"Kárpótlási perek" indulhatnak a német Allianz és az olasz Generali biztosítótársaság ellen, ha az amerikai törvényhozás megtekinthetővé teszi a biztosítók második világháborús dokumentációját. A törvénytervezetről szerdán tartanak meghallgatást az amerikai képviselőház külügyi bizottságában.

Több ezer "holokauszt-túlélő" (akik egyre többen vannak ahhoz képest, hogy állítólag kiirtották őket) szerint az említett cégek zsidó életbiztosítások tömegeire tették rá a kezüket, és azóta is megtagadták, hogy kifizessék a ma már 20 milliárd dollárros tartozásukat. A kárpótlási kezdeményezést azonban nemcsak a német és az amerikai kormány, hanem olyan befolyásos zsidó szervezetek is ellenzik, mint a Rágalmazásellenes Liga és a B'nai B'rith International.

Peter Ammon washingtoni német nagykövet levélben emlékeztette a képviselőház külügyi bizottságának elnökét, a törvénytervezetet támogató Ileana Ros-Lehtinent, hogy Berlin már több milliárd dollárnyi kárpótlást fizetett ki "a náci Németország áldozatainak". Rámutatott, hogy a "holokauszt" korából származó biztosítási követelésekkel foglalkozó nemzetközi bizottság eddig mintegy 305 millió dollárt fizetett ki a "túlélőknek" és 200 millió dollárt fordított az őket segélyező "humanitárius programokra". A nagykövet szerint a bizottság 1998-ban történt megalakulásakor a biztosítók ígéretet kaptak arra, hogy nem fogják őket beperelni az Egyesült Államokban.

Ros-Lehtinen ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a fél évtizede megszületett, 50 képviselő támogatását élvező törvénytervezetből még az idén jogszabály lesz. Az analóg törvénytervezet megszületett a szenátusban is.

Az Allianz jelezte, az ügyben nem kíván lobbizni az amerikai kongresszusban, azt szeretné, ha vitás kérdésekben az amerikai és a német kormány, valamint zsidó szervezetek képviselői tárgyalásos úton találnának megoldást.

(MTI nyomán)