Néha talán az a vád ér, hogy érzelgős vagyok, de úgy gondolom, hogy ez nem más, mint egy érzelem azon a dolgok és emberek iránt, akiket szeretek. De van egy vasakaratom és keménységem is, akárcsak az imádott Vasvárosomnak, igaz, néha jól titkoljuk.
Miskolcot sokan ismerik, de vajon tudják-e, hogy e város az angyalok, a legendák, a nagy találkozások, a szerelmesek városa, így hát könnyű megszeretni. Valójában ide sodort a gondviselés, ebbe a nagy, néha komor arcát mutató Acélvárosba.
El kellett múlnia sok évnek, hogy megkapjam rá a választ, miért ez a nagy szerelem. Hiszen én nem itt születtem. Büszkének kellene lennem szülőhelyemre, de valahogy én mégis méltatlanul máshogy érzek.
Hazánk e büszke városa kicsit mostohagyermek, hiszen kevesen ismerik azokat a titkokat, melyeket e gyönyörű város megenged mutatni magából. Talán csak a miskolciak ismerik azt a sok csodát, melyek itt élnek velük a város ódon falai között.
Az első hosszú ittlétem talán négyéves koromban kezdődött, mégis maga a szerelem sokkal régebbi, mikor még meg sem születtem. Van köztem és e nemes város között egy köldökzsinór, melyet soha el nem vágtak, így én bárhol járok, ez az a hely, Miskolc, a Bükk, ahol jól érzem magam. Furcsa érzés néha egy másik hazából hazaérkezni. Talán belém kódolták, belém ivódtak az itt történtek. Ma már tudom, miért részesítem előnyben a természetet, miért ragaszkodom az állatokhoz. Miért járom le a lábaim a Bükk csodás erdeiben, barlangjaiban. Nekem nem létezik rossz idő, soha nem tudok unatkozni, mindig van munkám, célom, nagy terveim. Nincs nagy titka, mégis valójában ritka kincs, nevezzük úgy, gondviselés, és egy pótnagymama személye, aki a belváros szívében élt. Azt hiszem, ma is úgy hallom a villamost csilingelni, mint akkor, kisgyermek koromban. Ma is lázba hoz egy csilingelő villamos. Eszembe jutnak a mesék, és sok év távlatából szembesülök a valósággal vegyített mesevilággal, mely ma is létezik.
Szinva-terasz
Általában minden nagymama, még ha az egy pótnagymama is, mindig jóságos, csak jóra tanít, véd, óv. Pedig az én nagymamámnak nem volt soha férje, nem voltak gyerekei, mégis imádta őket, hiszen óvónőként dolgozott. Otthonát egy német juhászkutyával, Néróval osztotta meg. Már nagyobbacska voltam, mikor meg tudtam érteni egy hűséges négylábú társ elvesztését, nagyon mély gyászát. A Bükk adott neki örök nyugodalmat, ahol sokat túráztunk együtt. Azok közé a kutyák közé tartozott, akik vigyáztak egy kisgyermekre, akivel átéltünk oly sok mindent, többek közt egy emlékezetes nagy vihart a konyhaasztal alatt összebújva, a bátor és hűséges kutyával.
Én abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy nemcsak Nérót ismerhettem, hanem Mancsot is. Kevés ember van Magyarországon, aki ne hallott volna már róla, de azt biztos állíthatom, nincs olyan miskolci ember, ki ne szeretné Mancsot. Nem múlhat el látogatás, hogy az életmentő kutya bronz szobránál ne időznék, ne gyújtanám meg a mécsest. Jó érzés, mert mindig vannak körülötte, ezt tanúsíthatják a virágok és mécsesek. Nem szégyen néha könnyek közt emlékezni.
Avasi harangtorony
Most újra eljöttem, gyönyörű az idő, mindenhez kiváló, meglátogatok sok mindent, amit szeretek, bejárom a környéket. Felsétálok az Avasi kilátóhoz, látni akarom a csodás panorámát, melyhez a káprázatos idő az egész várost gyönyörűvé varázsolja nekem.
Miskolc belvárosa lenyűgöző, a gyönyörű templomai, melegség önti el a szívem, ha megszólal az Avasi harangtorony harangjátéka. Mindig lenyűgöz a Deszkatemplom szépsége. A Zenepalota csodás épülete. A Bató-ház, melyekhez nagyon szép és szomorú történetek fűződnek. A híres Rákóczi-ház ma galériaként működik. Ehhez is egy megható, szép történet kötődik. A miskolciak ma is így mondják, ha valami kudarcba fullad: „elveszett, mint Rákóczi álma”. A mi álmaink nem vesztek el, mert itt őrzik a múltat és jelent, a csodás szobrok, terek, szökőkutak, az ódon épületek és az itt élő miskolci emberek. Valójában csak az szeretheti igazán Miskolcot, aki érzi és látja mágikus erejét, aki más szemmel néz szét, legfőképp érez. Sokszor nem a felszín számít, hanem a mélység, a gyökerek, ehhez kell egyfajta tudás, ismeret. Úgy fogalmaznám meg, bárhová is megyek, még ha a legnyomorúságosabb helyre is, tudni akarom a múltját, a jelenét, hogy majd olyan szemmel tekintsek rá, és érezzem, amilyen egyszer volt. Hiszem, ha más szemmel látnánk a világunkat, mindazt, ami körülvesz, akkor talán szebb, élhetőbb lenne a világ, és ez által mi emberek is jobbak lennénk.
Rákóczi-ház
De folytassuk sétánkat, hisz itt a gyönyörű Szinva-terasz. Aztán már látom is a kis hidat, mely a szerelmesek hídja, a sok pici lakat emlékeztet bennünket az örök szerelemre és hűségre. A Szinva patak csobogását nem lehet nem észrevenni. A mindig nyüzsgő Szinvaparkba bemenni, szétnézni, megpihenni, szórakozni, nagyokat vásárolni. Minden szebbnek tűnik, mert elmondhatom, ez is Miskolcról van, és semmi sem lehet hozzá fogható, mert szívemnek kedves. Biztos sok olyan hely van, ahol a nagy találkozások megtörténnek, de ez más, és ez olyan mesebeli, hiszen a Szinvapark második emeletén nemcsak a találkozás történik meg, hanem az első látásra nagy szerelem is. Én is átéltem ezt a csodát, és azt hiszem sokan mások is, mert a mit sem sejtő látogató szembe találkozik Jackkel - nem kell megijedni, mert ő egy csodaszép nyuszi, övé az egész emelet. Szabadon jön, megy, megpihen. Nagyon barátságos, meg lehet simogatni, és nem csak a gyerekek kedvence. Sokunk gyakran látogatott helye a Kék Lagúna állatkereskedés, ahová jó betérni, és sok kedves szempárral találkozhatunk, és még haza is vihetjük, akit megszeretünk - ez alól sajnos Jack kivétel.
Szabó Lőrinc nagy magyar költőnket nem csak a versei miatt szeretem, közel is érzem magamhoz, hiszen ő is olyan kisgyermek volt, aki annyi mindenre rá tudott csodálkozni, és szerette a pici, parányi élőlényeket, köztük a tücsök zenéje hatotta át mélyen. Ma milyen ritka, ha egy kisgyerek érdeklődik egy kis zenélő tücsök iránt. Hiszen már nem sokfelé hallhatunk ilyen fajta zenét. Szabó Lőrinc tudna büszkélkedni, hiszen ő Miskolc szülöttje, nagyon szerette a várost. Sok épület őrzi emlékét.
Deszkatemplom
Sorolhatnám tovább nagy magyarjainkat, akik jártak Miskolcon és ránk hagytak valamit a múltból, melyek olyan tisztán megállják helyüket a mai, kemény 21. században is.
Ezek után nem lehet, nem észrevenni Kossuth Lajos hatalmas, tekintélyt parancsoló szobrát. Ő volt az én irányt mutató nagy magyarom, hiszen eleinte eltévedtem, de mindig tudtam, figyeld a kezét, és amelyik irányba mutat, arra kell fordulni. Egyszerűen nem tudtam eltévedni. Hálás vagyok neki, mert Kossuth Lajos ma is mutatja nekem az utat.
A másik nagy költőnk, Petőfi Sándor is tiszteletét tette Miskolcon, akit ugyancsak megihletett a fenséges táj, hiszen versében így ír: „Soha ilyen szép alkonyatot”.
Sajnos mindenkit nem tudok felsorolni, de ki ne hagyjam Széchenyit, aki segítette a színház létrejöttét és működését. Nagy színészeink között ott volt Déryné, Széppataki Róza, Miskolc angyala, aki ma is nemesen, lanttal a kezében ott áll, szépséges voltával a miskolci színház bejáratánál.
A nagy kedvencem, a hányatott sorsú költő, József Attila, őrá még a későbbiekben visszatérek.
Nagy magyarjaink olyan szépen írtak, akkor még jobban és sokan szerették a finom és szép beszédet, a műveltség együtt járt azzal, hogyan szólalunk meg. Még többen jártak színházba, templomba. Mára már elfelejtünk hinni a körülöttünk lévő csodákban. Még magunkban sem hiszünk, hogyan hihetnénk akkor egy másik emberben, legfőként Istenben.
Zenepalota
Ma divat csúnyán, közönségesen beszélni. A város nevéhez fűződik egy Szűcs Sára nevű lány, és aki csúnyán szólt, azt mondták, nehogy úgy járj, mint az a bizonyos lány. Pedig nem nagy bűne volt, a szó, amit kiejtett a száján: „a kutya teremtette!” Ha meggondoljuk, ez nem is olyan csúnya, pedig annak számított: a 18. században ez fő bűn volt. Először megvesszőzték az illetőt, aki nem szépen szólt, majd csúf vége is lehetett az esetnek, hiszen egy megkövezés halálosan is végződhetett. Bár tudom, a 21. században élünk, még ha néha kételkedve is fogadom, mert amilyen gyorsan fejlődik minden, az emberiség nagy léptekkel halad előre, egyre civilizáltabbak lennénk, és egyre otrombábban beszélünk és viselkedünk. Olyan, mintha semmi nem lenne szent és sérthetetlen. Lehet, hogy más lenne, ha élne az igazságos királyunk, Mátyás? A nagy királyunk sok időt töltött a Diósgyőri várban, és itt élt a szépséges Beatrix királyné. Azt viszont kevesen tudják, hogy a sok édességet és köztük a mindenki kedvencét, a fagyit a királyné hozta be az országba. Nem csoda hát, ha egész Magyarország szerette és tisztelte a királyi párt, persze nem csak az édességek miatt. Még ma is mennyi jótett kering az igazságos Mátyásként emlegetett királyunkról. Akkoriban még nagy ereje volt a szavaknak és a tiszteletnek.
Lillafüred
Miskolc és környéke egy kis ékszerdoboz. Csak fel kell nyitni a tetejét, és még a muzsikát is meghalljuk. A Bükk hegység egy természeti csoda, és gyógyító erővel bír. Nem csak a fürdők jótékony hatása miatt, hiszen annyi minden van, amivel nem lehet betelni, aki egyszer már jár itt, tudja, vissza fog térni.
Az egyik ilyen hely Lillafüred, rengeteg szépséggel ajándékoz meg bennünket. Láthatjuk a csodaszép vízesést. Itt a sebes vizű Garadna-patak, itt vannak a pisztrángok. A fáradt és éhes turista megkóstolhatja a halak királyát.
A Palotaszálló, a függőkert szépsége lenyűgöző látvány. Aztán a mélyből hirtelen előbukkan a Hámori-tó, misztikus szépsége ámulatba ejt bennünket. A kékeszöld vizén megcsillanó napfényben megmutatja, vagy talán csak sejteti vad mélységét. Persze a bátrabbak csónakázhatnak is rajta. A tónak is van egy szívfacsaró története a múltból.
Aztán picit szomorú leszek, de jó őt újra látni. Ott áll a vízesés előtt némán, a nagy magyar költőnk József Attila. Vele is elfogult vagyok, mert ő a kedvenc költőm. Az egyik legszebb szerelmes vers írója, hiszen ő írta az Óda című verset.
„Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!”
Ma is a tekintete az égbe meredve, keresi, amire mindig is vágyott, az örök szerelmet és a drága mamát.
Aztán lássunk csodát újra, nem lehet elmenni a tapolcai tó mellett, mely régen sokkal nagyobb volt, tele éger- és fűzfákkal. Szeretem a fűzfákat, annál is inkább, mert nem véletlen, hogy a kertünkben, a teraszunk mellett, egy hatalmas fűzfa árnyékában pihenhetek. A tapolcai tó szépségét még jobban kiemelte az ott úszkáló gyönyörű hattyúk sokasága. Természetesen ehhez a tóhoz is kötődik egy legenda, egy lány és egy fiú szerelméről szól, akik a tó mélyén találtak egymásra. Sajnos ma már csak egy hattyú úszik a tavon, és szereti az embereket, egy kéznyújtásnyira várja a kis perec- vagy kenyérdarabkákat. És ha már megemlítettem a perecet, a világon nincs finomabb a miskolci perecnél. Talán mert újra és újra elfogult vagyok, hiszen számomra a bűvös szó: Miskolc. Ez nem túlzás, mert Miskolcnak van ám egy csuda almája is, ami Budai József nevéhez fűződik, és ő egyedüli a világon, aki sok száz gyümölcsfajtát nemesített. Miskolcon nem lehet kihagyni a Búza téri piacot, és muszáj megkóstolni a legendásan finom miskolci kormos almát.
A tapolcai tó
Azt hiszem, kevés háziasszony készít olyan kocsonyát, amelyben béka van. Nos, a miskolciak tudják, hogy övék a leghíresebb kocsonya. Egy tündéri kis történet meséli el, hogy hogy járt egy kis béka, aki elaludt egy langyos tányér kocsonyában. Persze a történet jól végződik, mert megmenekült, hogy aztán ennek tiszteletére-e, de a város egyik nagy rendezvénye a miskolci Kocsonyafesztivál. Már a téli hideggel elkezdődik. A februári találkozásunkkor az idő nem volt kegyes, nagyon hideg volt, esett a hó, fújt a szél, mégis jó érzés volt a Kocsanyafesztiválon újra eltölteni egy napot, hiszen nem győztem betelni a rendezvény sokszínűségével. Aki itt jár, annak muszáj megkóstolni a híres miskolci kocsonyát.
Azt hiszem, ma nem lennék nyugodt, elégedett ember, ha nem tanultam volna meg olyan dolgokat, amelyet egyedül csak ez a város adhatott nekem. Nagyon sok minden kimaradt az írásomból, sok olyan hely, emberek, akiket szeretek, mégis e töredék sokatmondó azoknak, akik egyszer látni akarják Magyarország egyik legkedvesebb és legszebb városát.
Lelkem mélyén érzem és tudom, hogy bárhol legyek, engem mindig haza vár, az én befogadó Miskolcom, ahol mindig zúg a Szinva, és esténként kifényesedik az Avas, ahol hangosan csilingel a villamos és ahol olyan jókat eszünk megterített asztalokon, vagy éppen fagyizunk Európa leghosszabb sétálóutcáján, és megpihenhetünk a miskolci lányok között.
A szerző korábbi írásai:
