Legkevesebb öt ember vesztette életét, további heten pedig megsebesültek abban a robbanásban, amelyet öngyilkos merénylő követett el az Afganisztán északi részén található Kunduz tartományban - jelentette a helyi média kedden.

A robbantás elkövetőjeként eddig egyetlen szélsőséges szervezet sem jelentkezett.

Afganisztánban a tálibok 2021. augusztusi hatalomra kerülése óta jelentősen csökkent ugyan az öngyilkos merényletek száma, de az Iszlám Állam továbbra is jelen van, és időről időre elkövet robbantásokat, főként a síita hazara kisebbség ellen.

Egy amerikai megfigyelőszervezet nemrégiben közzétett jelentése kiemelte, hogy az Iszlám Állam-Horaszán Tartomány (ISKP) nevű csoport helyi szárnya továbbra is jelentős fenyegetést jelent mind Afganisztánra, mind a regionális stabilitásra nézve. A jelentés ismertette, hogy az ISKP 2024 decemberében meggyilkolta Kabulban Halil Hakkánit, az Afganisztánt uraló tálibok menekültügyi miniszterét. A támadás 2021 augusztusa óta a legjelentősebb tálib vezető elleni gyilkosság volt.

(MTI)