Ugrás a cikkhez
Reklám

Nem az izsáki polgármester az egyetlen, aki pályázott álturisztikai beruházásra. Az Index szerint a gyakorlatot több kormánypárti település vezetője alkalmazta, de van köztük államigazgatási dolgozó vagy állami cég munkatársa is.

Rózsafára csaknem 20 millió forint jutott, de itt végül a polgármester nem élt a lehetőséggel. A volt hatvani fideszes városvezetőhöz, a jelenlegi államtitkár Szabó Zsolthoz egy szuhai ingatlant köt a sajtó – a HVG szerint az államtitkár feleségének unokatestvére épített panziót hasonló módszerrel.

„Szinte az összes cég, kivitelező mögött Stolczenberger Róbert áll, ami felveti megint csak a kérdést, hogy etikus-e, törvényes-e az ilyen típusú összefonódás. Legutoljára a szuhai vendégház kapcsán merült föl, hogy hasonló helyzet állt elő, mint Mondok Józsefnél, aki ugyancsak megpályázott a falusi turizmus körében támogatásokat, és azt gyakorlatilag saját maga használta fel” – jelentette ki sajtótájékoztatóján a jobbikos Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke.

Kapcsolódó:

- A MÁK már meglátogatta Izsák fideszes polgármesterét, de még vizsgálgatják Mondok magyarázkodását

- Két vendégházat is építhetett uniós pénzből az izsáki fideszes polgármester - persze saját magának





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából