Kész együtt dolgozni az ENSZ az ideiglenes szíriai kormányzattal annak érdekében, hogy az arab országban hiteles és minden érintett csoport bevonására törekvő politikai átmenet folyjon le - jelentette ki Geir Pedersen, a világszervezet különmegbízottja szerdán a Biztonsági Tanács Szíriával foglalkozó találkozóján.
Pedersen - aki videokapcsolaton keresztül Genfből szólalt fel a New York-i értekezleten - hangsúlyozta, hogy Bassár el-Aszad elnök egy hónappal ezelőtti távozását követően most "nagy lehetőségek, ugyanakkor valós veszélyek is" állnak Szíria előtt, és a most megszülető döntések hatása hosszú távra kihat. Ezért Damaszkusznak és a nemzetközi közösségnek "a helyes úton kell a következő fázisba lépnie", és az ENSZ kész mindent megtenni ennek segítése érdekében - hangoztatta a különmegbízott.
Idén ez volt az ENSZ BT első megbeszélése Szíriáról. Pedersen arról is beszámolt, hogy az ideiglenes kormány egyelőre igyekszik szervezetté tenni munkáját, megszilárdítani hatalmát, és már szíriai csoportok széles körével, valamint külföldi illetékesekkel, köztük miniszterekkel is tartott egyeztetéseket. Hozzátette, hogy ezzel együtt a kormány ellenőrizte egyes térségekben is mutatkoznak az instabilitás jelei, például több körzetben folytatódik az erőszak néhány csoport között.
Pedersen súlyos aggodalmát fejezte ki az Iszlám Állam terrorszervezet szíriai műveletei jelentette fenyegetettség miatt. Szintén aggasztónak mondta, hogy az országban folytatódik az izraeli katonai tevékenység.
Üdvözölte a különmegbízott a Szíria elleni nemzetközi szankciók enyhítése felé tett amerikai lépéseket, és arra biztatta a nemzetközi közösséget, hogy dolgozzon tovább a büntetőintézkedések felülvizsgálatán.
(MTI)