Ugrás a cikkhez
Reklám

A Fővárosi Választási Bizottság helybenhagyta az elsőfokú határozatot, mely szerint a Fidesz megsértette a választási eljárásról szóló törvényt. A kormánypárt többek közt „a választás tisztaságának megóvása, a választási csalás megakadályozása” jogszabályi alapelvet rúgta fel, amikor Kubatov Gábor tanítása szerint a törvénytelen adatbázisuk alapján mozgósítottak a választás napján, kizárólag fideszeseket. A kormánypártot egy újabb hangfelvétel leplezte le, mely a XIII. kerületi pártirodájukban készült, ahonnan telefonon mozgósítottak, álnéven - írja közleményében Novák Előd.





Miközben a média attól hangos, hogy nyomoznak egy állítólag jobbikosok által készített táblázat ügyében (amely legfeljebb Kubatov-kivonatnak nevezhető, hiszen pártszimpátiát nem tartalmaz, és nagyságrendekkel kisebb, helyi adatbázis), aközben síri csend övezi a Fidesz lelepleződését. Ez utóbbi vonatkozásában a Jobbik hat napja feljelentést tett, s mindkét illetékes választási bizottság megállapította a Fidesz törvénysértését. Éppen ezért döbbenetes, hogy a BRFK sajtóosztálya ígérete ellenére egyszer sem reagált a 10 napja tett feljelentésünkre (se nekünk, se újságírói érdeklődésre), míg az állítólagos jobbikos lista ügyében tudtak tájékoztatást adni. Az ügy pikantériája, hogy a felvétel közzététele előtt egy nappal a Kuruc.info kérte a BRFK-t (mellékelve a hanganyagot), hogy sürgősen tartsanak házkutatást Zombory Miklós ferencvárosi fideszes képviselő lakásán, ahol Kubatov szerint a szekrény mögött tartja egy füzetben a helyi választók pártszimpátiájának törvénytelen listáját. 12 napja nem tudjuk, bűnpártolást követett-e el a rendőrség, vagy megtörtént a házkutatás - zárja szavait a Jobbik alelnöke.

A HVB határozata itt, az FVB határozata pedig itt olvasható.

(Kuruc.info)

Kapcsolódó: Választási bizottság: Kubatov-lista alapján mozgósított a Fidesz



Friss hírek az elmúlt 24 órából