"Egyen a Mekiben" – ezt a választ kapta egy fiatal angol anyuka a Burger Kingnek küldött panaszlevelére, melyet azért írt, mert gyermekeinek mikrohullámú sütőben újramelegített ételt szolgáltak fel a cég Corby-i éttermében – írja a Dailymail. A lap szerint a cég ügyfélszolgálati osztályáról érkező levél állítólag idiótának titulálta Charlotte Chamberlain-t, és azt a tanácsolta az asszonynak, hogy a továbbiakban inkább a cég egyik riválisának éttermeit látogassa.

Ahogy az később kiderült, nem Charlotte Chamberlain volt az egyetlen elégedetlen vevő, aki sértő választ kapott. Rajta kívül még legalább 15 vásárlóhoz érkezett szidalmazó levél a gyorsétteremtől.

A Burger King az eset után sűrű magyarázkodásba kezdett. Szóvivőjük állítása szerint a Corby-i étterem korábbi vezetője bosszúból törte fel a cég levelező rendszerét, és onnan küldte el az elégedetlen vevőket szidalmazó leveleit. A Burger King elnézést kért az érintettektől.

(Index)