Ugrás a cikkhez
Reklám

Az SS Lazio római labdarúgócsapat szurkolói a Cagliari elleni mérkőzésen Anne Frankot az AS Roma mezében ábrázolva jelenítették meg. Az Olasz Labdarúgó Szövetség ma úgy döntött, hogy az olasz bajnokság magasabb osztályaiban lejátszandó mérkőzések előtt felolvassák Anne Frank naplójának részleteit, s egy perces néma felállással emlékeznek a zsidó holokauszt áldozataira. Az SS Lazio játékosai és vezetői közben a római zsinagógában kértek bocsánatot a zsidóktól, s a klubelnök bejelentette, hogy ezentúl minden évben 200 gyermeket küldenek Auschwitzba a holokauszt lényegének megértése céljából – írja az izraeli Jediot Áháronot.



Anne Frank az A.S. Roma mezében (fotó: Corriera della Sera)

Az Olasz Labdarúgó Szövetség mai döntése értelmében az olasz labdarúgó bajnokság első, második és harmadik osztályának, illetve az ifjúsági bajnokság mérkőzései előtt egy perces néma felállással tisztelegnek a második világháborús zsidó holokauszt áldozatainak emléke előtt, s ezen kívül a mérkőzések előtt fölolvasnak egy-egy részletet Anne Frank naplójából. Erre az intézkedésre ezért került sor, mert a római SS Lazio labdarúgócsapatának szurkolói vasárnap a Cagliari elleni bajnoki mérkőzés előtt és alatt a római Olimpico Stadionban Anne Frankot a fővárosi vetélytárs, az AS Roma mezében megjelenítő szórólapokat osztogattak, valamint ugyanilyen képpel ellátott transzparenseket emeletek a magasba. A jelenségnek az a magyarázata, hogy az SS Lazio szurkolói az AS Romát zsidó csapatnak tartják.



„Romanista Ebreo” – „Az A. S. Roma zsidó” - hirdetik a S. S. Lazio ultrái (fotó: Twitter)




A vasárnapi szórólapozás után az SS Lazio vezetői, a klubelnök, a tulajdonosok, a vezető edző, a játékosok és mások nyilatkozatban határolódtak el a csapat szurkolóitól, s már tegnap mindnyájan elmentek bocsánatot kérni a zsidóktól a Tiberis-parti római zsinagógába. Az SS Lazio vezetői és a játékosok egyben vittek egy koszorút is a zsinagógába, amelyre az volt írva: „Zsidók, nektek vannak testvéreitek!”. Claudio Lotito, a klub elnöke a zsinagógában azt is bejelentette: „Ezentúl minden évben 200 gyermeket utaztatunk a klub költségén Auschwitzba, hogy idejekorán megértsék, miről is van szó, valójában mi is történt a holokauszt idején.”



Claudio Lotito, az S. S. Lazio klubelnöke koszorút helyez el a római zsinagógában (fotó: EPA)

Claudio Lotito klubelnök azt is közölte a zsinagógában a zsidókkal, hogy az SS Lazio legközelebbi, a Bologna elleni mérkőzésén a csapat minden játékosa Anne Frank képével a mezén jelenik meg a játéktéren. Az ügyben a migránspátyolgatásáról elhíresült Matteo Renzi, korábbi olasz miniszterelnök is megszólalt, aki ezt nyilatkozta: „Ha Olaszországban én egy labdarúgó klub elnöke lennék, holnap minden játékosomat Dávid-csillaggal a mezükön küldeném ki a pályára.”

H. J. – Kuruc.info

Kapcsolódó: Már Anne Frank-arctetoválás is létezik egy értelmes színesbőrűnek köszönhetően





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából