Jun Szogjol dél-koreai elnök elmozdítását célzó indítványt nyújtott be a szöuli parlamentben szerdán hat ellenzéki párt, amelynek képviselői azt állítják, hogy az államfő "súlyosan és nagymértékben megsértette az alkotmányt" azzal, hogy előző nap szükségállapotot akart bevezetni az országban.
Az ellenzék azzal érvel, hogy Jun Szogjol azért hirdetett szükségállapotot kedden este, hogy kibújjon az ellene és a családja ellen folyó nyomozás alól. Nem állt fenn semmi olyan előfeltétel, például háborús helyzet, fegyveres lázadás vagy nagyobb országos vészhelyzet, amely az alkotmány alapján indokolttá tette volna ezt a lépést - áll az indítványban.
Az elnök elmozdítását célzó hivatalos beadványról pénteken vagy szombaton szavaznak majd.
Jun Szogjol helyi idő szerint kedd este a YTN televízió élőben közvetített műsorában - általános megdöbbenést keltve - jelentette be, hogy szükségállapotot hirdet ki az országban, arra hivatkozva, hogy fel akarja számolni a kormányzati munkát bénító, "szégyentelenül Észak-Korea-barát államellenes erőket". A dél-koreai parlamentnek a 300-ból 190 jelen lévő tagja helyi idő szerint szerdára virradóra határozatot fogadott el a szükségállapot feloldásáról, majd a rendelkezést maga az államfő néhány óra múlva visszavonta, és a rendkívüli jogrend fenntartására kivezényelt katonákat visszahívták.
Az államfő lemondását tüntetők is követelték a főváros utcáin. A tiltakozók Szöul belvárosában gyertyafényes demonstrációt tartottak, hasonlóan ahhoz a 2017-es megmozduláshoz, amelyen Pak Kunhje volt államfő távozását követelték, majd az elnöki palotához vonultak. A Yonhap dél-koreai hírügynökség jelentése szerint az elnök kabinetfőnöke és kulcsfontosságú tanácsadói "tömegesen nyújtották be lemondásukat". A védelmi minisztérium közölte, hogy a tárcavezető, Kim Jonghjon is felajánlotta lemondását.
(MTI)