mindig le kell ellenőriznünk, hogy ki keres ideiglenes védelmet, és azután vissza akar térni az országába. Ebben az esetben úgy gondolom, hogy rossz az egész család behozatalát megengedni, mert ha egyszer ez a család itt van, a legtöbbször maradni fog. Ami a családegyesítéssel kapcsolatban engem aggaszt: egy keleti-muszlim társadalomban a család egy patriarchálisan szervezett törzset jelent, átfogván emberek egy nagy csoportját.

A családegyesítéssel a muszlim családrendszert fogjuk behozni, ami párhuzamos társadalmakhoz és integrációs problémákhoz vezet. A tizenévesnek nem kell többé alkalmazkodnia, a sajátjai között marad, a behozott szokások tovább élnek.

És pontosan ez az, amit azoknak a kiskorúaknak az esetében megfigyelek, akik egyedül jöttek, akik két vagy három év után már jól alkalmazkodtak, köszönhetően a szociális munkások hálózatának is, akik bevezették őket kultúránkba és értékeinkbe. Barátokra tettek szert német tizenévesekkel iskolába járván. Mindez elenyészik, amikor a család megérkezik, ezt gyakran láttuk. Egykoron a kiskorú nyitottsággal és kíváncsisággal kezelt minket, most viszont nem muszlim életstílusunk megvetése és elutasítása van, mert hirtelenjében ott van egy család, ami azt elutasítja.

És hogy összefoglaljam: egyszerűen nem akarom kiterjeszteni a párhuzamos társadalmat, ami ellenünk, nők ellen irányul, elnyom, egyre inkább megfoszt minket a szabadságtól.

– Mit gondolsz, hogy mit kellene az embernek tennie azokkal a bevándorlókkal, akik nem integrálódnak?

– Ez nem olyan egyszerű. Egy háborús országból való valakitől nem lehet csak úgy megszabadulni, még akkor sem, ha hazudott az életkoráról vagy bűncselekményeket követett el. Ennek változnia kell: bárkit, aki bűncselekményt követ el, ki kellene dobni, és azoknak, akik fegyverrel embereket öltek, nem szabadna menedéket kapniuk. Bárkinek, aki hazánk ellen van, távoznia kell… Itt a kormányzat tehetetlen. Példának okáért a szíriaiak: először a háború miatt voltak itt, és most meg azért, mert mindenki azt állítja, hogy Aszad ellen volt, és ott a halálbüntetéssel néznek szembe. És bár vannak közöttük olyanok, akik az IÁ-hoz vagy más terroristacsoporthoz tartoztak, vagy már radikalizálódtak, vagy bűncselekményeket követtek el, a törvény nem engedi a kitoloncolásukat. Még csak fontolóra sem veszik. És egy másik kérdés: hogyan mérjük az integrációt? Attól nem vagy integrált, csak mert tudsz németül beszélni és dolgozol. Ha elutasítod értékeinket, nem mutatsz hűséget a Nyugat iránt, Németország iránt és irántunk, vagy azt gondolod, hogy Németországnak muszlim értékeket kell elfogadnia és be kell adnia a derekát a te kulturális-vallási speciális óhajaidnak, akkor úgy gondolom, hogy nem illesz ide.

Úgy gondolom, hogy a legjobb megoldás a segélyek elvágása lenne.

– Hogyan kellene Németországban az iszlámmal bánni?

– A politikai iszlámot az összes szükséges eszközzel meg kell állítani ahelyett, hogy folyton szalonképessé teszik. Sok mecset van, ami azt [a politikai iszlámot] támogatja. Először is, szükségünk van arra, hogy a törvény kimondja, hogy mit lehet a mecsetekben prédikálni, de mindenek felett azt, hogy minek kellene tiltottnak lennie. Éppen ezért szükséges az új mecsetek építésére moratóriumot bevezetni, hacsak a már létezők alapos megvizsgálása meg nem történt, és mindenekfelett amíg meg nem állapították, hogy ki pénzeli azokat. Sok mecsetben az embereket arra hívják fel, hogy utasítsák el a hitetleneket, utasítsák el az integrációt. Constantin Schreiber ARD-s újságíró tanulmánya ezt sok mecsetben kimutatta. Sok mecsetben az embereket még radikalizálják is; szakértők évek óta figyelmeztetnek erre. Mecseteket Törökországból, Szaúd-Arábiából, Iránból való erőforrásokból építenek, és az imámokat szintén onnan fizetik. Sokan nem beszélnek németül. A politikusokat azonban, úgy tűnik, ez nem érdekli. Szintén támogatom a fejkendő tilalmát az iskolában a tanárok és a diákok számára, valamint a kormányzati alkalmazottak számára.

Attól tartok, hogy a következő választáson négy év múlva egy új jelenséget láthatunk: a muszlimok előbb-utóbb meg fogják alapítani pártjukat, és mivel már nagy választórétegük van, megállíthatatlanná fognak válni. A baloldali és majdnem az összes párt segítségével el fogják kezdeni megváltoztatni a szabályokat, és mi leszünk azok, akiknek majd alkalmazkodniuk kell.

Mint tudjuk, sok muszlim hiszi, hogy a hitetleneket át kellene téríteni vagy meg kellene adóztatni (dzsizja), vagy más módszerekkel el kellene nyomni. Sok muszlim, főleg azok, akik ezt a politikai, államilag ellenőrzött iszlámot választják, azon tűnődnek, hogy saját érdekeiket hogyan tudják előrelendíteni – és azt még csak nem is tagadják. Amíg továbbra is így tesznek, továbbra is növekedni fognak Németországban. Tudunk olyan Facebook-profilokról, melyek világosan Németország iszlamizációjára hívnak fel, ahol alkotmányellenes bejegyzéseket találunk, és ilyen beszélgetéseket mindenfelé lehet találni. Facebook-profilok, ahol egy kutya az izraeli zászlóra pisil; profilok, melyek gyűlöletet terjesztenek és az ellenünk való erőszakra hívnak fel. És ezeket a profilokat nem távolítják el, akárcsak a szalafista profilokat sem! Az a tény ellenére sem, hogy a Facebookot ebben az országban nagyon alaposan ellenőrzik. Az iszlámellenes nézeteket kifejtő emberek profilját blokkolják. Ha nem ébredünk fel gyorsan, az egész helyzet tragikusan fog végződni.

– Mit szeretnél Lengyelországnak és a lengyeleknek üzenni?

– Maradjatok fáradhatatlanok az egyes nemzetek jogaira törő Európai Unióval szembeni ellenállásotokban – ebben az esetben a kívülről erőszakolt menekült-áttelepítéssel szemben. Minden egyes országnak és nemzetnek joga van vendégei megválogatására. Egyetlen országnak sem kellene feladnia önrendelkezési jogát. Az embereknek az országukban joguk van saját magukat uralniuk kívülről való beavatkozás nélkül. Jogotok van saját politikai utatokat és státuszotokat meghatároznotok, valamint kívülről való nyomásgyakorlástól mentesnek lennetek. Ne veszítsétek el az identitásotokat; nincs nemzet, csoport, etnikai csoport, legyen az olaszok, franciák vagy lengyelek, akik túlélik, ha nem szigetelik el magukat ésszerű módon az érdekeikkel összhangban. Azt javasolnám nektek, hogy alaposan gondoljátok végig, hogy kit akartok készségesen befogadni. Sok ember van, akit még mindig üldöznek, például keresztények és más kisebbségek, akik jól értik nyugati rendszerünket, valamint segítségetekkel jól lehetne őket integrálni.

***

Rebecca Sommer nemzetközileg ismert német művész, újságíró, fényképész és díjnyertes filmkészítő. 2012 óta Berlinben él, és Németországba való visszatéréséig az emberi jogok védelmével volt elfoglalva, valamint a genfi ENSZ-főirodában lévő ECOSOC-nál (Gazdasági és Társadalmi Tanács) volt speciális státusza tanácsadóként. Szakterülete a bennszülött népek jogai, valamint a nemzetközi jog.

Több mint egy évtizeden keresztül az UNHCHR-rel (Egyesült Nemzetek Emberi Jogi Főbiztossága), az UNPFII-vel (Egyesült Nemzetek Bennszülött Népek Állandó Fóruma), valamint menekültekkel és az UNHCR-rel (Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztossága) dolgozott. Részt vett a Bennszülött Népek Jogainak Nyilatkozatával kapcsolatos tárgyalásokon, melyet - többek között támogatása eredményeként – 2007-ben majdnem az összes ország elfogadott. Világszerte számos bennszülött népet is meglátogatott, ami hozzájárult az Egyesült Nemzetekben az emberi jogok dokumentációjának gazdagításához. Ezenfelül számos kampányt szervezett, és számos ENSZ-jelentésben, valamint képein, filmjein és publikációin keresztül felhívta a figyelmet az őslakosok elleni emberi jogi jogsértésekre. Elismert emberi jogi szakértőként az ENSZ megbízásából elkészítette a „Bennszülött népek és az ENSZ” c. filmet. Ezenfelül részt vett az éghajlati tárgyalásokon (UN-FCCC), valamint még mindig a „Climate Justice Now” [Éghajlati Igazságosságot Most – a ford.] tagja. Szerkesztőként dolgozott nagy brit magazinoknál, mint a Scene, a The Face és a Spirit, valamint az amerikai Black Book és Madison magazinnál. Élt és dolgozott Indiában, Nagy-Britanniában, Dél-Afrikában és az Egyesült Államokban. 2012 óta foglalkozik Európában a menekültek emberi jogaival; megalapította az „Arbeitsgruppe Flucht + Menschenrechte”-t (AG F+M) [Menekülés + Emberi Jogok Munkacsoport – a ford.], egy hálózatot, mely Berlinben segíti a menekülteket.

(Fordítás: Hidra - Kuruc.info, a források az interjú első részének végén találhatók.)