Liberális tudósunk (aki annyira szépen tud aggódni a cigányokért, a zsidókért és az utóbbiak Klubrádiójáért, hogy már antirasszista díjat is kapott) egy héttel ezelőtt befáradt a hitgyülis tévébe, hogy "megcáfolja" a cigány belterjességet. Ki is tett magáért rendesen, de néhány hibát azért mégis elkövetett, például olyanokat mondott, hogy a cigányok nem akarják iskolába járatni a gyermekeiket, ellentétben a zsidókkal.

Osztolykán Ágnes LMP-s képviselő ebbe nem tudott belenyugodni, mert szerinte már az is rasszizmus, ha külön cigányságról beszélünk, amikor szegénységről és munkanélküliségről van szó, különben is van ő olyan okos, mint egy zsidó vagy egy "nem roma", ezért újabb beszélgetést harcolt ki, hogy még hatékonyabban próbálják letagadni a teljesen nyilvánvaló valóságot, amit a rózsadombiakon kívül nagyjából mindenki a két saját szemével lát ebben az országban. És hogy olyan zseniális ötletekkel álljanak elő, hogy amerikai mintára itt a cigánynak kellene a jó rendőr szerepét játszani a filmekben, a magyarnak pedig a gonosztevőét, mert ettől fog megváltozni a cigányok megítélése (például Mari néni Borsodban két kirablás és megerőszakolás között rá fog ébredni, hogy valójában az életét pokollá tevő Kolompárok a jófiúk, csak ő eddig - a saját keserű tapasztalatai alapján - ezt rosszul tudta).

Akinek ideje van rá, még szórakoztatónak is találhatja.

Ja és ne feledjék: már cigányságot sem polkorrekt mondani, a helyes kifejezés: ROMASÁG. Bizony.

(Kuruc.info)