Aláírta a lengyel elnök azt a törvénymódosítást, amely rendkívüli helyzetekben lehetővé teszi a nemzetközi védelemre irányuló kérelmek benyújtásának ideiglenes regionális felfüggesztését. Döntését maga Andrzej Duda közölte szerdai sajtóértekezletén.
A jogszabályt februárban a lengyel parlamenti alsóház, március közepén pedig a felsőház is megszavazta.
Andrzej Duda szerint az új szabályozás Lengyelország keleti, Fehéroroszországgal közös határának biztosításához szükséges, és lehetőséget teremt a kormány számára a bevándorlást korlátozó eszközök foganatosításához.
Az államfő egyúttal felszólította Donald Tusk miniszterelnököt, hogy tegyen lépéseket Lengyelország nyugati határa védelme érdekében is. Szorgalmazta annak megállapítását, hogy valójában hány migránst küldenek a német hatóságok Lengyelországba. "Hiszen ez folyamatosan történik, szüntelenül kapunk erről szóló információkat a nyugati határról" - utalt Andrzej Duda azokra a sajtóértesülésekre, melyek szerint a német rendőrség az utóbbi hónapokban több ezer migránst szállított a lengyel határra a dublini menekültügyi eljárásra hivatkozva.
A lengyel elnök által aláírt törvénymódosítás szerint a nemzetközi védelemre irányuló kérelmek benyújtásának korlátozását a belügyminiszter indítványára a kormány rendelheti el. A korlátozás ideiglenes lenne, a kormány legfeljebb 60 napos időszakra hirdetheti meg, de a szejm jóváhagyásával szükség esetén további 60 nappal meghosszabbíthatják.
A kormányrendeletben megszabják azt a határszakaszt is, amelyre a korlátozás vonatkozik. Az intézkedést "az ország belső destabilizálásának megelőzése végett" lehet bevezetni, egyúttal törekedni kell a nemzetközi védelemért folyamodni szándékozó külföldiek jogainak "minél kisebb körű korlátozására".
A intézkedés által érintett határszakaszon a felnőtt kíséret nélkül érkező kiskorúak, a várandós nők, az egészségi állapotuk vagy életkoruk miatt kivételes bánásmódra szorulók továbbra is benyújthatják majd a menedékjogi kérelmet. A határőrség azoktól a belépőktől is fogad kérelmeket, akiknek az esetében egyértelmű, hogy a származási országukban "komoly bántalom valós kockázata" fenyegeti őket. A jogszabály tiltja a határátkelőre érkező családok szétválasztását is.
Donald Tusk kormányfő szerda este az X-en bejelentette: kormánya még aznap elfogadja azt a rendeletet, mely értelmében korlátozni fogják a menedékjogi kérelmek benyújtásának lehetőségét.
(MTI)