Kovács Bence János
Kezdjük az elején. Páty és Telki határában golfpályát akart építeni egy élelmes vállalkozó, aki – a hazai államigazgatási szokásoknak megfelelően: nem magyar.

Ez még hagyján is lenne, ha menet közben nem derült volna ki, hogy golfpálya helyett egy több száz lakásos lakóparkot, azaz egy új települést, - a helyiek által nem minden alapot nélkülöző gúnnyal „golffalunak” nevezett - kívánnak felépíteni bizonyos „üzletemberek”.

Telki polgármestere tiltakozott a kibucépítő terv ellen, a helyi önkormányzatban pedig fura események történtek: a telki és pátyi lakosok érdekeit képviselő fideszeseket kizárta a pártból a Fidesz központi vezetése, Bayer Zsolt, a „mélymagyar” pedig műsorában adott helyet a tervet támogatóknak, hogy kifejtsék véleménynek álcázott propagandájukat.

Pörzse Sándor, aki akkoriban az Echo tv Pörzsölő című műsorát vezette, pedig interjút készített Telki polgármesterével, amit Széles Gábor letiltott. A Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje ezután otthagyta az Echo tévét. (Zárójelben jegyzem meg, mert nem tartozik ehhez a témához konkrétan: nemrégiben Pörzse Sanyit is betalálta a jelenlegi rabszolga-társadalom fenntartásában érdekelt politika lakájmédiája mondván, hogy pénzért lett jobbikos, vagy valami hasonlók. Nos, tegye fel a kezét az a magyarországi sajtómunkás - kivétel Lovas István -, aki azért lépett ki valamely hazai újságtól, tévétől, rádiótól, mert cenzúrázni próbálták. Aha, szóval mély csend. Köszönöm, ennyi!)

A kibucépítés új lendületet kapott, amikor sokadik befektetőként megjelent a Kovács Bence János nevével fémjelzett, Grupo Milton nevű, spanyol székhelyű ingatlanbefektető holding, amely az elmúlt években több nagyprojektben is feltűnt Magyarországon. A Népszabadság szerint Kovács Bence elvtárs a leggazdagabb magyarok közé tartozik 50 milliárd forintos vagyonával, a Napi Gazdaság hasonló témájú összeállítása meg sem említi a leggazdagabbak között. Ezen az apró furcsaságon akár túl is lépnénk, ha nem tudnánk azt, hogy a Grupo Milton olyannyira el van adósodva, hogy a cég vagyona már nem nyújt fedezetet a tartozásaira, és egy üzleti adatbázis szolgáltató értékelése szerint az átlagosnál jóval nagyobb a kockázata annak, hogy a Milton 2006 s.l. csődbe megy.

Az eddigiekből is könnyen kikövetkeztethető, hogy Kovács Bence Jánosnak szüksége van az ilyen jellegű befektetésekre, kell a pénz, különben csőd lesz.

Na, és mit gondolnak, kit látott vendégül spanyolországi otthonában ez a Kovács Bence János? Bizony, Magyarország következő kormányfőjét, Orbán Viktort. Az alább látható fényképekről is kivehető, hogy nincsenek épp rossz viszonyban:









Ezek után joggal gyaníthatjuk – a politikát mélyebben ismerők pedig biztosra is vehetik –, hogy Orbán Viktor lepte meg a pátyi „golffalu” befektetési lehetőségével Kovács Bence János elvtársat.

A Fidesz még nem kezdett el kormányozni, de már most osztja le a zsíros mutyikat házi maffiózóinak, talán abból a megfontolásból, hogy kenje az MSZP-re, amíg még lehet. Tegyük hozzá, nem a szocionistákat akarjuk ezzel védeni, bőven van vaj a fejükön nekik is, ám nem szeretnénk ha az elmúlt nyolc év mutyikormányzása folytatódna, épp csak a vörös váltana át narancsba. Igazság szerint az elmúlt húsz esztendő gyakorlatával szeretnénk szakítani.

Ezért szavazunk a Jobbikra!

(Kép: olvasó, szöveg: Florian Geyer)

Kapcsolódó anyagok:

 - Alkotmánybírósághoz fordul a pátyi mutyi miatt a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa

 - Mindenáron megépítenék a pátyi "golffalut"

 - Megmenekülhet Páty is - jogszabályellenes a golfpálya-projekttel kapcsolatos eljárás

 - A pátyiak által a spanyol nagykövetnek átnyújtott petíció

 - A spanyolok által tervezett "golf-falu" ellen tüntettek a pátyiak

 - A lakópark ellen szavazott a pátyiak többsége - de nem mentek el elegen

 - Kibucépítési hadjárat a Zsámbéki-medencében? - Pörzsének az állásába került az őszinteség

 - Település méretű lakópark Páty és Telki között – soha nem látott lakossági ellenállás szerveződik