Felfüggesztették hivatalából vasárnap Ekrem Imamoglut, Isztambul korrupció és terrorizmus gyanújával őrizetbe vett ellenzéki polgármesterét - közölte a török belügyminisztérium.

Az illetékes török törvényszék korábban vizsgálati őrizetet rendelt Imamogluval szemben vesztegetés gyanúja miatt, így a tárgyalásáig rácsok mögött kell maradnia.

Az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) politikusa időközben bejelentette, hogy nem fog meghajolni a nyomásnak. "Kéz a kézben fogjuk ezt a csapást, ezt a demokráciánkon ejtett fekete foltot kimetszeni" - írta az X-en. "Egyenesen állok, nem fogok meghajolni" - hangsúlyozta, s egyben felhívta követőit, hogy ne hagyjanak fel a reménnyel.

Imamoglunak korrupción kívül terrorvádak miatt is felelnie kell. Az illetékes bíróság azonban úgy fogalmazott, hogy jelen pillanatban fegyveres terrorszervezet támogatása vádpontban még eltekintenek a letartóztatásától a sürgős gyanú ellenére, mivel már döntöttek letartóztatásáról pénzügyi bűncselekmény gyanúja miatt.

A várakozások szerint az isztambuli városi tanács, amelyben a CHP többséggel rendelkezik, a napokban ügyvivő polgármestert választ. A török belügyminisztérium tudatta azt is, hogy két másik kerületi polgármestert is felmentettek.

A török elnök legfőbb riválisát, akit a vasárnapi előválasztáson jelöltek volna a 2028-ra tervezett elnökválasztásra, szerdán vették őrizetbe. A CHP "a leendő elnök elleni puccskísérletnek" nevezte a polgármester elleni hatósági fellépést. A Halk TV helyi televízió beszámolója szerint vasárnap hosszú sorok voltak Isztambul, Ankara, Izmir, Kahramanmaras és Adiyaman választóhelyiségei előtt, ahol nemcsak párttagok, de bármely török állampolgár leadhatja szavazatát a CHP leendő elnökjelöltjére.

Özgür Özel, a CHP elnöke további megmozdulásokat jelentett be vasárnap estére. Az ellenzéki politikai erő szerint Imamoglut azért vették őrizetbe, mert veszélyt jelent Recep Tayyip Erdogan török elnökre.

Mansur Yavas, Ankara CHP-s polgármestere Imamoglu őrizetbe vételét az igazságszolgáltatás szégyenének nevezte.

Az isztambuli kormányzóság március 26-ig meghosszabbította a szerda óta érvényben lévő gyülekezési tilalmat, és újabb beutazási korlátozásokat rendelt el a városba esetlegesen "gyülekezés céljából" érkezők számára.

Ali Yerlikaya belügyminiszter vasárnap arról számolt be, hogy a rendőrség 323 embert vett őrizetbe kilenc városban, így Isztambulban, Izmirben, Ankarában, Edirnében, Canakkalében, Adanában és Antalyában. Hangsúlyozta: nem fogják eltűrni a közrend megzavarását.

A rendőrség paprika sprayvel, könnygázzal, illetve vízágyúkkal oszlatta a rendvédelmi szervek tagjaira petárdákat és más tárgyakat dobáló tüntetőket.

(MTI)