Ugrás a cikkhez
Reklám

Letartóztatta a Kecskeméti Járásbíróság a 250 millió forintos áfacsalással gyanúsított Joób Mártont és közvetlen munkatársait. Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre közölte: az ügyben eljáró nyomozási bíró a főügyészség indítványának megfelelően elrendelte a cég vezetőjének és két közvetlen munkatársának a 30 napos letartóztatását. A többi gyanúsított letartóztatásáról várhatóan még csütörtök délután döntenek - írja a 24.hu.

A főügyészség a szegedi baloldali önkormányzati képviselő mellett még hét férfinak a letartóztatását indítványozta az ügyben. Azzal gyanúsítják őket, hogy fiktív számlázással közel 250 millió forintos hátrányt okoztak a költségvetésnek.

A megalapozott gyanú szerint a szórólapterjesztéssel foglalkozó – a bűnszervezet tetején álló szegedi székhelyű – gazdasági társaság a 2013 és 2017 vége közötti időszakban valós gazdasági esemény nélküli számlákat fogadott be fiktív számlák kiállítására létrejött cégektől. A számlázási lánc tetején álló cég a szórólapterjesztést négy megyében folytatta, jellemzően be nem jelentett alkalmazottakkal.



Joób Márton (j) Botka Lászlóval

Költségei fedezésére, valamint az áfafizetési kötelezettségének csökkentésére három különálló számlázási láncot alkotó cégcsoporttól fogadott be fiktív számlákat. A számlázási láncban levő cégek kizárólag a fiktív számlák kibocsájtására jöttek létre, és a láncok legalján olyan gazdasági társaságok álltak, amelyek vagy nem teljesítették adóbevallási kötelezettségüket, vagy ha tettek is bevallást, az adót már nem fizették meg.

A bűncselekményt megvalósító tevékenység leplezése végett a fiktív számlákat kiegyenlítették, de a számlakibocsátásért járó jutalékok levonása után a fennmaradó összeget visszajuttatták a szegedi cég vezetőjéhez.

Az őrizetbe vett gyanúsítottak között a számlázási láncok tetején álló cég vezetője, azaz Joób, valamint a szórólapterjesztést koordináló területi vezetők, és a fiktív számlázó cégeket biztosító személyek vannak. Az eddigi adatok szerint a költségvetést ért vagyoni hátrány összege meghaladja a 250 millió forintot. A nyomozás során gyanú merült fel arra is, hogy a bűnszervezet tetején álló cég vezetőjének másik, építőipari tevékenységgel foglalkozó cége is fogadott be fiktív számlákat, mintegy hárommillió forint adótartammal.

A főügyészség szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a gyanúsítottak letartóztatását. A nyomozás során beszerzett adatok szerint ugyanis a gyanúsítottak egy része az eljárásról való tudomásszerzést követően megpróbált eltüntetni bizonyítékokat, és a rájuk nézve kedvezőtlen vallomást tevő személyt megpróbáltak rábírni arra, hogy változtassa meg a vallomását. És az eljárás során hamis nyilatkozattal próbáltak kivonni a bizonyítékok köréből olyan adathordozókat, amelyek terhelő adatokat tartalmaznak rájuk nézve.

A bizniszszekta árnya és "erkölcsisége" látszik felsejleni a háttérben

Joób Márton jelenleg az Összefogás Szegedért önkormányzati képviselője, korábban azonban Botka Lászlóhoz hasonlóan az MSZP tagja volt, és 2018-ban egyéni orsszággyűlési képviselőjelölt (MSZP-Párbeszéd) is volt. Emellett a Hit Gyülekezetének is oszlopos tagja, akire korábban sportsikerei miatt nagyon büszke volt a bizniszszekta.



Joób István a Hit Gyülekezete vezető lelkésze volt Szegeden, de most lemondott

Az apja Joób István a Hit Gyülekezete szegedi első embere volt, egészen eddig az ügyig, azóta ugyanis lemondott. Az Amerikai Népszavát jegyző, a magyaroknál jobban csak egykori szektáját gyűlölő, de róluk jellemzően jól értesült Bartus László szerint Németh Sándor és Joób István között ellentét feszült az utóbbi önállósága miatt. A Hit Gyülekezetének felelősségéről pedig ezt írja:

Ennek különös súlya van most, mivel Joób Márton 11 gyermek édesapja, és a család nagy bajba kerül, ha az apát letartóztatják és börtönbe is kerül. Mindezt úgy, hogy Németh Sándor és a Hit Gyülekezete sokat profitált Joób Márton sikereiből és szegedi politikai karrierjéből is. Az áfacsalást pedig, ha valóban elkövette, a Hit Gyülekezetében elfogadott hamis tanítások nyomán érezhette elfogadhatónak, mert Németh Sándor a bibliai Gedeon példázatán keresztül mindig azt tanította, hogy az adócsalás ügyesség, az “ördög lopása” elől megszerzett pénz. Adják a pénzt inkább Istennek (Németh Sándornak), ne az adóhivatalnak. Ilyen tanítások és elvárások után a legszívtelenebb módon hagyták magukra azokat, akik lebuktak és börtönbe kerültek.

Persze ki is hinné el ezt, amikor Németh Sándor zsebegyházának legitimációját Ősemjénünk fokozta a minap, pedig teológialag mintha tényleg túl kóserek lennének.

(Kuruc.info - 24.hu)

Korábban írtuk: Letartóztatná a szegedi áfacsalókat, köztük a Botka-bizalmast is az ügyészség

Kapcsolódó: Így hízik az adónkból (is) a Fidesz cionista szektavezére - az "egyház" vagyonán kívül az ATV-t is "hazavitte"





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából