Ugrás a cikkhez
Reklám

A Luftwaffe legjelentősebb motorbeszállítója a Daimler-Benz volt, de közel sem az volt az egyetlen. Egy másik nagyon jelentős gyártó a Junkers volt. A Junkers ugyan elsősorban bombázógépek számára gyártotta a motorjait, de a háború folyamán gyártásba került a Junkers Jumo 213, ami vadászgépekben alkalmazva is jó teljesítményt nyújtott.

Fordulatszám és teljesítmény

A 213-as elődje a 211-es volt. Az egy viszonylag nagy teljesítményű, de nem igazán fejlett motor volt, ami miatt vadászgépekben nem alkalmazták. Ezért a háború elején a Luftwaffe fő repülőgépmotorja a vadászgépei számára a DB 601 lett.

A Junkers viszont továbbfejlesztette a 211-est, több technikai fejlesztést is alkalmazva. Ennek az lett az egyik eredménye, hogy a fordulatszámot lehetővé vált nagymértékben növelni. Míg a Jumo 211-es fordulatszáma kezdetben 2400/perc volt, a későbbi verziókban pedig már 2600 fölött volt, a 213-as fordulatszáma már az alapverziónál 3250 volt, a fejlesztés során pedig elérték a 3750-et is. Ezáltal ugyanabból a lökettérfogatból jelentősen nagyobb teljesítményt tudtak kihozni. Így a 213-as A verziójának a felszállóteljesítménye egyéb teljesítményfokozó-módszerek alkalmazása nélkül is elérte az 1750 PS-t.



Jumo 213-as

A Jumo 213 A verziójának egyik fő alkalmazása a FW 190 vadászgép D verziója volt. A Dora verzió jelentős előrelépés volt a sebességet tekintve az A verzióhoz képest.



Focke-Wulf 190 D-9 vadászgép

A Junkers az előbbiek mellett kifejlesztette a motor számára a Ladedrucksteigerungs-rüstsatz teljesítményfokozó-rendszert. Ez a hengerekbe kerülő levegő nyomását fokozta, ami révén tovább lehetett fokozni a teljesítményt 1750-ről 1900 PS-re. Ezt a rendszert a 190-esek vagy gyárilag, vagy utólag kapták meg ’44 folyamán.

Később a repülőgépek egy része megkapta az MW-50 teljesítményfokozó rendszert is, amivel tovább lehetett fokozni a felszállóteljesítményt 2250 PS-re.

E és F verziók: 3 sebességes kompresszor

A későbbi 213-as verziók közül a gyártásba is kerülő fejlesztésekből a legfejlettebbek az E és az F verziók lettek. Ezeknek az volt a jellemzője, hogy egy akkoriban nagyon fejlettnek számító, 3 sebességes kompresszorral voltak ellátva.

A világháború folyamán a legtöbb repülőgépet egy- vagy kétsebességes kompresszorral gyártották. Ez jelentősen limitálta a teljesítményt, különösen nagy magasságban. A 3 sebességes kompresszor révén igen jelentős mértékben nőtt a teljesítmény nagy magasságban.

A motornak a 3-sebességes verziói kerültek a Ta 152 magassági vadászgépekbe és a 190-es D sorozatának későbbi verzióiba. A Ta 152 repülőgéptípus a világháború leggyorsabb repülőgépei között volt és a csúcsmagassága is kiemelkedő volt.



Jumo 213-as. A 213-as kompresszora a DB–motorokhoz hasonlóan oldalra nézett, csak nem a bal, hanem a jobb oldalra. Ez a kép a 213-as J verzióját jeleníti meg

GM-1 teljesítményfokozó rendszer

Egy további fejlesztés, amivel fokozták a motor teljesítményét, a GM-1 rendszer volt. Ezt a rendszert 1940-ben fejlesztették ki, és nagy magasságban volt hatásos. A rendszer pótolta a nagy magasságban ritka oxigént. A beceneve „ha-ha” volt, mivel ehhez köznapi nevén nevetőgázt fecskendezett a motorba.

Amikor 10 ezer méteres magasságban bekapcsolták a GM-1-et, akkor a 213-as teljesítménye 1320 PS-ről 1740 PS-re nőtt. A Ta 152 képes volt 755 km/ó sebességre a GM-1 alkalmazása esetén, ami révén a leggyorsabb vadászgépek között volt.

A GM-1 rendszert leginkább az 1940-42-es időszakban alkalmazták és 42 után csökkent az alkalmazása. Viszont mivel a Ta-152 típust magassági elfogóvadásznak tervezték, ezért ennél a típusnál alkalmazták.



Ta 152-es vadászgépek, 1945

(Olvasónktól)

Korábban írtuk: A Luftwaffe legjobb vadászgépe a háború késői szakaszában: a Focke-Wulf 190 D sorozata

Források:

http://www.warbirdsresourcegroup.org/LRG/luftwaffe_ta152_specifications.html
http://powerplants.warbirdsresourcegroup.org/german_junkers_jumo_213.html
http://hugojunkers.bplaced.net/junkers-jumo-213.html
http://www.warbirdsresourcegroup.org/LRG/luftwaffe_ta152_design.html
http://www.warbirdsresourcegroup.org/LRG/luftwaffe_fuels.html
http://www.wwiiaircraftperformance.org/fw190/fw190d9test.html
http://www.historyofwar.org/articles/weapons_focke-wulf_Fw_190D.html





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából