Ugyan csak 84 centtel, de 2012 év végén magasabb áron jegyezték az Európában irányadónak számító északi-tengeri Brent olajfajta átlagárát, mint egy évvel korábban, így a 111,65 dolláros hordónkénti ár rekordnak számít. Négy éve megy már ez.
A drágulás van akinek jól jött: a világ kőolajexportjának jelentős részét kitevő OPEC-országok komoly többletbevételhez jutottak általa. A kalkulációk szerint az OPEC bevételek az idén elérhetik az 1052 milliárd dollárt, ami 2,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Elemzők ugyanakkor arra számítanak, 2014-ben megtörik az évek óta tartó emelkedés, és a lassú globális gazdaságnövekedés, a kínálati bőség, illetve Kína gazdasági lendületének visszaesése 108 dollár körüli árat prognosztizál.
(HVG)