A kormány 4,5 milliárd forinttal támogatja a diósgyőri stadionépítést. Dr. Zsiga "Biztosan Meg Lehet Élni 47 Ezer Forintból" Marcell, Miskolc alpolgármestere a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, három terv közül választják ki a végsőt, a bontás tavasszal kezdődik, az új, 15-20 ezer férőhelyes stadion avatása 2015 első felében lehet.

Az építkezés ideje alatt a DVTK nem szeretne albérletbe menni, végső esetben Mezőkövesden vagy Debrecenben játszhatják a hazai meccseket.

- Mintegy másfél éven át lobbiztunk azért, hogy elindítsunk egy félmilliárd forintos beruházást. A későbbi egyeztetéseknek köszönhetően 3,5 milliárd forintos tétel került be a költségvetés tervezetébe, amit a múlt heti kormányülésen további egymilliárddal megtoldottak, tehát összesen 4,5 milliárd forint áll a rendelkezésre egy új, minden igényt kielégítő, több rendezvénynek helyt adó DVTK-stadion építésére. A 4,5 milliárdos összeg címzett állami támogatás. A tulajdonos és a fenntartó száz százalékban a miskolci önkormányzat lesz – mondta el az alpolgármester.

(SamsungSport nyomán)