Hetven pontból álló közös nyilatkozatot tettek közzé a Kreml honlapján Vlagyimir Putyin orosz elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök Újdelhiben tartott pénteki tárgyalásainak eredményeiről.

Az orosz elnök állami látogatása során terítéken voltak egyebek között gazdasági és kereskedelmi, energetikai, közlekedési, távol-keleti és északi-sarki, valamint a békés célú nukleáris és űripari együttműködés kérdései. Putyin kifejezte Oroszország készségét az orosz üzemanyag-szállítások további akadálytalan folytatására, és kijelentette, hogy Moszkva szorosan együttműködik Újdelhivel védelmi kérdésekben, segítséget nyújt az indiai hadsereg modernizálásához.

A közös nyilatkozat szerint Putyin meghívta Modit az Oroszországban 2026-ban rendezendő következő, sorrendben 24. orosz-indiai csúcstalálkozóra.

A tárgyalások után Putyin és Modi bejelentette, hogy India és Oroszország véglegesítette a 2030-ig szóló gazdasági együttműködési programot, amely elősegíti a kétoldalú üzleti kapcsolatok diverzifikálását és az éves kereskedelem 100 milliárd dollárra növelését 2030-ra. Kiemelték az erős energiakapcsolatokat is. India a második legnagyobb felvevője az orosz kőolajnak Kína után.

A két ország közötti kétoldalú kereskedelem értéke 68,7 milliárd dollár volt a márciusban zárult pénzügyi évben. A kereskedelem erősen Oroszország javára billen, jelentős indiai deficitet okozva, amelyet India exportbővítéssel igyekszik csökkenteni. "E cél eléréséhez megállapodtunk az orosz-indiai gazdasági együttműködés 2030-ig terjedő programjáról" - közölte Putyin. Hozzátette, hogy folyamatban van egy megállapodás India és az Eurázsiai Gazdasági Unió közötti szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról, ami egy Moszkva által dominált gazdasági tömörülés a volt szovjet államok részvételével. Szerinte ez is segítheti a kereskedelem növekedését. "Oroszország megbízható energiaforrás-szállító, és mindent biztosítunk India energiaszektorának fejlesztéséhez. Készek vagyunk továbbra is garantálni az üzemanyag folyamatos szállítását India gyorsan növekvő gazdasága számára" - hangoztatta az orosz elnök.

A csúcstalálkozó előtt Putyin azt mondta, hogy a két ország "erőteljes bizalmi kapcsolatot ápol a katonai-technikai együttműködés terén".

Modi a tárgyalások után közölte: a két ország azon fog dolgozni, hogy minél előbb létrejöjjön a szabadkereskedelmi megállapodás az Eurázsiai Gazdasági Unióval. Bejelentette azt is, hogy India hamarosan ingyenes elektronikus vízumokat fog kiadni Oroszországból érkező turistáknak és csoportoknak.

Az indiai vezető elmondta, hogy az energiabiztonság régóta az India-Oroszország közötti kapcsolatok egyik pillére, és a polgári nukleáris együttműködés évtizedekre nyúlik vissza. Hozzátette, hogy ez folytatódni fog, és együttműködnek a tiszta energiában, a hajóépítésben, a műtrágyagyártásban és a munkaerő-mobilitásban is.

Moszkva és Újdelhi februárban megállapodást írt alá a katonai együttműködés, a hadgyakorlatok, a kikötőlátogatások és logisztikai támogatás fejlesztéséről. Ezt az orosz parlament elsőháza, az Állami Duma is ratifikálta Putyin indiai látogatása előtt.

India emellett arra számít, hogy korszerűsítheti orosz gyártmányú Szu-30MKI vadászgépeit, és felgyorsíthatja a létfontosságú katonai felszerelések szállítását. India növelni szeretné gyógyszer-, mezőgazdasági és textilipari exportját Oroszországba, és a nem vámjellegű korlátok eltörlését kéri. Újdelhi továbbá hosszú távú műtrágya-ellátást is vár Moszkvától.

Egy másik fontos terület, ahol a két ország megállapodást remél véglegesíteni, az indiai képzett munkavállalók oroszországi alkalmazásának biztonsága és szabályozása.

Putyin legutóbb 2021-ben járt Indiában. Modi tavaly Moszkvában járt, és a két vezető röviden találkozott szeptemberben Kínában is, a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozóján.

(MTI)