Aki azt gondolta, hogy 2014. december 31-én a holokauszt-emlékév is véget ér, tévedésben van. Ugyanis a sok milliárd közpénzt fölemésztő „megemlékezéssorozat” 2015 áprilisáig folytatódik. Erről a lehangoló tényről is beszélt Heisler András, a Mazishisz elnöke, akivel a Népszava közölt interjút, rögtön a karácsonyi ünnepek befejeződését követően.

A Mazsihisz-vezérnek természetesen esze ágában sem volt az interjúban köszönteni a keresztényeket legnagyobb ünnepük alkalmából. Annak ellenére sem, hogy névleg keresztény közéleti személyiségek sokasága fejezte ki jókívánságait a hanuka alkalmából. (Amit persze nem kellett volna megtenniük, de hát aki manapság politikusi karriert akar befutni Magyarországon, annak hason csúszva kell alázkodnia a „választottak” előtt.)

Heisler szerint a holokauszt 70. évfordulójáról történő megemlékezés „Európában páratlan és rendkívül attraktív volt”, csakhogy senki sem gondolt arra, hogy „az emlékévet olyan társadalmi-politikai környezetben rendezik, melyet három választás amúgy is megterhel, s arra sem gondoltak, hogy az emlékév olyan emlékezetpolitikai kérdéseket fog a felszínre hozni, melyekről 40 évig nem lehetett beszélni, és a rendszerváltást követően is tisztázatlanok maradtak.” Nem kellett volna esetleg a 2014-ben lezajlott választásokat elhalasztani a zsidóság kedvéért? A legfontosabb „kibeszéletlen emlékezetpolitikai kérdés” a Mazsihisz elnöke szerint pedig a zsidók Kamenyec-Podolszkijba történő deportálása és meggyilkolása, valamint „a korabeli magyar hatóságoknak és a társadalomnak a holokausztban játszott szerepe” volt.

Mivel pedig a kormány bizonyos kérdésekben másként merészelt gondolkodni, mint a zsidóság vezetői, ezért a Mazsihisz távolmaradást hirdetett a kormány által szervezett megemlékezésektől. De nehogy bárki is azzal merészeljen előállni, hogy a pénzt azért a fölmarkolták, Heisler közölte: a Mazsihisz „a holokausztmegemlékezésekre kapott civil alapos pénzeket visszautalta a kormánynak”. Lehetséges, hogy így történt, azonban nagyon sok, civilnek álcázott szervezetnek esze ágában sem volt visszautalni semmit.

A Mazsihisz elnöke szóba hozta a Szabadság téri emlékmű, valamint a Veritas Intézet vezetőjének személye körül kialakult vitát, mint amelyekben nem tudtak dűlőre jutni a kormánnyal. De a „konfliktusok ellenére emelkedett megemlékezések” zajlottak le a holokauszt-emlékév keretében – jelentette ki az interjúban Heisler, hozzátéve, hogy „vidéki településeken, fővárosi és helyi önkormányzatoknál, zsidók és nem zsidók összefogásával olyan értékek képződtek, melyre az egész ország büszke lehet”. Figyelemre méltó eredmény, főleg annak fényében, hogy a Mazsihisz állítólag visszautalta a megemlékezésekre kapott „civil alapos pénzeket” a kormánynak. Meglehetősen lesújtóak viszont az önkormányzatok gerinctelen vezetőire, de a magyarságra egészére nézve is Heisler András alábbi kijelentései: „Elnökként több tucat megemlékezésen, kiállításmegnyitón, emlékmű avatáson vettem részt és nem volt olyan, ahol a helyi vezetők, a helyi közösségek ne a legnagyobb empátiával nyúltak volna a magyar történelem e talán legsötétebb korszakához. Egyes kiállítások olyan színvonalat képviseltek, hogy határon túli érdeklődés is mutatkozott irántuk, van olyan is, melyet már Amerikában sikerrel bemutattak.” Bárcsak a Trianon-megemlékezések vagy más, valóban magyar érdekű ünnepségek ügyében tanúsítanának hasonló lelkesedést a „helyi vezetők és a helyi közösségek”!

Heisler arról is tájékoztatott, hogy a Mazsihisz „az emlékezetpolitika helyes gyakorlatáért szállt harcba, de soha nem a jelenlegi hatalom ellen kívánt fellépni”. Miért is lépne fel, amikor ez a hatalom egyre inkább úgy táncol, ahogy a zsidók fütyülnek? A Mazsihisz-elnök nyilatkozatában ugyanis megerősítette, amit persze eddig is tudni lehetett: a Zsidó Közösségi Kerekasztal (ZSKK) szeptemberi összehívása „áttörést” jelentett a zsidóság és a kormány kapcsolatrendszerében. Heisler „biztatónak” nevezte Lázár János alábbi ígéretét: „a kiállítást (A Sorsok Házában) csak a zsidó közösség konszenzusával kívánják megnyitni”. A Mazsihisz elnöke szerint „a zsidó oldal kimozdult korábbi alattvalói pozíciójából”, a „Mazsihisz közéleti pozíciója megerősödött”, a kormány pedig „korábban nem elképzelhető gesztusokat tett a zsidó szervezetek irányába, mindezt úgy, hogy közben nem kényszerítette a zsidó oldalt elvtelen kompromisszumok megkötésére”. Magyarán: a kormány engedett, a zsidók pedig természetesen nem engedtek egy jottányit sem. Miért is engedne a zsidóság a hatalom birtokában? Tőlük nem várhatunk gesztusokat, legalábbis a számukra legfontosabb kérdésben egészen biztosan nem: „Holokauszt témában azonban nem tudunk kompromisszumokat kötni, ebben eddig is kemény partner voltunk, szerintem ezután is azok leszünk.” Dolgukat persze - a roppant befolyásos nemzetközi cionista hatalmi központok támogatása mellett - megkönnyíti, hogy a sarokba szorított kormányzat is egyre inkább az ő érdekeiket képviseli: „Jelenleg úgy érzékelem, hogy a korábbi "frontvonal" átkerült az illetékes miniszter és a projekt (A Sorsok Háza építéséről van szó) irányítói közé” - jelentette ki a Mazsihsiz elnöke.

De a „zsidó közösség” természetesen nem csak a holokauszt témában érvényesíti akaratát a kormányzattal szemben, hanem minden más kérdésben is. Mint arról Heisler tájékoztatott, a Chabad Lubavics mozgalom „készített egy értékes felmérést és elemzést arról, hogy a feljelentések milyen arányban akadnak el, akár már a nyomozati szakaszban”. A Chabad felügyelete alatt álló TEV Alapítvány végül egy előterjesztést nyújtott be a Zsidó Közösségi Kerekasztal számára, melynek keretében sikerült „a magyarországi gyűlöletcselekményekkel kapcsolatos joggyakorlatot” áttekinteni, „az érintett szervezetek legmagasabb rangú képviselőivel” egyetemben.

Mindez nem kevesebbet jelent, mint hogy a „zsidó közösség” a rendőrség, az ügyészség és a kormány vezetőinek parancsba adta: sokkal határozottabban kell fellépniük a cionista diktatúra ellenfeleivel szemben. Ennyit a „harmadik hatalmi ág” függetlenségéről. A cionista hatalmi törekvésekkel és arroganciával szemben a „fékek és ellensúlyok rendszere” valahogy senkinek sem hiányzik. (Akinek hiányzik, az „gaz náci”.) A Mazsihisz vezére reméli, hogy „a jövőben lesz az egyeztetésnek hozadéka”. Minden bizonnyal.

A szegény, üldözött, kirekesztett zsidóknak mindezek mellett még két apró kérése volt: az egyik a „százezresnek mondott magyarországi zsidóság” 1600 „elhagyott temetőjének” karbantartására, a másik a zsidók „oktatási-nevelési projektjére” vonatkozik. Mindkét ügyben az „üldözöttek” akarata érvényesült. A temetőiket a magyar adófizetők pénzén felújítják, gyermekeink agyát pedig a cionizmus szellemében még erőteljesebben programozzák át. Ráadásul a kétféle „projektet” össze is kötik egymással: „A temetőfelújítási programot összekapcsoljuk egy oktatás-nevelési projekttel, aminek keretében a diákok nemcsak a felújításban vehetnének részt, hanem akár a helyszínen ismereteket kapnának arról, kik voltak itt egykoron, milyen értékeket alkottak, milyen szimbiózisban éltek zsidók és nem zsidók, s milyen veszteséget jelent hiányuk a lokális közösségnek” – közölte Heisler András. Mindez nem kevesebbet jelent, mint hogy részben iskolás gyerekekkel akarják rendbe tenni a zsidók a saját temetőiket, miközben még alapos cionista-holokausztos nevelésben is részesítik őket. Ingyenmunka és cionista agymosás egyszerre! Jól ki lett ez találva.

Perge Ottó - Kuruc.info