Vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség azzal a volt rendőrrel szemben, aki társaival együtt meggyilkolt és kifosztott egy pénzváltással foglalkozó külföldit tavaly decemberben, a főváros XVIII. kerületében.

A nyomozóügyészség nyereségvágyból elkövetett emberöléssel és más bűncselekményekkel vádolta meg a volt rendőrt. A most elkészült, s a bíróságnak benyújtott vádirat szerint a bűncselekmények elkövetésekor rendőrként szolgálatot teljesítő férfi két társával állapodott meg abban, hogy arab pénzváltókat rabolnak ki. A másokkal is kiegészült banda 2009. július 30-án csapott le először: X. kerületi lakása előtt támadtak meg egy egyiptomi férfit. Az áldozatot megverték, majd elvették a nála lévő 7 és fél millió forintot.

2009. december 10-én került sor a rablógyilkosságra, mikor a XVIII. kerületi Csontváry utcában egy panelház lépcsőházában megtámadtak egy arab férfit. A későbbi áldozat a nála lévő tőrkéssel védekezni próbált, mire a rendőr pisztolyával közvetlen közelről fejbe lőtte, majd elvette 45 ezer dollárját. A megtámadott férfi a helyszínen meghalt.

A rablógyilkosság gyanúsítottját másnap elfogták a rendőrök. Hajnali kihallgatásán, a nyomozóügyészség Belgrád rakparti épületéből a volt rendőr megpróbált megszökni. Rosszullétet színlelve az ablakhoz ment, azt kinyitotta, majd épület előtt parkoló rabszállító kisbuszon át az utcára ugrott. A második emeletről történt ugrást azonban elvétette, kitörte a lábát, így az épület előtt újra elfogták.

Az ügyben további két vádlott szerepel, akik a vádirat szerint a megszerzett pénz elrejtésében működtek közre. Őket a nyomozóügyészség emberöléssel kapcsolatban elkövetett bűnpártolás bűntettével vádolja. A tárgyalást a Fővárosi Bíróság folytatja le.

(HavariaPress)