Valamennyi esküt tett országgyűlési képviselő és nemzetiségi szószóló, továbbá valamennyi korábbi országgyűlési képviselő, nemzetiségi képviselő és nemzetiségi szószóló eleget tett - a május 9-ei vagyoni állapotra vonatkozó - vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének - közölte az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke hétfő este az MTI-vel.
Sasi-Nagy Edit (Tisza) ismertette: az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény vagyonnyilatkozat-tételre vonatkozó szabályainak megfelelően az országgyűlési képviselők, a nemzetiségi képviselő és a nemzetiségi szószólók az eskütételüket követő harminc napon belül, valamint a megbízatásuk megszűnését követő harminc napon belül vagyonnyilatkozatot tesznek, amelyhez csatolják a velük közös háztartásban élő házas- vagy élettársuk, gyermekeik vagyonnyilatkozatát is.
Rámutatott: az Országgyűlés május 9-ei alakuló ülésére figyelemmel, a vagyonnyilatkozatok megtételének határideje június 8-a volt.
A bizottság elnöke közölte: a megjelölt határidőig valamennyi esküt tett országgyűlési képviselő és nemzetiségi szószóló, továbbá valamennyi korábbi országgyűlési képviselő, nemzetiségi képviselő és nemzetiségi szószóló eleget tett - a május 9-ei vagyoni állapotra vonatkozó - vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének, azaz benyújtotta a saját és a vele közös háztartásban élő családtagja vagyonnyilatkozatát is.
Az országgyűlési képviselő és a nemzetiségi szószóló, továbbá a volt országgyűlési képviselő, a volt nemzetiségi képviselő és a volt nemzetiségi szószóló saját vagyonnyilatkozata nyilvános, június 9-étől megtekinthető az Országgyűlés honlapján a képviselő, illetve a szószóló neve alatt - tájékoztatott Sasi-Nagy Edit.
Magyar Péter törlesztette adósságát
Törlesztette adósságát Magyar Péter miniszterelnök, a Tisza Párt elnöke. Ez derül ki az Országgyűlés honlapján hétfő este közzétett vagyonnyilatkozatából.
Magyar Péter január végi, még európai parlamenti képviselőként benyújtott vagyonnyilatkozatában 3,4 millió forintos hitelkártya-tartozás szerepelt, valamint magánszemélyeknek 5,8 millió forinttal tartozott. Most, országgyűlési képviselőként leadott nyilatkozatában már nincsenek benne ezek a tételek.
A kormányfő ingatlanjaiban nem történt változás. Vagyonnyilatkozatában továbbra is egy Budapest XII. kerületében található, 2019-ben vásárolt 216 négyzetméteres lakóház szerepel, amely a 2023-as válása után került teljes egészében a tulajdonába, hasonlóan egy ugyancsak XII. kerületi 49 négyzetméteres lakáshoz és egy 25 négyzetméteres garázshoz.
A Varga Judittól történő válása után Magyar Péteré lett egy 2014-ben vásárolt, 7926 négyzetméteres balatonhenyei kivett beépítetlen terület is, januárban azonban még nem szerepelt a nyilatkozatában, hogy az ingatlan jogi jellege társasház.
A kormányfőnek még mindig megvan a válás után hozzákerült, 2018-ban vásárolt Volvo XC60 Momentum D5 AWD autója, továbbá a 2017-ben vásárolt Yamaha pianínója. Egyéb ingóságok között ismét feltüntette a 2020-ban és 2022-ben vásárolt festményét.
Befektetései is változatlanok. Accorde Abacus abszolút hozamú alapban 10 millió forint, OTP Prémium befektetési jegyben 15 millió forint, OTP Optima tőkegarantált befektetési jegyben 10 millió forint, OTP euró rövid kötvényalapban 35 ezer euró (május 8-ai középárfolyamon 12 429 900 forint), Hold 2000 nyíltvégű vegyes értékpapíralapban 35 ezer euró (ugyancsak 12 429 900 forint) névértékű befektetés, valamint egy darab 20 forint névértékű 4iG-részvény szerepel.
A miniszterelnök januárhoz képest 3 millió forintról 5 millióra növelte készpénzállományát. A bankszámláján mintegy 2,4 millió forint és 54 767 euró (20,5 millió forint) található.
A vagyonnyilatkozatban a kormányfőnek fel kellett tüntetnie az országgyűlési képviselői javadalmazásán kívüli adóköteles jövedelmét a megbízatása előtti három évből. Ezek között szerepel egyebek mellett kuratóriumi, felügyelőbizottsági, igazgatósági tagság, továbbá jogi igazgatói, alelnöki poszt. Ezen megbízatásai legkésőbb 2024-ben szűntek meg.
Nyilatkozatából az is kiderül, hogy miniszterelnökként kap rendszeres adóköteles jövedelmet, a pártelnöki tisztségért azonban továbbra sem részesül díjazásban.
Magyar Péter továbbra is 100 százalékos tulajdonosa az LLM Tanácsadó és Befektetési Zrt.-nek, ám a vezérigazgatói posztot már nem ő tölti be. Korábbi közlés szerint a vezetői tisztséget április végén átadta testvérének, Magyar Mártonnak.
Orbán Viktor feleségével közös vagyona 4 millió forinttal gyarapodott
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, korábbi miniszterelnök továbbra is egy XII. kerületi és egy felcsúti ingatlan tulajdonosa, feleségével közös számláján januárhoz képest 4 millió forinttal több szerepel - derül ki a hétfő késő este közzétett vagyonnyilatkozatából.
A parlament honlapján elérhető vagyonnyilatkozat szerint Orbán Viktor továbbra is felerészben tulajdonosa egy XII. kerületi ingatlannak, és egyedüli tulajdonosa egy felcsúti ingatlannak.
A volt miniszterelnök 2026. január 26-án leadott vagyonnyilatkozatában hitelintézeti számlakövetelésként a feleségével közös számláján mintegy 5 millió forint szerepel, míg a május 9-én leadott nyilatkozat szerint ez már több mint 9 millió forint.
Orbán Viktor tartozásról vagy megtakarításról nem számolt be most leadott és korábbi nyilatkozatában sem.
Jövedelemnyilatkozatában a 2023-2026 közötti időszakra szerepel a miniszterelnökként kapott 5 millió forintos fizetése, valamint országgyűlési képviselőként kapott fizetése, pártelnöki posztját viszont díjazás nélkül látja el.
Orbán Viktor a Fidesz-KDNP listavezetőjeként az áprilisi választáson szerzett mandátumáról lemondott, így 36 év képviselőség már nem tagja a május elején megalakult új Országgyűlésnek.
Rétje és gyümölcsöse is van az Országgyűlés elnökének
Rétje és gyümölcsöse is van Forsthoffer Ágnesnek - derül ki az Országgyűlés elnökének hétfő este közzétett vagyonnyilatkozatából.
A házelnök tulajdonosa egy 2002-ben vett 22 hektáros mezőlaki rétnek, valamint egy 2011-ben vásárolt, 1938 négyzetméteres csopaki gyümölcsösnek és szőlőnek, amelyen egy 68 négyzetméteres gazdasági épület is található.
Az Országgyűlés elnökének befektetési alapban 58 millió, kötvényekben 10 millió forintja van, ezenfelül 38 ezer forintnyi részvénnyel és egy 3,2 milliós biztosítással is rendelkezik.
Forsthoffer Ágnes 2 millió forint készpénzt tüntetett fel vagyonnyilatkozatában.
Számlakövetelése 6,3 millió forintban és 857 812 forint devizában, míg más szerződésből fakadóan 3,1 millió forint.
A házelnöknek nincs semmilyen tartozása.
Képviselői tiszteletdíja mellett még ügyvezetőként van rendszeres jövedelme, ami a vagyonnyilatkozati kategória szerint 200 és 500 ezer forint közötti havi bruttó bevételt jelent.
A frakcióvezetők, pártelnökök nyilatkozatában nem történt nagyobb változás
Növelte befektetéseit, és hitelt is felvett Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője, míg Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője felvette a babaváró támogatást. A parlamenti képviselőségtől búcsúzó Semjén Zsolt KDNP-elnöknek, valamint Rétvári Bence KDNP-frakcióvezetőnek és a Mi Hazánk frakcióját vezető Toroczkai Lászlónak nem történt nagyobb változás a vagyoni helyzetében.
Bujdosó Andreának, a Tisza Párt frakcióvezetőjének - aki januárban még fővárosi képviselőként adott be vagyonnyilatkozatot - továbbra is megvan a 90 százalékban a tulajdonában álló lakása Ürömön, de év elején még nem tüntette fel a nyilatkozatban, hogy egy 40 négyzetméteres lakóházi teremgarázs birtokosa is a településen. A két ingatlant 2006, illetve 2016 óta tulajdonolja.
A frakcióvezetőnek a 2021-ben vásárolt Toyota C-HR személyautója is megvan.
Többféle befektetéssel is rendelkezik: januári nyilatkozatához képest újdonság a K&H tartós befektetési számláján tartott több mint 4800 euró. Év elejéhez képest azonban csökkent a K&H értékpapír portfóliójának névértéke 38 ezerről 31 ezer euróra, Shell AMS PSP részvényének névértéke azonban 385 ezer euróról 437 ezer euróra nőtt. Bujdosó Andreának továbbra is van nyugdíj-megtakarítása: 6,5 millió forint MetLife nyugdíjprogramban, 11,6 millió forint Prémium Önkéntes Nyugdíjpénztárban.
A kormánypárti politikus bankszámláján januárhoz képest nőtt a pénzösszeg: 900 ezer forintról 1,4 millió forintra, valamint devizában 800 ezer forintról 1,9 millió forintra. Hitelintézetnek több mint 2 millió forinttal tartozik, ez a tétel még nem szerepelt januári nyilatkozatában.
Az országgyűlési képviselővé választását megelőző három évben adóköteles jövedelme származott vezetőfejlesztési tanácsadással foglalkozó egyéni vállalkozásából, illetve fővárosi közgyűlési képviselői megbízatásából, de a Holland-Magyar Kereskedelmi Kamara elnökségi tagságáért nem kapott juttatást.
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője májusban leadott vagyonnyilatkozata szerint 11 millió forintos babaváró támogatást vett fel adóstársként.
A korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter továbbra is két XI. kerületi ingatlan - egy 95 és egy 52 négyzetméteres lakás - tulajdonosa, de a nagyobbat éppen értékesíti.
A nyilatkozatban jelzi azt is, hogy a hitelintézeti számlakövetelésként májusban feltüntetett 33 millió forintból 18 millió az ingatlan értékesítéséből származó vételárelőleg. A januárban leadott vagyonnyilatkozatában ez az összeg mintegy 15 millió forint volt.
Gulyás Gergelynek Bónusz Magyar Állampapírban csaknem 20 millió forintja van, ez nem változott az előző vagyonnyilatkozata óta.
A jövedelemnyilatkozatában még a miniszteri fizetését tünteti fel, illetve jelzi azt is, hogy díjmentesen látja el a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi tagságát.
Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője továbbra is tulajdonosa egy XI. kerületi 138 négyzetméteres lakásnak, felerészben tulajdonol egy balatonkenesei családi házat, és 2025-ben vásárolt egy XI. kerületi 50 négyzetméteres lakást is, amelynek szintén felerészben tulajdonosa.
Számláján 8 millió forint van, ami a 2026 januárjában leadott vagyonnyilatkozatához képest 6 millió forintos gyarapodást jelent. Állampapírban továbbra is 9 millió forintot tart.
A Belügyminisztérium korábbi parlamenti államtitkára a vagyonnyilatkozatában május 12-éig államtitkári fizetését tünteti fel, valamint jelzi, hogy díjazás nélkül látja el a Makovecz Alapítvány kurátori tisztségét.
Toroczkai László, a Mi Hazánk elnök-frakcióvezetője továbbra is három ingatlannal rendelkezik, mindegyik Ásotthalmon található: egy 5700 négyzetméteres tanya, egy 8900 négyzetméteres szántó és egy kivett út.
Nagy értékű ingósága, autója, értékpapírban, takarékbetétben elhelyezett megtakarítása nincs.
Januárban még 11 millió forintos készpénze eltűnt a nyilatkozatából, ezen a soron nem szerepel semmi. Ugyanakkor bankszámláján januárban még nem volt összeg, most 7 millió forint van. Januárban az sem szerepelt a vagyonnyilatkozatában, hogy a más szerződés alapján fennálló pénzkövetelése 10 millió forint.
Országgyűlési képviselővé választása előtt Toroczkai László Ásotthalom polgármestereként, illetve megyei képviselőként szerzett adóköteles jövedelmet.
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke - aki nem ült be az Országgyűlésbe, de záró vagyonnyilatkozatot neki is tennie kellett - továbbra is felerészben tulajdonol egy II. kerületi 123 négyzetméteres és egy 42 négyzetméteres lakást, Balatonfenyvesen pedig haszonélvezője egy 102 négyzetméteres üdülőnek. Az ingóságok között továbbra is feltünteti antik bútorait.
A korábbi miniszterelnök-helyettesnek állampapírban 10 millió forintja van, ez nem változott előző vagyonnyilatkozatához képest, készpénze viszont 10 millió forintról 5 millióra csökkent január óta, a számláján lévő 11 millió forint pedig 24 millióra gyarapodott. Szerződés alapján fennálló pénzkövetelése továbbra is 1,5 millió forint, tartozása nincsen.
Semjén Zsolt a jövedelemnyilatkozatában májusig a miniszteri fizetését tünteti fel, illetve jelzi, hogy a Polgári Művelődésért Alapítványban betöltött tisztsége után 500 ezer és 1 millió forint közötti díjazásban részesül.
A KDNP elnöki posztját díjazás nélkül látja el, ahogy még számos tisztséget is, amelyeket a többi között a Magyar Máltai Lovagok Szövetségében, a vadászkamarában, a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanácsban, a Gánti Vértes Vadásztársaságban vagy a Neptun Horgászegyesületben lát el.
A kormánytagok közül Kapitány Istvánnak van a legnagyobb megtakarítása
A kormánytagok közül Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter rendelkezik a legnagyobb megtakarítással, értékpapírban és részvényekben.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a még európai parlamenti képviselőként leadott 2025-ös vagyonnyilatkozatában egy Budapest XVI. kerületében található 150 négyzetméteres családi ház és egy szintén XVI. kerületi 595 négyzetméteres ingatlanon lévő családi ház részbeni tulajdonosa.
Nagy értékű gépjármű a korábbi nyilatkozatában nem szerepel, 2025 januárjában azonban vásárolt egy 2021-es évjáratú Ford Kuga személyautót. Az egyéb ingóságok listája tavalyhoz képest nem változott: nyilatkozatában családi örökségként "különösebb érték nélküli" festményeket, 3 antik biedermeier bútort, valamint szintén örökségként, illetve vásárlás révén szerzett mintegy 2 ezer könyvet is feltüntetett.
Értékpapírban elhelyezett megtakarításai sem változtak a korábbiakhoz képest, öt részvény- és eszközalapban összesen több mint 752 ezer forint befektetése van. Hitelintézeti folyószámla-tartozása 12 millió 696 ezer forintról 14 millió 231 ezerre növekedett. A magánszemélyekkel szembeni több mint 3 millió forintos tartozását vélhetően időközben rendezte, mert ez már nem szerepelt az idei vagyonnyilatkozatában.
Gajdos László élő környezetért felelős miniszter Nyíregyházán egy 309 négyzetméteres családi ház és üzlethelyiség, szintén a megyeszékhelyen egy 160 négyzetméteres lakóház, illetve Háromhután egy üdülő tulajdonosa felerészben. Ezenkívül egy nyíregyházi 800 négyzetméteres gazdasági épületet birtokol, Nagyszálláson egy 2321 négyzetméteres szántó tulajdonosa kéthatod részben. Hitelintézeti számlakövetelése 18 millió 431 ezer forint, amelyet a feleségével közösen tüntetett fel.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter Budapest V. kerületében egy 78 négyzetméteres lakóház és Siófokon egy 120 négyzetméteres üdülőépület tulajdonosa felerészben, Balatonvilágoson pedig egy 120 négyzetméteres lakóház egyhatodát birtokolja. Ingóságai között egy 2015-ben vásárolt Ford S-Max személyautó és egy 2025-ben szerzett Aprilia motorkerékpár szerepel. Értékpapírban, illetve nyugdíjszámlákon elhelyezett megtakarítása 165 860 euró és 74 238 angol font, takarékbetétben 4 millió 95 ezer forintja van, készpénzösszegként 1,5 millió forintot tüntetett fel. Hitelintézeti számlakövetelése 2 millió 892 ezer, illetve devizában 18 millió 732 ezer forint. Magánszemélyeknek 1 millió forinttal tartozik.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszternek több ingatlanja van: Budapest II. kerületében egy 1112 négyzetméteres beépítetlen terület, Balatongyörökön egy bontandó ház és egy 2233 négyzetméteres zártkert, valamint a spanyolországi Málagában egy 340 négyzetméteres üdülő részbeni tulajdonosa. Nagy értékű gépkocsiként egy 2013-ban vásárolt Maserati GranTurismót és egy 2023-ban szerzett Tesla Model 3-at tüntetett fel. Értékpapírszámláin összesen 8,4 millió euró és 58,7 millió forint van, részvényekben 8,74 millió eurót, készpénzben pedig 1 millió forintot tart. Hitelintézeti számlakövetelése 5,7 millió forint, devizában forintértéken 82,7 millió forint volt, más szerződés alapján fennálló pénzkövetelés 25,2 millió forint tett ki.
Kármán András pénzügyminiszter egy budaörsi 320 négyzetméteres lakóházban tulajdonos felerészben, hitelintézeti tartozása 16,3 millió forint, kölcsöntartozása 6,8 millió forint, 58,6 millió forint egyéb befektetése van.
Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszternek egy budapesti 110 négyzetméteres, korábban lakóházként funkcionáló gazdasági épületben van tulajdonrésze, nyilatkozatában készpénzként 5,9 millió forintot tüntetett fel.
Lőrincz Viktória terület- és vidékfejlesztési miniszter Kadarkúton egy ingatlanban tulajdonos, ugyanitt egy másik lakóházat, Visnyén pedig egy 8 ezer négyzetméteres szántót örökölt. Készpénzben 2 millió forintot tart.
Orbán Anita külügyminiszter Budapest XI. kerületében egy lakóház, garázs és tároló, Gáborjánban pedig egy kisebb erdő tulajdonosa. Részvényekben 63 ezer fontot, egyéb devizaalapú befektetésekben több mint 171 ezer eurót, 375 ezer dollárt, 2,9 millió cseh koronát és 262 ezer forintot tart. Hitelintézeti számlakövetelése 17 millió forint.
Pósfai Gábor belügyminiszternek három ingatlanja van Budaörsön és Budapest XI. kerületében, ezek családi és tarsasházak, nagy értékű ingóságként három gépjárművel rendelkezik. Állampapírban és befektetési jegyekben összesen csaknem 49 millió forintja van, készpénzként 33 millió forintot tüntetett fel, hitelintézeti tartozása 25 millió forint.
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter egy budapesti lakóház és garázs, valamint egy edelényi lakóház részbeni tulajdonosa, nagy értékű ingóságai között egy személyautót és egy motorkerékpárt jelölt meg. Takarékbetétben 18 millió forintot helyezett el, 3 millió forint készpénzt tüntetett fel.
Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter két budapesti ingatlanban tulajdonos felerészben, egy harmadikat várhatóan hamarosan megvásárol. Nagy értékű ingóságai között 5 személyautó szerepel. Állampapírban 110 millió, befektetési számlán több mint 40 millió forintot tart; hitelintézeti számlakövetelése meghaladja a 128 millió forintot egy 43,6 milliós lakáshitel mellett.
Több képviselő is felvette a babaváró hitelt
Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatából, amelyet hétfőn tettek közzé a parlamenti honlapon.
Nagyobb ingatlanvagyon felett rendelkezik, különböző jogcímeken a tiszás Ráki Zsolt, aki 116 Gyula környéki ingatlant írt be nyilatkozatába. A kormánypárti politikusnak Bavaria 35 cruiser vitorlás kishajója is van.
Jelentős ingatlanportfóliója van Kaprinyák Tibornak (Tisza) is Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, vagyonnyilatkozatában 81 ingatlan, szántó, erdő, rét szerepel. Az erdőmérnök képviselő az egyéb közlendők között Mauser, Marlin, Blaser golyós és Benelli sörétes fegyvereket is feltüntetett.
A Mi Hazánk képviselőjének, Dócs Dávidnak a nyilatkozatában több helyszínen 58, főként mezőgazdasági terület szerepel, januárhoz képest 4-gyel nőtt ingatlanjainak száma, van olyan, amelyet májusban vásárolt.
Lázár Jánosnak (Fidesz) - ahogy januárban, most is - 47 ingatlanja van, nagy részük mezőgazdasági terület, szántó, szőlő, jobbára a fideszes képviselő 100 százalékos tulajdonában. Az értékes ingóságai között továbbra is ott szerepel gróf Széchenyi Zsigmond 2011-ben vásárolt karosszéke.
Dicső Viktóriának (Tisza) 37 ingatlan szerepel a nyilatkozatában, a legtöbb a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tornyospálcán található.
Apáti István, a Mi Hazánk képviselője 31 ingatlant tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában, van köztük legelő, szántó, erdő, gyümölcsös. A képviselő különböző tulajdoni hányadot birtokol az ingatlanokban. Az egyéb közlendőkhöz azt írta, hogy gyermeke nem rendelkezik ingatlan- vagy ingó vagyonnal, és kizárólag magyar állampolgár.
Rák Richárdnak, az Országgyűlés alelnökének Triesztben két lakása található, de van egy lakása Thesszalonikiben is.
Árvay Nikolettnek, az agrártárca államtitkárának több komáromi ingatlanja mellett Egyiptomban, Hurghadán is van egy 2023-ban vásárolt, 60 négyzetméteres üdülője.
Bögi Viktóriának, az Élő Környezetért Felelős Minisztérium államtitkárának 30 ingatlan szerepel a nyilatkozatában, egyebek mellett a szlovákiai Nagyudvarnokon van egy 300 négyzetméteres családi háza, míg a szintén szlovákiai Pozsonyeperjesen, Vásárúton és Albáron számos mezőgazdasági területe található.
Csatári Ernő (Tisza) a Kanári-szigeteken, Tenerife egyik üdülőövezetében, Costa Adején rendelkezik egy 75 négyzetméteres lakással.
Hajdu Mártonnak, a külügyi bizottság tiszás elnökének Brüsszelben van egy 210 négyzetméteres családi háza, amelyet 2015-ben vásárolt. Az ingatlannak felerészben a tulajdonosa.
Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke, képviselője a választás után, április 27-én ajándékozás révén lett a tulajdonosa egy 53 négyzetméteres budapesti társasházi lakásnak, áprilisban két BMW személyautóval is gazdagodott, amelyet szintén ajándékozás révén kapott.
Ruzsa Diánának, az egészségügyi bizottság tiszás elnökének a horvátországi Baric Dragán van egy 2007-ben vásárolt üdülője.
Babaváró hitelt vett fel a tiszás Barna-Szabó Tímea, Berki Ákos, Bódis Péter - neki csok-hitele is van -, valamint Gajda Attila, továbbá a fideszes Ágh Péter, Nagy Bálint, Orbán Balázs és Panyi Miklós.
A tiszás Balogh Mihály a választások után, április 23-án ajándékba kapott egy Mercedes személyautót. László Endre (Tisza) márciusban, a kampány idején vásárolt egy Honda VTX1300 motort.
Csiszár Bélának (Tisza) van egy 1988-as, forgalomból kivont Trabant 601-e, valamint hét motorja: egy Suzuki, négy BMW, ebből kettő forgalomból kivont, üzemképtelen, ahogy az MZ-je és a Jawa Babettája is.
Hidvéghi Balázsnak (Fidesz) még mindig megvan a 2021-ben vásárolt B31-es vitorlása, Melléthei-Barna Mártonnak (Tisza) pedig egy 2013-ban vásárolt, 1968-as Volkswagen Bogara van.
Molnár Zoltán (Tisza) egyéb ingóságai között szerepelnek 2024-ben vásárolt vadászfegyverek.
A tiszás Bicskei László, a Tudományos és Technológiai Minisztérium államtitkára 15 millió forintot tart kriptovalutában, míg frakciótársa, Veres Ádám 5 millió forint névértékű bitcoinnal rendelkezik, Radnai Márk pedig 4,8 millió forintos kriptoeszközt tüntetett fel nyilatkozatában.
Bóka Zsolt (Tisza) az egyéb ingóságok között feltünteti 1995 óta folyamatosan bővülő, jelenleg 3 ezer darabos könyvgyűjteményét, illetve műalkotás- és tárgygyűjteményét.
A fideszes Németh Zsoltnak továbbra is megvan 5 ezer kötetes örökölt könyvtára, valamint Németh-Kriza-gyűjteménye.
Dúró Dórának (Mi Hazánk) továbbra is megvan a Horthy-szobra, valamint házas- és frakciótársával, Novák Előddel közösen mintegy 2 ezer könyvet is birtokol. A fideszes Szalai Piroska 3 ezer kötetes családi könyvgyűjteményét írta be vagyonnyilatkozatába.
Nagy Ervinnek, a kulturális tárca államtitkárának a tulajdonában több nagy értékű alkotás is van Bukta Imrétől, Elekes Károlytól, Csató Józseftől.
Radics Béla (Fidesz) az egyéb ingóságok között szerepelteti 5 millió forint értékű óragyűjteményét, amelyet 2014 és 2026 között vásárolt.
Kocsis Máté, a Fidesz korábbi frakcióvezetője továbbra sem rendelkezik sem ingatlannal, sem gépjárművel, de vagyonnyilatkozatában megint feltüntette az egyéb ingóságok között Szász Endre Paragrafus című festményét, amelyet még 1982-ben kapott ajándékba.
Az Orbán-kormány alatt a Miniszterelnöki Kabinetirodát miniszterként vezető Rogán Antal vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy továbbra is havonta 25 millió forintot keres a Mobilsign Kft. találmányhasznosítási díjából.
Kósa Lajos korábbi fideszes képviselőnek továbbra is megvan mindhárom BMW motorja, ahogy a motorcsónakja is, bár ennek csak negyedrészben tulajdonosa.
Kubatov Gábornak is megvannak a veterán autói, két Opel Kadett és három Mercedes, míg a volt házelnök Kövér László vagyonnyilatkozatából az derül ki, hogy még mindig 2014-es évjáratú Skoda Superbjét használja.
(MTI)
