Újabb halálos áldozatokról és sérültekről érkeztek jelentések szombaton Libanonból és a Gázai övezetből, miközben Izrael és a libanoni síita Hezbollah fegyveres szervezet folytatta a kölcsönös támadásokat.
Libanoni források szerint az izraeli hadsereg légitámadásokat hajtott végre az ország déli részén, Nabatije térségében, ahol egy lakóépület megsemmisülése következtében három ember életét vesztette. A térség más részein is folytatódtak az összecsapások. Az izraeli hadsereg közölte: vizsgálja a jelentéseket, ugyanakkor állítása szerint továbbra is meghiúsítja a Hezbollah támadásait.
A hadsereg felvételeket is közzétett, amelyek alapján rakétaindító állásokat semmisítettek meg, illetve rakétakilövés után Hezbollah-harcosokat vettek célba. A Hezbollah szintén támadásokat jelentett izraeli állások ellen.
Médiajelentések értelmében izraeli csapatok körülzártak egy Hezbollah-erősséget a dél-libanoni Bint Dzsbeil városában, ahol becslések szerint több tucat fegyveres rekedt az elmúlt napokban. A határ közelében fekvő síita város a Hezbollah egyik fontos bázisának számít.
A Gázai övezet középső részén a Hamász irányítása alatt álló polgári védelem közlése szerint hét ember halt meg izraeli légitámadásokban egy rendőrőrs közelében, az al-Bureidzs menekülttábor térségében. Többen megsérültek, közülük négyen súlyosan. Az izraeli hadsereg közölte, hogy még ellenőrzi az esetről szóló információkat.
Az utóbbi időben csökkent a támadások intenzitása, miután az izraeli hadsereg korábban nagyszabású csapássorozatot hajtott végre Libanonban, amelyben hatósági adatok szerint rövid idő alatt több mint 300 ember vesztette életét.
A Gázai övezetben 2025 októberében lépett életbe tűzszünet, amelyet azonban a felek kölcsönösen megsértéssel vádolnak, és azóta is rendszeresek a fegyveres incidensek.
Az Egyesült Államok a feszültség csökkentésére törekszik: a jövő héten Washingtonban tárgyalásokat szervez Izrael és Libanon között egy esetleges fegyvernyugvás és a hivatalos egyeztetések megkezdése érdekében. Izrael ugyanakkor jelezte, hogy nem kíván tűzszünetről tárgyalni a Hezbollahhal. Az izraeli nagykövet Washingtonban úgy fogalmazott: országa kész formális béketárgyalásokra a libanoni kormánnyal, de a Hezbollahot továbbra is Izrael elleni támadásokkal és a béke akadályozásával vádolja. A Hezbollah elutasította az egyeztetéseket.
(MTI)

