Kábítószer-kereskedelemben való részvétel miatt vádat emelt az amerikai igazságügyi minisztérium szerdán Rubén Rocha Moya, a mexikói Sinaloa állam kormányzója ellen.
Az amerikai hatóságok azzal gyanúsítják a 76 éves politikust és kilenc további tisztviselőt, hogy segítséget nyújtottak az Egyesült Államokba is kábítószert szállító, Sinaloa kartell nevű hírhedt bűnszervezetnek, amely cserében megvesztegetésekkel és más módon támogatást biztosított Rocháék politikai ambícióihoz. A vád szerint a kartell már a kormányzói posztra jutásban is segítette Rochát.
Jay Clayton ügyész közleményében azt írta: a vádemeléssel világos üzenetet kívántak küldeni "mindazon tisztviselőknek a világon", akik drogcsempészekkel működnek együtt, hogy Washington elkötelezett amellett, hogy igazságszolgáltatás elé állítsák őket.
A mexikói elnök pártjához tartozó kormányzó tagadta a vádakat, és közösségi médiabejegyzésében azt írta, azok mögött politikai megfontolások vannak.
A mexikói külügyminisztérium azt közölte, hogy kiadatási kérelmeket is kapott Washingtonból, de nem nevezte meg, kik vannak a listán. Hozzátette viszont, hogy a kapott dokumentumok nem tartalmaznak elegendő bizonyítékot az érintettek felelősségének megállapítására.
Az amerikai kormányzat már korábban nyomást gyakorolt Mexikóra, hogy tegyen nagyobb erőfeszítéseket a nemzetközi drogcsempészet elleni küzdelemben. Ellenkező esetre Washington vámemelést és csapatok küldését is kilátásba helyezte.
(MTI)
