Négyen meghaltak kedden délután a belgiumi Liege központjában, amikor gránátok robbantak egy buszmegállónál. A támadók számáról ellentmondó hírek érkeznek. Egyesek források szerint többen voltak, akik közül egy meghalt, többen tűzharcot folytattak a rendőrökkel, a város polgármestere azonban egy tettesről tud, aki tüzet is nyitott az emberekre, ám egy gránát vele is végzett. Ő a négy áldozat egyike. A belga rendőrség nem sokkal délután négy előtt közölte: ellenőrzése alatt tartja a helyzetet.

Több robbanás rázta meg Liege központját kedd délután, miután ismeretlen fegyveresek gránátokkal és lőfegyverekkel támadtak egy zsúfolt buszmegállóra - írta kedden kora délután a BBC internetes oldala belga sajtóbeszámolókra hivatkozva. A belga sajtó szerint a robbanások következtében legalább négyen meghaltak (köztük egy támadó) és hatvannégyen megsérültek.

Arról, hogy pontosan mi történt a városban, igen ellentmondók a beszámolók. Belga lapok első értesülései szerint három vagy négy fegyveres támadta meg délután fél egykor a Saint Lambert téri buszmegállót. A De Redactie című belga internetes portál szemtanúkra hivatkozva azt írta, hogy a támadók előbb gránátokat dobtak a megállóra, majd tüzet nyitottak, mire a környéken pánik tört ki. A Le Vif című belga hírportál szerint az egyik támadó egy negyven év körüli férfi volt, aki egy közeli pékség felett található magaslatról dobott robbanószerkezeteket a buszmegállóra. A belga lapok képeket is közöltek a helyszínről, ahol már csak rendőrök állnak, miközben a járdán hatalmas vérfoltok láthatók.

A brit Guardian viszont később a város polgármesterének nyilatkozatát idézte, aki a La Meuse című lapnak azt mondta: tájékozódott a rendőrségen, ahol egy támadóról tudnak, aki gránátokkal és Kalasnyikovval volt felszerelkezve. Állítólag belelőtt a tömegbe, majd egy gránát vele is végzett.

A sérültek számáról végig ellentmondásos hírek érkeztek. A rendőrség először 10-12 sérültről, a BBC később 25 sérültről írt. A belga Le Soir szerint a liege-i ügyész később közölte, hogy összesen 47 sérültről tudnak, akik közül 7 súlyos állapotban van. A Le Soir saját értesüléseire hivatkozva azt írja, hogy egy kétéves gyereket életveszélyes állapotban szállítottak a liege-i Saint Joseph kórházba. A lap kedden délután hivatalos forrásokra hivatkozva közölte: összesen hatvannégyen sérültek meg Liege-ben, négyen azonban életüket vesztették, köztük egy támadó is.

Útlezárás és tűzharc

A De Redactie kora délután arról számolt be, hogy a rendőrség lezárta Liege központját és az oda vezető főutakat. A városközpontban fegyveres rendőrök járőröztek, a helyszínre a BBC szerint bombaszakértőket küldtek. A mentőszolgálat felszólította a járókelőket, hogy húzódjanak be a középületekbe vagy üzletekbe, és ott keressenek fedezéket, mivel még több fegyveres is szabadon mászkálhat a városban. A francia Le Monde szerint ezért sok diák a környékbeli iskolákban rekedt.

A BBC szerint a rendőrök elfogtak egy támadót, de a tűzharc ezután is folytatódott. A Le Vif szerint a rendőrök üldözőbe vették a támadókat, és még egy órával a támadás után is lövöldözés hallatszott az utcákon. A BBC három előtt nem sokkal azt írta, hogy az egyik támadó a közeli Igazságügyi Palotában keresett menedéket, ezt a La Libre Belgique is megerősítette. A német RTL úgy tudja, hogy egy harmadik támadó öngyilkosságot követett el. A liege-i ügyész szerint a támadó, aki öngyilkosságot követett el, korábban Kalasnyikovval lövöldözött, de a táskájában még több bevethető gránát is volt.

A város polgármestere egyébként a Nouvel Observateur című lapnak azt mondta, hogy a három támadó ki akart szabadítani valakit a bíróságról, amely a téren található. Közben kiderült az is, hogy a halott támadónak már volt dolga a rendőrséggel. A Le Soir szerint bizonyos Nordine Amraniról van szó, akit három éve 58 hónap börtönre ítéltek engedély nélküli fegyvertartásért. Azt akkor 29 esztendő férfi lakásán ezenkívül 2800 tő cannabis növényt is találtak.

A Saint Lambert tér a déli órákban rendkívül zsúfolt volt a közeli karácsonyi vásár miatt, ezért is sérülhettek meg olyan sokan a támadásban. A Le Monde szerint a mentők egy ideiglenes kórházat állítottak fel a karácsonyi vásár helyszínén, hogy ott tudják ellátni a több tucat könnyebb sérültet.

(Origó)