Ugrás a cikkhez

2017. június 14-én ausztriai imámok nyilatkozatot adtak ki, melyben arról hazudoztak, hogy az iszlám a béke vallása, az Iszlám Állam terroristái eltorzították az iszlámot, és hogy az iszlám szerint egy embert megölni olyan, mint az emberiséget megölni. Az ausztriai fősodratú média persze egyből minden felületen lehozta ezt a nyilatkozatot, hiszen az megfelelt a polkorrekt mondanivalónak (narratívának).



"Osztrák" imámok - látszólag a terrorizmus ellen

Nem elemzem az egész nyilatkozatot, csak kiemelem a két legarcátlanabb hazugságot, valamint megadom a cáfolatokat, hogy a ravasz muszlimok az átlagemberekkel ne tudják a bolondját járatni:

„Ausztriai imámok nyilatkozata a szélsőségesség, az erőszak és a terror ellen”
(Deklaration der Imame in Österreich gegen Extremismus, Gewalt und Terror)

A teljes nyilatkozat ide kattintva olvasható német nyelven: Deklaration im Wortlaut

1. állítás

„Ha valaki egy embert megöl, az olyan, mintha az egész emberiséget megölte volna! És aki egy embernek az életét megmenti, az olyan, mintha az egész emberiséget megmentette volna! (Korán 5:32)”.
(Wenn jemand einen Menschen tötet, so ist es, als habe er die ganze Menschheit getötet! Und wer einem Menschen das Leben rettet, so ist es, als habe er die ganze Menschheit gerettet!‘ (Koran 5:32)

Cáfolat

Ezt a hazugságot úgy hívják, hogy kitman (hazugság, részek kihagyásával), ugyanis a Korán 5:32-ben szó sincs olyasmiről, hogy az emberi élet mindenkor sérthetetlen lenne.

Lásd: Megtévesztés és rágalmazás az iszlámban, avagy egy eltérő kultúra álarca

2. állítás

„Ezek az Iszlám Állam-terroristák visszaélnek békés iszlám vallásunkkal, hogy politikai céljaikat elérjék”.
(Diese IS-Terroristen missbrauchen unsere friedliche Religion Islam, um an ihre politischen Ziele zu gelangen)

Cáfolat

- Garantált paradicsom: Allah ügyében ölni és megöletni, illetve emigrálni az iszlám terjesztése érdekében

- "A béke vallása" - Kovács Miklós "Ahmed" imám hazudozása az iszlámról

Végül pedig néhány hasznos kapcsolódó anyag:

- Újabb videó a londoni terrorellenes muszlim tüntetésről, amely kicsit sem volt megrendezett

- Persze hogy nem imádkoztak a terroristákért az imámok: Mohamed és a saría is tiltja, ha "mártírokról" van szó

- A muszlim vezetők elhatárolódósdit játszanak az elhasználódott dzsihadisták esetében - de ez is átverés

- "A fehér embereknek nem szabadna szaporodniuk!" - kiabálta Abdullah, amikor a babakocsiban lévő fehér kislány arcába köpött

- Londoni muszlim egy britnek: "Ez a mi országunk! Takarodj, te koszos picsa!"

- Az iszlám és a nők, avagy hölgyeim, legyenek résen!

- Megtévesztés és rágalmazás az iszlámban, avagy egy eltérő kultúra álarca

- Saría nem muszlimoknak - letölthető könyv azok számára, akik szeretnék jobban megismerni az új honfoglalók törvényeit

- A mohamedánok ajánlata a "hitetleneknek": áttérés, alávetettség, halál

- Miért viselkednek így a muszlim betolakodók? - A türelemnek semmi értelme a mohamedán fenevaddal szemben



Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából