Rasszista inzultus érte az olasz futball-válogatott csatárát, Mario Balotellit a Spanyolországgal játszott döntetlen meccs alatt vasárnap – írja a Mirror. A háromszáz spanyol szurkoló végighuhogta a meccset.

Helyszíni tapasztalatok szerint egyértelműen hallani lehetett, ahogy felzendült a huhogás és a nevetés minden egyes alkalommal, amikor Mario Balotellihez került a labda a spanyolokkal játszott mérkőzés alatt vasárnap. A morajlás akkor volt a legintenzívebb, amikor a focista sárga lapot kapott - számolt be a Mirror.

A rendezők inkább viccesnek találták a történteket, és nem léptek semmit – mondta a Mirrornak az egyik liverpooli szurkoló.

A Getty Images fotóügynökség fotóriportere szerint is egyértelmű volt az inzultus. Hangos volt, összetéveszthetetlen és szégyenletes – mondta Michael Steele. „Gusztustalan volt, erre nincs mentség. Abban is biztos vagyok, hogy Balotelli hallotta, mi történik – pityergett a riporter.

Egy szabadúszó görög fotós, Yiannis Kourtoglou is azt mondta: egyértelműen a spanyolok irányából jött a hang. „Ki akarták zökkenteni a játékból, ez pedig sikerült is nekik”. „Ezt még nekem is borzasztó volt hallgatni, hiszen ő egy emberi lény, nem pedig egy majom” - vélekedett kissé homoerotikus hangnemben a fotós.

Az egyelőre nem derült ki, Balotelli és csapattársai is hallották-e a huhogást a meccs alatt.

Balotelli nem tréfál, ha banánról van szó




Korábban Balotelli azt mondta: ha valaki az utcán megdob egy banánnal, azt kinyírom, még ha börtönbe kerülök is miatta. Egyáltalán nem fogom eltűrni a rasszizmust - tette hozzá a Manchester City öntudatos csatára.

Balotelli egy nappal azt követően beszélt erről, hogy az angol válogatott egykori játékosa, Sol Campbell egyenesen életveszélyesnek minősítette a szurkolók kiutazását. A témát a BBC Panorama című műsora tálalta, ebben szerepelt Campbell is. Az adásban a focista azt is elmondta, hogy szerinte a szurkolói rasszizmus miatt nem lett volna szabad Lengyelországnak és Ukrajnának adni az Eb-rendezés jogát.

A Guardian azt is felidézi, hogy Balotellit korábban már érte atrocitás: 2009-ben az U21-es Eb előtt egy római bárban dobták meg banánnal. Szerencséjük, hogy kijött a rendőrség, mert agyonvertem volna őket - nyilatkozta az esetről a fiatal néger támadó.

(HVG - Kuruc.info)

Kapcsolódó:

- Állítólag huhogás fogadta a színesbőrű "hollandokat" - műbalhé az Eb nyitónapján

- Neonáci futballhuligánokról álmodozik a szektATV - még a saját híradójuk felvételein sem látszik semmi "gyanús"