Haját húzta, lökdöste és ütötte is Fekete Pákó a volt anyósát és ex-sógornőjét – állítja Magosi Edina, aki rendőrségi feljelentést is tett a feka ellen testi sértés miatt.

– Csak hálás lehetne nekünk, ehelyett megvert engem és még szegény édesanyámat is – fakadt ki Edina, Pákó egykori "párának" nővére, aki lassan a lakását veszíti el az afrikai bohóc miatt.




Fekete Pákó ugyanis három éve befészkelte magát a háromgyerekes anyuka zuglói lakásába, azóta nem fizet sem rezsit, sem bérleti díjat.

– Amikor a húgom, Ágica terhes lett, megengedtem, hogy beköltözzön Pákóval a vadonatúj lakóparki lakásomba, amelyet bankhitelre vettem. Pákó kérlelt, hogy bejelentkezhessen, mert mint bevándorlónak állandó lakcím kell neki. Amikor kapcsolatuk Ágicával megromlott, Pákó nem volt hajlandó kiköltözni a lakásomból, így írásos szerződést kötöttünk, hogy maradhat, ha fizet havi 100 ezer forint bérleti díjat és a rezsit. Azonban soha egy fillért sem fizetett, a másfél milliós közösköltség-tartozás miatt már felszólítottak, hogy végrehajtás lesz. Áram egyébként már két éve nincs a lakásban – panaszolta Edina, aki egyszer be a kart menni saját lakásába, mire a néger birtokvédelmet kért ellene az önkormányzatnál.

A volt sógornő és Pákó anyósa ezúttal rendőrökkel érkezett Edina lakásához.

– Küldtem neki SMS-t, hogy érkezem, mert meg akartam beszélni vele, hogy kénytelen vagyok mellé egy bérlőt betenni a lakásomba, aki fizet, hiszen elúszik az otthonom, ha nem tudom a banki törlesztést egyenlíteni. Pákó nem nyitott ajtót sem nekem, sem a rendőrök felszólítására. SMS-ben azt írta: "nem nyitom ki, mert ez az én lakásom". A rendőrök nem tudtak mit csinálni, elmentek. Kihívtam egy lakatost, aki elkezdte fúrni a zárat, erre Pákó úr csodák csodájára előjött. Ordította, hogy takarodjak innen, ez az ő lakása, közben lökdösött, húzta a hajamat, megrúgott, sőt az anyukámat is bántalmazta. Kihívtam megint a rendőröket, és gyorsan lecseréltettem a lakatossal a zárat. Adtam Pákónak is egy új kulcsot, mert nem lehetek jogsértő vele szemben, sajnos a törvény még így is őt védi bérlőként – mondta feldúltan Edina, aki kedd reggel a Fővárosi Törvényszéken könnyű testi sértésért feljelentette egykori sógorát.



Ilyen rend van a majomketrecben

Az élősködőket védik: csak évek alatt teszi ki a "bérlőket" a bíróság

Nem egyedi eset a fenti, rengeteg olyan albérlő van, aki nem tud vagy egyszerűen csak nem hajlandó fizetni. Egy gyáli férfi például nem tud visszaköltözni a saját házába annak ellenére, hogy neki is szüksége lenne az ingatlanra, ráadásul bérlői már hónapok óta nem fizetik sem a bérleti díjat, sem pedig a számlákat. Törvény szerint erőszakkal nem lehet eltávolítani az ott lakókat, a rendőrök sem tehetik ki őket. Csakis bírói végzéssel, ez viszont jó pár évig is eltarthat.

Frissítés: niggerjárás előtt - niggerjárás után

Iszonyú látvány fogadta Magosi Edinát, miután nagy nehézségek árán bejutott a lakásába, amelyben Fekete Pákó lakik. Állítása szerint hat év alatt a vadonatúj, bankhitelre vett, háromszobás lakóparki luxuslakásából penészes, mocskos, büdös tanyát csinált a nigger.



Kisszoba régen: ülőgarnitúrával és szekrénnyel volt berendezve

– Két éve egyszer már bejutottam, s akkor már nem volt meg a vajszínű bőr ülőgarnitúra. Bár enyém az ingatlan és Lapite Oludayo, azaz Pákó rezsit és bérleti díjat sem fizetett a szerződés ellenére, mégis birtokvédelmet kapott az önkormányzattól velem, a tulajdonossal szemben – magyarázta Edina, akinek mint lakástulajgonosnak kötelessége biztosítani a lakhatás körülményeit, ezzel együtt a villanyt, még akkor is, ha nem fizet a "bérlő".



Kisszoba most: csak szemét és ruhák vannak szétdobálva

– Most megint sikerült rendőri segédlettel bemenni az otthonomba, de sírva fakadtam a látványtól. Közel kétmillió forintba kerültek hat éve az új bútorok, de teljesen ki lett fosztva a gyönyörű lakás – panaszolta Edina, aki döbbenten látta, hogy már nem volt meg a nagy tévéje és egyik szekrénysora sem.



Hálószoba régen: szekrény és franciaágy volt a helyiségben - na meg egy majom az agyatlan liba ágyában

– Két éve kikapcsolták a villanyt, s azóta nem csak én félek, hogy az általa használt gyertyák lakástüzet okoznak, hanem az egész lakóközösség. Gyönyörű otthonomból, amelynek nem tudom többek között Pákó miatt törleszteni a banki hitelét, egy büdös csöves­tanya lett! A vécé förtelmes, mintha évek óta nem is takarítottak volna – mondta szomorúan Edina, aki nemcsak feljelentette testi sértésért Pákót – aki nem akart nyilatkozni a sajtónak –, de elment az önkormányzathoz is, hogy lakásából a buta ribanc testvére szerelmének  kényszerkijelentését elintézze.



Hálószoba most: bútornak nyoma sincs, a feka a földön alszik egy pokrócon

– Felmondtuk a bérleti szerződését, három hónapja jogalap nélkül lakik az ingatlanomban Pákó, ezért kértem lakcímének törlését. A lakás használatba vétele előtt, állagmegóvás miat­t tanúk előtt jegyzőkönyvet vettem fel, hogy melyik szobában mi található, de amint látszik, ezekből szinte semmi nem maradt – mutatta a bizonyítékot Pákó sógornője.

(Blikk nyomán)