A Kuruc.info olvasói, illetve általában a tájékozott, értelmes, gondolkodó emberek tisztában vannak azzal, hogy a hivatalos holokauszt-történet ezer sebből vérzik. A revizionisták az elmúlt évtizedek folyamán jól megalapozott tudományos (történelemtudományi és természettudományi) érvek és bizonyítékok sokaságával cáfolták meg az elfogadott holokauszt-„narratíva” bizonyos kulcsfontosságú állításait. A napjainkban hivatalosnak tekintett holokauszt-mítosz egyik lehetséges cáfolatát azonban éppen az annak terjesztésére kiagyalt propaganda szolgáltatja.

Itt a bizonyíték!
Ha ugyanis vállaljuk a kínszenvedést, és végigolvassuk a holokauszttal kapcsolatban az elmúlt évek során megjelent cikkeket, tanulmányokat, könyveket, megnézzük a témával kapcsolatos dokumentum- és játékfilmeket, meghallgatjuk a hivatalos történészeknek, újságíróknak és politikusoknak a „soára” vonatkozó megnyilatkozásait és szónoklatait, a következő különös felfedezésre jutunk: mint ördög a tömjénfüsttől, úgy ódzkodnak a holokauszt kiemelten legfontosabb kérdésének, az elgázosításoknak a részletes bemutatásától. Csak úgy röpködnek a levegőben a lózungok a „magyar állam bűnösségéről”, a „zsidók megkülönböztetéséről”, a „magyar közigazgatásnak a zsidók elszállításában történő közreműködéséről”, a „vagonokról”, a „deportálások során történt szörnyűségekről”, a „halálba küldött zsidó honfitársainkról”, a „haláltáborokról”, „Auschwitzról”, az „ipari méretű népirtásról”. De hogy pontosan hogyan gyilkolták meg az „ipari méretű népirtás” keretében a „haláltáborokba” küldött „zsidó honfitársakat”, arról egyetlen szó nem sok, de annyi sem esik. Vajon mi lehet ennek a különös hallgatásnak a magyarázata? (A kegyeleti okokra történő hivatkozást nyugodtan mellőzhetjük. Pedig valószínűleg élnek majd vele, mert például a meggyilkolt „több millió zsidó” tömegsírjai feltárásnak elmaradását is a kegyeleti okokkal, sőt a zsidó vallási előírásokkal magyarázzák.)

Pedig micsoda borzalmas színekkel lehetne lefesteni az állítólagos elgázosítások részleteit, a gázkamrákban meggyilkolt milliók borzalmas utolsó perceit! Régebben a holoiparosok próbálkoztak ilyesmivel. Amióta azonban a revizionisták rámutattak a feltételezett elgázosítások súlyos technikai problémáira, a gázkamrákról (továbbá az elektromos futószalagos, vízbe fojtós, a csecsemőket élve tűzbe hajigálós kivégzésekről, a zsidók bőréből lámpaernyőt, testükből szappant, kolbászt stb. készítő eljárásokról) beszámoló „szemtanúk” egymásnak és a fizikai-kémiai törvényeknek, valamint a józan észnek is ellentmondó vallomásaira, azóta a holokauszt propagandistái felhagytak az „ipari méretű népirtás” technikai részleteinek ecsetelésével. Egyáltalán nem véletlen, hogy még Spielberg nagyszabású propagandafilmje, a Schindler listája is kerüli a gázkamrában történt tömeggyilkosságok pontos bemutatását, és például Imre Kertesz Sorstalanság című regényében sem gázosíttatja el a főszereplőt.

Hasonlóképpen feltűnően gyanús az úgynevezett hivatalos holokauszt-történészek hallgatása az ügyben. Az egyetlen valóban átfogónak és alaposnak tekinthető munka a gázkamrák kérdésében a hivatalos történészek oldaláról Jean Claude Pressactól származik (Auschwitz: Technique and operation of the gas chambers, New York, 1989), melyre érdekes módon a legritkább esetben hivatkoznak a holoparaziták. (Pressac hitt ugyan az elgázosításokban, de a milliós auschwitzi áldozati számot túlzónak tartotta, ráadásul az évek múlásával és ismeretei bővülésével számos kérdésben közeledni kezdett a revizionistákhoz. A holoparaziták többek között bűnéül róják fel azt is, hogy említett könyvében – az angol nyelvű kiadás 429. oldalán - le merte írni az alábbi mondatokat: "Mindenfajta 'közvetlen', vitathatatlan és nyilvánvaló bizonyíték hiányzik az elgázosításokra vonatkozóan (legalábbis a mai napig nem került elő ilyesfajta megdönthetetlen bizonyíték) [...] Így a 'közvetett' bizonyítékokkal kell beérnünk, amelyek azonban elegendőek és megfelelőek.” ) A hivatalos körökben elismertségnek örvendő Robert Jan van Pelt nevű történész is írt ugyan a gázkamrákról, de az ő „felfedezéseit” sem nagyon népszerűsítik. (Talán azért sem, mert ő volt az, aki a Toronto Star című lap 2009. december 27-i számában kijelentette: „Amit tudunk, annak 99%-át nem vagyunk képesek tárgyi bizonyítékokkal alátámasztani... amit tudunk, (mármint Auschwitzról, illetve általában a holokausztról – P.O.) közös örökségünk, közös tudásunk részévé vált.”

A Kuruc.info hasábjain lezajlott holokauszt-viták során szóba kerültek ugyan az elgázosítások technikai kérdései, mindvégig érezhető volt azonban, hogy vitapartnereim igyekeztek elterelni a témát az állítólagos gázkamrákról és a feltételezett „ipari méretű népirtás” technikai részleteiről. Karsai, miután sokallni kezdte a „részletek” boncolgatását, a vita egy pontján a következőképpen fakadt ki: „Nem a Treblinkán kivágott fák mennyiségét kellene méricskélni.” De hasonlóképpen igyekezett más irányba (a deportálások szörnyűségei, a nemzetiszocialista vezetők kijelentései és állítólagos szörnyű tervei stb. irányába) terelni a vitát Ungváry Krisztián is. „Egy kérésem van: az elgázosítással kapcsolatos technikai kérdéseit ne nekem tegye fel, mert ezt a kérdést én nem kutattam. Sajnos a holokauszt tárgykörébe a gyilkolások ezer egyéb módja is beletartozik. Arról nyugodtan kérdezhet” - jelentette ki – egyébként tiszteletre méltó őszinteséggel – az első holokauszt-vita során Ungváry Krisztián.

Létezik egyáltalán hivatalos történész Magyarországon, aki elmélyedt volna az elgázosítások technikai részleteiben? Vagy csak szónokolnak a „haláltáborokról”, a „gázkamrákról”, az „ipari méretű népirtásról”, és senki sem meri még csak érinteni sem azt a kulcsfontosságú kérdést, hogy pontosan miképpen gyilkolták az embereket a „haláltáborokban”, és hogyan működtek azok az egyre inkább mitikus jelleget öltő gázkamrák? Jótékony homályba burkolni az elgázosításokat és a gázkamrákat éppen olyan, mintha például a keresztény teológusok beszélnének és írnának ugyan Jézus Krisztus életéről, tetteiről, cselekedeteiről, sőt haláláról is – de a feltámadásáról csak érintőleges szólnának. Csakhogy ők nem így járnak el.

Mert ahogyan a feltámadás nélkül nincsen kereszténység, úgy gázkamra nélkül nincsen holokauszt-vallás. De mivel még a szaktörténészek sem tudják hihetően elmagyarázni az állítólagos elgázosítások folyamatát, ezért minden hivatalos megszólaló, mint macska a forró kását, úgy kerüli ezt a roppant veszedelmes és a legteljesebb mértékben homályos, sőt már-már mitikus témát. Így történhet meg azután, hogy egyre inkább a vagon lesz a holokauszt szimbóluma, és a gázkamrákban zajló feltételezett tömeges gyilkolás helyett a deportálásokra és annak szörnyűségeire helyezik a hangsúlyt – miközben persze rendre emlegetik az „ipari méretű népirtást”. Csak éppen nincsen senki, aki meg tudná – vagy meg merné – magyarázni, hogy ez az állítólagos szörnyűség egészen pontosan hogyan is zajlott?

Pedig akárhogy is nézzük, a hivatalos holokauszt-történet legfontosabb „gyilkos fegyvere” a gázkamra. Miért? Azért, mert ha ezek a mitikus gyilkoló eszközök ténylegesen léteztek, akkor a német nemzetiszocialisták valóban a történelem egyik legborzasztóbb népirtását követték el - de nem az áldozatok száma miatt (hiszen például a szovjet és a kínai kommunisták sokkal több embert mészároltak le), hanem a népirtás ipari jellege miatt. Viszont amennyiben kiderülne, hogy a gázkamrák nem léteztek, és azok a szövetségesek háborús propagandájának agyszüleményei, abban az esetben mindaz a szörnyűség, ami a zsidókkal a második világháború idején történt, elveszti egyediségét, az úgynevezett holokauszt pedig a történelem számtalan tragédiái egyikévé válik. Ráadásul, ha nem léteztek a gázkamrák, akkor egészen biztosan tarthatatlan a szakrális hatmilliós zsidó áldozati szám is.

Ezért tehát gázkamrák létén áll vagy bukik a holokauszt egész építménye is. Csakhogy akiknek a gázkamrákban zajló tömeges elgázosítások tényét kellene bizonyítaniuk, roppant kényelmetlen helyzetben vannak, mivel az emberek megölésére használt gázkamrák működésére vonatkozó írásos vagy tárgyi bizonyítékok bizony alig-alig vannak. (Erre utalt nyilatkozatában a fentebb idézett Jan van Pelt is.) Pusztán a gázkamrákról beszámoló „szemtanúk” vallomásai alapján viszont képtelenség egy valóban hiteles, a józan ésszel és a fizikai-kémiai törvényekkel is összhangban álló történetet kikerekíteni. Ezért azután a holokauszt-propagandisták számára egyetlen lehetőség marad: a mítosz jótékony homályába burkolni a holokauszt-történet kiemelkedően legfontosabb, központi elemét.

Perge Ottó - Kuruc.info

Kapcsolódó:

- A holokamu-mondavilág újabb csodás darabja: zsidómentő meztelen tündérek a gázkamrában

- Egy rendkívüli holocsoda: a vérgejzír

- A holokamu meséi - itt a népszerű képregény magyar változata