Ugrás a cikkhez
Reklám

Az inkák egykori romvárosát elöntötte a szemét. A hatóságok képtelenek megbirkózni a rohamosan szaporodó hulladékkal, amelyet elszállítani is nehéz a 2400 méter magasan fekvő turisztikai látványosság környékéről.

A 2400 méter magasan fekvő Machu Picchut évente egymillió turista keresi fel. Ám a látogatók valóságos szeméthegyeket hagynak maguk után. Az utcaseprők már nem bírnak a mintegy 14 tonna felhalmozódott hulladékkal, amelynek elszállítása szinte lehetetlen a hegyről.




A turisták olykor két-három kilónyi szemetet szórnak el: műanyag palackokat, konzervdobozokat – panaszolja a környezetvédelemért felelős képviselő, Maria Moreno. Ráadásul ezt a hulladékot még komposztálni sem lehet, így egyre csak gyűlik a szemét. Az UNESCO már veszélyeztetett területnek nyilvánította a régészeti lelőhelyet.

Alternatív megoldást próbálunk találni a helyzet megoldására, egyenlőre sikertelenül – magyarázza David Gayoso, Machu Picchu polgármestere.

Az UNESCO egy év türelmi időt adott a helyi hatóságoknak a helyzet megoldására. Különben kénytelenek lesznek elzárni a turisták elől a világ egyik legszebb és talán legizgalmasabb fellegvárát.

Ezeréves sziklarajzokra bukkantak

Az inkák előtti korból származó két sziklarajzot találtak a perui régészek a szemétben fuldokló Machu Picchunál. Az ősi romváros 1911-es felfedezése óta ez az első olyan lelet, amely igazolhatja, hogy már az inka kultúrát megelőzően is éltek emberek a régióban. A sziklarajzok pásztoralakokat és állatokat ábrázolnak, de a minták eltérnek az inka motívumoktól.




Fernando Astete szakértő szerint közel ezer éves leletről lehet szó, de a pontos számokat csak a rendelkezésre álló eszközökkel – röntgennel – elvégzett vizsgálatok után lehet megerősíteni.

Az első becslések szerint a rajzok 800 évvel ezelőtt készülhettek, az Andok lábánál felépített rejtélyes inka város a 14-15. században alakult. A lelőhelyet egyelőre lezárták a nyilvánosság elől.

(Híradó)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából