A víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja a húsvéti locsolásnak. Valamikor vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték húsvét hétfőjét, ami utal a locsolás egykori módjára: gyakran erőszakkal a kúthoz, vályúhoz hurcolták a lányokat, és vödörszám hordták rájuk a vizet.

A szagos vízzel, kölnivel való locsolás és a locsolóversike újabb keletű szokás városon és falun egyaránt, nem egész egy évszázada, a két világháború között honosodott meg a magyar vidékeken.

Helyileg kialakított hagyományos formái voltak a húsvéti locsolásnak. Például az Ipoly vidékén már előző este jártak a legények, ez volt az úgynevezett tojáshajtás. Lányos házanként 8-10 tojást szedtek össze. Az előre megbeszélt háznál szalonnát kaptak, ott tojásrántottát készítettek és megették. A tojások héját annak a lánynak a háza elé szórták, akire valami miatt haragudtak. Ezután indultak el locsolni. Külön jártak locsolni a még legényszámba nem vett fiúk a keresztanyjukhoz, majd a rokon és szomszéd lányokhoz. A legények a lányos házakhoz mentek locsolni, de a fiatal menyecskéket is meglocsolták. Cserébe sonkával, kocsonyával, kaláccsal, borral kínálták őket. Az a fiatal lány, akit senki sem locsolt meg, „elhervadt“, míg aki bőrig ázott, kívánatos feleségjelöltnek számított. De húsvéthétfőn nemcsak a lányokról, hanem a legényekről is kiderült, melyik kelendő igazán: a hímes tojás ajándékozása előtt a lányok virágot tűztek választottjuk zakójára, akin a legtöbb és legszebb virág díszelgett, ugyancsak nagy népszerűségnek örvendett.

Néhol a locsolással egyenértékű vesszőzés volt szokásban húsvétkor, ezt a szokást például a Dunántúlon, a magyarországi szlovák telepítésű falvakban jegyezték fel. A legények 4, 6, 8 vagy 9 fűzfaveszszőszálból készült, sibának nevezett korbáccsal vesszőztek, később aztán elterjedt, hogy a korbácsolás után többnyire locsoltak is.

Általánosan elterjedt szokás szerint mind a locsolás, mind pedig a vesszőzés jutalma az étellel-itallal kínáláson felül a piros vagy hímes tojás. A húsvéti tojások festésére a kémiai festékek elterjedése előtt természetes anyagokat használtak. Leggyakrabban hagymalével festettek, de nyerhettek sárga színt a vadalmafa héjából, a bürökből zöldet, a lencse levéből kéket. A tojásdíszítés, tojáshímzés módja a viaszolás és a karcolás. Az írószerszám üveg-, bádog- vagy cserépedény, amihez tollcsévét erősítenek. Ebből engedik a meleg, folyékony viaszt a tojásra. A tojás festése során a viasszal megrajzolt mintákat a festék nem fogja meg. Végül a viaszt letörlik, majd zsíros ruhával, szalonnahéjjal átdörgölik a tojást, hogy fényes legyen. A díszítés másik módja a karcolás. Ilyenkor a megfestett tojásra karcolják a díszítményt. Ügyes kovácsmesterek úgynevezett patkolt tojást is készítenek lágy fémdíszekkel.

A húsvéti tojások a gyerekek kezében játékszerré lettek. Közismert játék volt, hogy a két szemben álló játékos összekoccantotta a tojásokat, akié sértetlen maradt, elnyerte a másiktól a törött tojást. A játék más változatában pénzzel igyekeztek betörni a tojást. Akinek sikerült, azé lett a tojás, akinek nem, elveszítette a tojást is, a pénzét is. Ilyen tojásjáték a kókányozás, a ticselés, a türkölés, a csokkantás néven emlegetett játék.

A húsvéti ajándékozásnak ezen túl is voltak hagyományai. Például a lányok, menyecskék húsvétra kaptak új, templomba járó csizmát; úgy tartották, aki nem kapott, annak elment az egész következő évre a munkakedve.

Az ajándékot hozó húsvéti nyúl képzete újabb keletű hagyomány, feltehetően német nyelvterületről terjedt el a városi polgárság, majd a falusi lakosság körében.

Húsvétkedd

Húsvétkedd a visszalocsolás ideje volt. „Nem mertek a legények a falun végigmenni dolgozni, a kerten szöktek el a mezőre. Végigállták a lányok az utat két oldalról. Ahogy jött a kocsival a férfi vagy a legény az ráfizetett“ - emlékezett Vankóné Dudás Juli parasztfestő, népművész Falum, Galgamácsa című önéletírásában.

(Új Szó)

Kapcsolódó: "Jézusnak fel kellett támadnia a halálból" - áldott húsvétot az összmagyarságnak!