Alább olvasható a polgármester felhívása:

Érpatak Tisztelt Lakói!

Nagyon nagy örömmel tapasztaljuk, hogy településünkön egyre többen azonosulnak az összefogásunknak köszönhető, országos összehasonlításban kiemelkedő és példaértékű eredményeinkkel, a lakosság zöme büszke Érpatak mintatelepülésként való emlegetésére.

Ezen hírek hatására a még el nem költözöttek, de már hála Istennek elköltözni készülők közül a bűnözői létformától elszakadni nem akaró bizonyos személyek az elmúlt időszakban néhány bűncselekmény produkálásával próbálták meg szánalmas módon a megerősített közbiztonságérzetet kikezdeni. Amint már korábban is közöltem, ezeket a lényeket a település ellenségeinek tekintjük, ellenük mindenféle törvényes eszközzel hadat üzenünk, a legkeményebb harcot indítjuk és ellenük a legszigorúbban fellépünk. Tekintettel arra, hogy mindig csírájában igyekszünk minden aljas romboló tendenciát elfojtani, ezért megkezdjük szervezetten segíteni a rendőrség munkáját azon 2 körözött személy tartózkodásának felkutatása és elfogása érdekében, hogy a közösségből való eltávolításuk és mielőbbi bebörtönzésük által a településünket megtisztítsuk tőlük. Nagyon fontos ugyanis, hogy mindent és mindenkit a méltó helyére tegyünk: a tanárt az iskolába, az óvónőt az óvodába, a beteget a kórházba, az orvost az orvosi rendelőbe, a rendőrt a közterületre, a bűnözőket pedig a börtönökbe. Ezen elveink miatt kérjük a lakosságot, hogy ezen két körözött bűnöző személy vonatkozásában nyújtsanak megfelelő információkat részünkre az alábbi telefonszámokon:

rendőrség: 06 30 53 00 555, polgármester: 06 30 9 678 777,
mezőőrség külterületi akciócsoportja: 06 30 53 00 444,

hogy a rendőrség munkáját segítve példás akció következtében mielőbb börtönbe juttathassuk őket és megkezdjék börtönbüntetésük letöltését.

A nyomravezetőknek körözöttenként 50 000 Ft nyomravezetői díjat ajánlunk fel, mely a kezükön lévő bilincs kattanása után rövid időn belül átvehető. Ehhez kérjük a lakosság éber figyelmét és a korábbiakhoz hasonló hatékony segítségét.

Felszólítjuk a körözötteket az azonnali börtönbe vonulásra, mert nagyon szigorúan rendszeres ellenőrzésre fog kerülni a bujkálók és bűnöző hajlamúak családjának és a gyermekeinek állapota (fűtés, étkeztetés, tisztántartás, magatartási viszonyok stb.), és amennyiben nem lesznek megfelelők a gyermeknevelés szabályai, akkor teljesen törvényesen lesznek a gyerekek védelembe véve, majd a családból kiemelten ideiglenesen és véglegesen nevelőszülőknél vagy intézetben elhelyezve, valamint a lakásfenntartási támogatások visszavonva. Valamint azok a családtagok, akik foglalkozást helyettesítő támogatásban részesülnek, és nem végzik kellő intenzitással a rájuk bízott közcélú munkát, akkor (amint ez már jó néhány ember esetében megtörtént) teljesen törvényesen lesz tőlük ez a segélyezési forma 1-3 évre megvonva.

Újból hangsúlyozzuk, hogy nem mi kezdjük a harcot, mi csak mindig örömmel és kötelességszerűen felvesszük a harcot és gyors reagálással helyrerakjuk a település ellenségeit képező rendbontó személyeket. Mi már a mintatelepülés címünket és a növekedő ingatlanárakat nem hagyjuk, a közbiztonságot kialakítottuk és könnyedén meg is védjük és amint eddig is tettük a jövőben is ezt ígérjük, hogy a bűnözés irányába kacsingató bűnözőket és családjukat móresre fogjuk tanítani, de van mód is ezt elkerülni: a bűnözői létformával véglegesen fel kell hagyni és a becsületes, rendszeres munkavégzés általi családfenntartásra át kell térni vagy Érpatakról örökre el kell takarodni. Érpatakon mindig tisztességes, szorgalmas munkából élő emberek éltek, akik a családjukért sokat dolgozva rengeteg áldozatot hoztak és hoznak. Az aljas cselekedeteket elkövető és a közösségi együttélést rákos sejtként megbetegítő elvetemült bűnözőktől és az ingyenélő parazitáktól azt kérjük, hogy döntsék el, hogy melyik utat választják: vagy megváltoznak, vagy elköltöznek, vagy börtönbe záratjuk őket, mert közöttünk börtönbe való bűnözők és élősködők ne éljenek. Mi csak munkából élő, békés és jó szándékú, ország építő emberekkel vagyunk hajlandók egy levegőt szívni és egy közösséget alkotni.

Előre is köszönjük az erős összefogást, a sok segítő információt. Erőt, egészséget.

Érpatak, 2012-11-12.
Tisztelettel:

Dr. Orosz Mihály Zoltán
polgármester

Portálunk megszerezte a körözöttek fényképét:

Kovács János börtönbe bevonulni nem akaró, jogerősen elítélt, körözött bűnöző (Facebook-oldala itt):




Gargya Zsolt börtönbe bevonulni nem akaró, jogerősen elítélt, körözött bűnöző (Facebook-adatlapja itt):