Ugrás a cikkhez
Reklám

Vasárnapra virradóra a tonsbergi kórházban elhunyt Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott leukémiával kezelt szövetségi kapitánya.



48 éves korában elhunyt Karl Erik Böhn (Fotó: Mirkó István)

A hírt Andreas Smeby, Böhn barátja erősítette meg a norvég Tv2-nek. A norvég szakembernél februárban diagnosztizáltak leukémiát. Hat kemoterápiás kezelésen és egy csontvelő-átültetésen átesve novemberben úgy tűnt, hogy sikerült legyőznie a leukémiát, karácsony előtt aztán megkapta a kíméletlen diagnózist az orvosoktól, újra rákos sejteket találtak a szervezetében, a betegsége pedig gyógyíthatatlan. Böhn alternatív gyógykezelést is kipróbált, de nem tudtak áttörést elérni az állapotában.

Böhn játékosként 1986 és 1993 között 126-szor ölthette magára a norvég válogatott mezét, karrierje befejezése után edzőnek állt. A norvég válogatottnál másodedzői feladatot látott el, majd irányította a Drammen férfi csapatát, 2002-től a Larvik edzői stábjában dolgozott, 2005-től vezetőedzőként. 2011 elején menesztették a csapattól, a nyár végén pedig kinevezték a magyar női válogatott szövetségi kapitányának. Novembertől párhuzamosan ellátta a Győri ETO irányítását is, amellyel megnyerte a bajnokságot, és döntős volt a Bajnokok Ligájában. 2012-ben bronzérmet szerzett a válogatottal a szerbiai Európa-bajnokságon.

Böhn az elmúlt közel egy év során bizonyította, hogy kivételes akaraterővel rendelkezik, és a sajtó nyilvánossága előtt vívta meg harcát a szörnyű betegséggel. Blogot is vezetett a rák elleni harccal foglalkozó norvég oldalon, ahol tanácsaival próbálta segíteni sorstársait. A január elején publikált utolsó részben így fogalmazott:

„Azt tanultuk, hogy a boldogságot és az örömöt kell keresni az életben, míg a fájdalom és a nehézségek negatív dolgok. Szerintem ez nem így van, mindkettőt meg kell tapasztalnunk. Biztosan mondhatom, hogy az elmúlt évem tele volt kihívásokkal, fájdalommal és nehézséggel, különösen, amikor karácsony előtt megkaptam a halálos ítéletemet. De január 3-án úgy éreztem, most vagyok a legboldogabb és a legharmonikusabb. Nehéz elmagyarázni, hogy mi okozta ezt, de az átélt dolgok segítettek, hogy pozitívan viszonyuljak az élethez, és ne vegyek semmit túl komolyan. Mindannyian tudjuk, hogy egyszer meghalunk" – írta Böhn, aki végső tanácsokkal is ellátta olvasóit.

„Vigyázz a szeretteidre!”
„Éld az életed!”
„Ne könnyű terhet, hanem erős hátat kérj!”

(NSO)

Frissítés: Gyertyagyújtással emlékeznek a kapitányra

A Magyar Kézilabda Szövetség saját halottjának tekinti a vasárnap elhunyt Karl Erik Böhnt és gyertyagyújtással emlékezik a kapitányra vasárnap 17 órától a Magyar Sport Háza Dózsa György úti bejáratánál.

Mint arról beszámoltunk: vasárnap éjjel a tonsbergi kórházban elhunyt Karl Erik Böhn, a magyar női kézilabda-válogatott leukémiával küzdő szövetségi kapitánya.

Halálának hírére Vetési Iván, az Magyar Kézilabda Szövetség elnöke úgy nyilatkozott: sokkolta a hír.

Szeretném őszinte részvétemet kifejezni Karl Erik Böhn családjának és barátainak - idézte a szövetségi elnököt az MKSZ honlapja. "Nagyon nehéz megszólalnom, még akkor is, ha az utóbbi hetekben sajnos tudtuk, hogy elkerülhetetlenül közeledik a vég. Az egész magyar kézilabda-társadalom hálás KEB-nek azért a fáradhatatlan és eredményes munkáért, amit a magyar női kézilabda-válogatott élén végzett" - mondta Vetési Iván, aki jelezte azt is: Böhnt a Magyar Kézilabda Szövetség saját halottjának tekinti.

A szövetség gyertyagyújtással emlékezik az elhunyt kapitányra vasárnap 17 órától a Magyar Sport Háza Dózsa György úti bejáratánál.

Hajdu János, aki Karl Erik Böhn helyett megbízott kapitányként átmenetileg vezette a csapatot azt mondta: mindenki bízott Böhn felépülésében, még akkor is, amikor azt mondták neki, hogy gyógyíthatatlan beteg. Kiemelte: azzal a szándékkal vette át tavaly a csapatot, hogy idén márciusban visszaadja neki. Éppen ezért ugyanazzal a stábbal, ugyanazokkal a játékosokkal vívta végig a világbajnokságot - tette hozzá Hajdu János.

(MTI)

Kapcsolódó:

- Búcsú: Karl-Erik Böhn megírta blogján utolsó bejegyzését

- Karl Erik Böhn búcsúja: "Büszke vagyok, hogy lehetőségem volt ezt a gyönyörű országot, Magyarországot képviselni"

- A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányának leukémiája gyógyíthatatlan



Friss hírek az elmúlt 24 órából