Szíriában péntektől államalkotó nyelv lett a kurd Ahmed es-Saraa elnök rendelete szerint, miközben a hadsereg az ország északi részén összecsapásokat vív az integrációt elutasító és a népüknek nagyobb autonómiát követelő kurd fegyveresekkel.

A rendelet szerint a kurd nyelv oktatható lesz azoknak az országrészeknek az iskoláiban, amelyekben a kurd kisebbség jelentős számban él.

Ezenkívül állami ünnepnap lesz Szíriában a kurd (perzsa) újév, a Noruz, amelyet a kurdok mindig március 21-én ünnepelnek.

A rendelet szerint az ország kurd lakosai mind szír állampolgárok. Ugyanis az 1962-es népszámlálás után a kurd lakosok mintegy 20 százalékától megvonták az állampolgárságot. Mostantól a kurdok is integráns részét képezik a szír nemzeti identitásnak - olvasható a jogszabályban.

A kurdokat évtizedeken át elnyomták az egymást követő rezsimek az arab országban. Ez a nemzeti kisebbség a 2011 és 2024 közötti polgárháborúnak annyiban haszonélvezője lett, hogy fegyveresei jelentős területeket foglaltak el az ország északi és északkeleti részén - olaj- és gázmezőkkel -, miután a nemzetközi dzsihádellenes koalíció segítségével legyőzték az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezetet.

(MTI)