"A holokauszt áldozatai előtt tisztelegve szerdán és csütörtökön megemlékezéseket tartottak Debrecenben; összesen 28 botlatókövet helyeztek el a cívisváros tíz utcájában az egykori vértanúk lakóháza előtti kövezeten, hogy azok örökké figyelmeztessék az embereket a deportálások és a háború borzalmaira" - kezdi beszámolóját a Btk. 269/C. szellemiségének megfelelve a Haon.
Augusztus 9-én Miskolcon huszonöt követ helyeztek el, majd Nyíregyházán huszonnégyet, Debrecenben huszonnyolcat, Abonyban kettőt. Pénteken és szombaton Budapesten tizenegy, Győrben pedig öt kő kerül végleges helyére – osztotta meg az örömhírt pénteken az MTI-vel Takáts Annamária, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) ügyvezetője.
A Pásti utcai ortodox zsinagógában megtartott szerdai nyitóünnepségen a "túlélők" mellett többek között jelen volt Gunter Demnig "művész", a bosszantókövek megalkotója, Rolf Martin Moormann, a "német" nagykövetség politikai referense és dr. Hunyadi László, Izrael tiszteletbeli konzulja is.
Ha valaki nem akar egy óvatlan pillanatban sérülést okozni magának, ezeken a helyeken kell kikerülnie a bosszantó akadályokat.
A politikai referens köszöntőjében felmondta: ezek a kövek emlékeztetnek a "náci vérengzés szörnyűségére", mértékére, ugyanakkor a "több millió áldozatra" való hosszan tartó emlékezés jelképei is. Rolf Martin Moormann rámutatott, mindannyiunknak tanulnia kell a történelemből.
Debrecenben az első tízszer tíz centiméteres, réz bevonatú botlatóköveket az egykori Szoboszlói út 15. szám alatti ház elé – ma ez a 27. számnak felel meg – személyesen a bizniszgazda Gunter Demnig helyezte ki. A kőletételt az érdeklődők gyűrűjében láthatóan meghatódva figyelte Fahidi Éva, akit családjával együtt Auschwitz-Birkenauba hurcoltak, onnan - állítása szerint - csak egyedül tért haza. Bár az is igaz, hogy Fahidi Éva hivatalos holotúlélő nem először hazudna bele a nagyközönség naiv pofijába.
– Debrecen a botlatókövekkel ismét példát mutat, miként lehet méltó módon megemlékezni azokról a milliókról, akiket elragadott a háború és a gyűlölet – hívta fel a figyelmet a holohazugságaival korábban még Merkel elvtársnőt is lenyűgöző Fahidi Éva. – El vagyok bűvölve – de talán nem is ez a megfelelő szó annak kifejezésére, amit most érzek. Különösen azután, ami a családommal történt. Mára eljutottunk odáig, hogy a hajdani házunk elé botlatókövet tesznek az anyám, az apám és a húgom emlékére. Minden hétköznapból idővel történelem lesz, így az lett abból a napból is, amikor Fahidi Dezső, Fahidi Dezsőné és Fahidi Gilike kilépett ebből az épületből úgy, hogy soha többé nem térhettek már oda vissza. Hálás köszönetem azoknak, akik véghezvitték az elhatározásukat, hogy legyen emlékkő az elhurcoltak háza előtt. Rájuk mindig emlékezni kell, ők ugyanis az otthonukból utoljára kilépve végül egy gázkamrában találták magukat, hogy aztán elégessék a hullájukat egy kemencében. Emlékezzünk erre, mert benne van a históriánkban, nem lehet úgy tenni, mintha nem történt volna meg. Beszélni kell erről, mert amíg nem beszéljük ki magunkból, addig nyomasztani fog minket és a társadalmat is - hangoztatta a gazdanép lelkiismeretét minden bizonnyal jobban ismerő holoszakértő.
Fahidi meséivel százezrek halálát varrhatja egy-egy gój nyakába
A korabeli beszámolók alapján a Szoboszlói út és környéke nagyon békés, de pezsgő utcája volt az akkori Debrecennek, ahol jól megfértek egymással az emberek vallásra, politikai nézetre való tekintet nélkül. Itt töltötte gyermekkorát Fahidi Éva, aki akkor nem gondolta volna, hogy hamarosan milyen megpróbáltatások elé állítják. (A megyei lap napi holofelelőse nyilván a mindennapi munkavégzés rutinjának "borzalmaira" céloz - a szerk.)
– A szomszédjaink közül nagyon szerettem Elekeséket. Sajnos egy szörnyű tragédia árnyékolta be az életüket, ugyanis a két fiúgyermek – Dezsőke és Déneske, akik mindennapi játszótársaim voltak – édesanyjuk legnagyobb bánatára fiatalkorukban elhunytak. Azt gondolom, senkinek nem kell elmagyarázni, milyen érzés lehet egy szülőnek elveszíteni a gyermekeit. Szegény asszony majdnem bele is rokkant a borzalmas veszteségbe.
– A másik szomszédunk egy kertész volt. Úgy tartják, aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet, ennek ellentmond az áldott emlékű Janatka bácsi, ő ugyanis egy megátalkodott férfi volt. A telkünk egy részén csirkeudvar állt, ahonnan időnként a szárnyasok minden óvintézkedés ellenére átkapirgálták magukat Janatka bácsihoz. Ő ilyenkor agyonütötte azokat, és visszadobta tetemeket. Védelmében el kell mondani, hogy kiváló szakember volt, a mi kertünket is ő tartotta rendben, ráadásul minden év március 10-én, édesanyám születésnapjára elővarázsolt egy cserép gyöngyvirágot – emlékezett vissza a releváns történetekre a "holokauszt-túlélő", akinek hasonló színvonalú "tanúvallomásai" is hozzájárultak ahhoz, hogy 170 ezer (nem elírás - a szerk.) ember meggyilkolását varrják nemrég egy 94 éves auschwitzi lágerőr nyakába.
(Kuruc.info - Haon nyomán)
Korábban írtuk: Folytatódik a botlatókő-biznisz: idén 95-tel bővül a "holoemlékmű", Miskolc és Nyíregyháza van soron
Kapcsolódó:
- A Gröning-per "magyar tanúja" - aki még csak nem is találkozott az akkori SS-legénnyel
