A gyilkosságot 1918-ban az éj leple alatt követték el: nem kímélték sem a cár feleségét, sem öt gyermeküket. A Romanov-dinasztia földi maradványait nyolcvan évvel később újratemették, de a tragikus történet ezzel sem ért még véget.

Az, hogy egy brutális gyilkosság száz évvel a történtek után sem jut nyugvópontra, két dolgot is jelezhet.

Az első kézenfekvő: dacára a szinte követhetetlen tempóban fejlődő technikának, létezik olyan múltbéli esemény, amelyet soha ismerhetünk meg a maga teljességében. Már pedig az, hogy savval leöntött és felgyújtott holttestek maradványait nyolcvan évvel rá genetikai vizsgálatokkal igyekeznek többször is azonosítani, hiába a siker, a kétkedőket ez sem győzi meg. Akik azt akarják hinni, hogy a legkisebb orosz hercegkisasszony Anasztázia túlélte halálát – máig így gondolják.

Az utolsó uralkodó Romanov-család, középen II. Miklós cár (1894-1917) és Alekszandra cárné (MTI/CP)

A másik ok, a szívekben, az orosz lélekben keresendő.

II. Miklós cárt gyenge kezű uralkodónak, ám kedves, jóravaló, családját szerető embernek tartották alattvalói. Uralkodása alatt Miklós nem titkolt unalommal ülte végig az ország ügyeiről szóló beszámolókat, majd amikor már végképp nem bírta tovább, a legegyszerűbb módon tiltakozott: elhagyta a tróntermet és kiment a kertbe. Ilyenkor pedig legtöbbször nem sétálgatott megnyugvásként, hanem a korabeli feljegyzések szerint fát vágott…

Nos, ehhez a cárhoz, az utolsó cáratyuskához fűződő érzelmeket pedig sem a történelem, sem az idő nem képes kisöpörni a szívekből.

Egy asszony (j) II. Miklós, az utolsó orosz cár arcképét tartja kezében egy, a néhai uralkodó születésének 135. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen Moszkvában 2003. május 19-én (MTI/EPA/Szergej Ilnyickij)

Száz évvel ezelőtt, 1918. július 17-én (vélhetően 16-ról 17-re virradóan) a bolsevikok által Jekatyerinburgba száműzött Romanov család tagjait azzal keltették fel, hogy öltözzenek, biztonságosabb helyre szállítják őket. Miklós meg sem lepődött, hiszen trónfosztásuk után az ottani Ipatyev-ház már a második lakhelyük volt.

Miklós cár, felesége és gyermekeik, Alekszej, a trónörökös, Olga, Tatyjána, Mária és Anasztázia hercegnők valamint a család közvetlen személyzete felkerekedett tehát, hogy új otthonra leljenek. A pincébe küldték őket valamilyen mondva csinált ürüggyel, ott azonban szabályos kivégzés fogadta őket.

Csupán annyira volt idő, hogy Miklósssal közöljék: egész családját halálra ítélték, s mikor a cár visszakérdezett, hogy miért, azonnal főbe lőtték. Alekszej következett, őt nem sikerült az első golyóval megölni, még egyszer rá kellett lőni. Közben a pincében olyan füst keletkezett, hogy a kivégzők vaktában kezdtek lövöldözni. Így történhetett, hogy a nők túlélték az első sortüzet.

Ám amikor leülepedett a por, a legnagyobb kegyetlenséggel végeztek velük, azt sem hagyva, hogy utolsó imájukat elmondhassák.

II. Miklós gyermekei, középen Alekszej, a trónörökös (forrás: Wikimedia Commons)

A holttesteket pokrócba csavarva elszállították a házhoz közeli erdőbe, leöntötték őket savval, majd két tetemet még meg is gyújtottak. Zsidókommunista gyilkosaik biztosra akartak menni.

A kivégzést azzal indokolták, hogy a cárhoz hű seregek, a „fehérek” túl gyorsan közelednek Jekatyerinburghoz, és ki akarják szabadítani a cárt. Jekatyerinburg csak egy hónap múlva került a fehérek kezére, addigra a Romanov-család további 17 tagját megölték.

Hosszú évtizedeken át tartotta magát az a legenda (számtalan regény és film alapjául is szolgált később), hogy a kivégzést valaki mégiscsak túlélte. A gyönyörűséges Anasztázia hercegnőt szerették volna élve látni a Romanov-család hűséges alattvalói. S miután a család földi hamvainak DNS-azonosítása 100 százalékos egyezéssel csak a cárné és a cár személyazonosságát mutatta ki, Anasztázia legendája a mai napig tovább él.

Közben 1981-ben a külföldi orosz ortodox egyházak szent mártírrá nyilvánították II. Miklóst és feleségét, Alekszandrát, gyermekeikkel együtt. 1998. július 17-én, nyolcvan évvel a cári család lemészárlása után a nekik tulajdonított csontokat újratemették a szentpétervári Szent Péter és Pál-székesegyházban. 2000-ben pedig az Orosz ortodox egyház szent mártírokká avatta a bolsevik forradalmi banda által lemészárolt, utolsó cári családot.

(Híradó nyomán)