Az ukrajnai rendezés lehetőségéről is tárgyalt Szergej Lavrov orosz és Marco Rubio amerikai külügyminiszter Manilában - közölte csütörtökön az orosz külügyi tárca.
Az orosz fél által kiadott tájékoztatás értelmében a felek a kétoldalú és a nemzetközi kérdések széles köréről a legutóbbi legfelső szintű kapcsolatfelvétel folytatásaként folytattak részletes véleménycserét.
Az ukrajnai helyzet megvitatása során Lavrov tájékoztatta amerikai hivatali partnerét a harci érintkezési vonal mentén kialakult tényleges helyzetről. Hangsúlyozta, hogy elfogadhatatlan a "kijevi rezsim" további fegyverzése, valamint az európai országok "általánosan destabilizáló politikája", amely eddig is arra törekedett, hogy "stratégiai vereséget" mérjen Oroszországra.
Az orosz tárcavezető megerősítette az orosz fél készségét a konfliktus politikai-diplomáciai eszközökkel való rendezésére, valamint elkötelezettségét azon javaslatok iránt, amelyeket az amerikai fél terjesztett elő a Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök anchorage-i találkozóján, és amelyekkel az orosz vezető egyetértett.
Szóba kerültek más regionális és nemzetközi kérdések is, a többi között a Perzsa-öbölben kialakult helyzet is.
Lavrov és Rubio üdvözölte a Roszkoszmosz orosz állami vállalat és az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) közötti kapcsolatok teljes körű újrafelvételét, valamint síkra szállt a parlamentközi cserelátogatások és a kulturális kapcsolatok fejlesztése mellett. A felek kitértek az orosz és az amerikai diplomáciai képviseletek működési feltételeinek normalizálására is.
A két miniszter megállapodott a tárcaközi kapcsolatok folytatásáról, egyebek között nemzetközi szervezetek keretében.
A találkozó, amelyet Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének (ASEAN) manilai külügyminiszteri találkozója alkalmából, amerikai kezdeményezésre jött létre, 35 percig tartott.
A találkozóról beszámoló francia AFP hírügynökség szerint Marco Rubio és Szergej Lavrov találkozójára néhány órával azután került sor, hogy Volodimir Zelenszkij és amerikai küldöttek megbeszélést folytattak, amelyet az ukrajnai elnök szerint a "diplomácia újraélesztése" érdekében szerveztek.
Az amerikai külügyminisztérium szerint a két diplomata "megbeszélte az Egyesült Államok és Oroszország közötti kapcsolatokat, valamint annak szükségességét, hogy véget vessenek az Oroszország és Ukrajna közötti háborúnak".
Marco Rubio kijelentette: "Úgy vélem, hogy az ukrajnai háború sok szempontból megnehezítette Oroszország és az Egyesült Államok számára, hogy más kérdésekben közös nevezőre jussanak". Hozzátette: "szeretnénk, ha ez a háború véget érne. "Az Egyesült Államok továbbra is készen áll és szívesen vállal konstruktív szerepet" ebben a kérdésben.
Lavrov kijelentette, hogy "egy ilyen találkozó mindenesetre hasznos lenne. Jobb kérdéseket feltenni és válaszokat kapni".
Értesülések szerint a felek véleményt cseréltek a közel-keleti konfliktusról is. Moszkva elítélte Washington legutóbbi támadásait szövetségese, Irán ellen.
Marco Rubio már kedd este egy gálavacsorán röviden beszélgetett Szergej Lavrovval, és a két vezető csütörtök reggel részt vett az ASEAN Regionális Fórum ülésén.
Az ukrajnai konfliktus lezárására irányuló tárgyalások holtpontra jutottak. A figyelem most a Közel-Keletre összpontosul, miközben Moszkva továbbra is ragaszkodik az általa kitűzött célok megvalósulásához, és azt követeli többek között, hogy Kijev adjon át neki területeket.
"Békére van szükség - méltóságteljes békére -, és Ukrajna már régóta készen áll rá" - írta szerdán az X-en Volodimir Zelenszkij.
(MTI nyomán)