A Közel-Keletet háborús pokollá változtató terrorállam az európaiak számára úgy szereti hirdetni magát, mintha ők védenék az „öreg kontinens” civilizációját és a kereszténységet. A dezinformálásban, a történelem átírásában jártas zsidók meséjét erről a nem létező „védelemről” sokan el is hiszik, köztük a nyugat-európai állítólagos „jobboldal” nyomasztóan nagy többsége is, melyre semmilyen enyhítő körülmény vagy józan magyarázat nincs.
A valóságban Izrael ugyanolyan lelkesen terrorizálja a keresztényeket is Gázában (meg mindenhol máshol, ahol csak lehet), nyugodt szívvel bombáz templomokat, de a Közel-Keleten a béke egyik szigetének minősülő Libanont is igyekszik destabilizálni.
S ha már karácsony, illetve Libanon, december 25-én a valóságban nem létező „tűzszünet” dacára az izraeli hadsereg meggyilkolta az iráni Forradalmi Gárda külföldi műveletekért felelős egyik tagját, aki éppen Libanonban tartózkodott.
A terrorállam hazugságaival, hasbaráival szemben pontosan Irán az az állam, amely abszolút pozitív módon viszonyul a keresztényekhez. Valamilyen "rejtélyes" oknál fogva az Izrael-barát európai média ingerküszöbét nem érte el, de Ali Hámenei, Irán legfelsőbb vezetője az alábbi írást tette közzé az X-en karácsony alkalmából, melyet lefordítottam magyarra is. Így szól:
Jézus Krisztust azért küldték, hogy megmentse az emberiséget a tudatlanságtól és a zsarnokságtól, és a tudás, az igazságosság és Isten szolgálatának fényéhez vezesse őket. Soha nem fáradt el a gonosz elleni harcában, és a jóságra ösztönzött. Ez egy tanulság a keresztények és a muszlimok számára, akik hisznek prófétai mivoltában.
#JesusChrist was sent to save humanity from ignorance & oppression & to guide them to the light of knowledge, justice & servitude to God. He never paused in his fight against evil & in invitation to goodness. This is a lesson for Christians & Muslims believing in his prophethood.
— Khamenei.ir (@khamenei_ir) December 25, 2025
Annak, aki az izraeli narratívát drogozza magába, bizonyára most furcsa lenne olvasnia ezeket a sorokat a sokszor démonizált Iránról, pedig nem Hámenei volt az egyetlen magas rangú iráni tisztségviselő, aki köszöntötte a keresztényeket karácsony alkalmából. Maszúd Peszeskján iráni elnök XIV. Leó pápának is elküldte a jókívánságát Jézus Krisztus születésének évfordulóján, de szenteste meglátogatott egy olyan keresztény családot is, akik Iránért harcoltak az iráni-iraki háborúban. Hovatovább Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter is keresztény családokat látogatott meg az ünnepi időszakban.

Maszúd Peszeskján iráni elnök karácsony estéjén Razmik Hacsatoorian keresztény mártír családjánál (forrás: teherantimes.com)
Bár a muszlim és a keresztény hit között vannak különbségek, Jézus és édesanyja, Szűz Mária (béke legyen vele) nagy tiszteletnek örvendenek az iszlámban. Mária a leggyakrabban említett nő a Koránban, Jézust pedig számos alkalommal említik a Szentírásban, ahol Messiásként írják le, és „Isten igaz szolgájaként”, valamint csodákra, például betegek gyógyítására képes prófétaként ábrázolják – írja a Teheran Times az ünnepekről szóló cikkében.
Noha Izrael mindent megtesz, hogy az európai civilizáció felé egy bűnökkel terhelt Irán képét vetítse, az országban nem jellemző a vallási ellenségeskedés, Jézus megsértése pedig bűncselekménynek számít az iráni törvények szerint. A keresztényeknek fenntartott helye van az iráni parlamentben, ahogy egyébként az iráni zsidóknak és a zoroasztriánusoknak is.
Az Izrael által folytatott dezinformációs démonizálás azonban a jelek szerint működik – egyelőre legalábbis. Peszeskján egy szombati interjújában úgy fogalmazott, hogy „véleményem szerint totális háborúban állunk az Egyesült Államokkal, Izraellel és Európával, és térdre akarják kényszeríteni a hazánkat”.
Amennyiben az amerikai politikában sikerül felülkerekedni a republikánusokat leuraló neokon lobbin, úgy talán Irán megítélése is változhat az Egyesült Államokban, az pedig a narratíva megváltozását jelentené Európában is, ezzel együtt pedig rádöbbenünk majd, kik is a közös ellenségeink. Kíváncsian várjuk a fejleményeket.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info