Leállt a kőolajszállítás az orosz Barátság vezetéken keresztül Csehországban - közölte Pavel Kaidl, az Orlen Unipetrol társaság szóvivője a CTK hírügynökséggel szerdán délelőtt.




A csehországi kőolajvezetékeket működtető Mero állami társaság ugyanakkor bejelentette, hogy Csehország ellátása kőolajjal nincs veszélyeztetve, mert a kőolajszállítás nyugati irányból folyamatos, és szükség esetén felhasználhatók az állami kőolajtartalékok is.

A Barátság kőolajvezeték körül kialakult helyzetet a Mero jelenleg vizsgálja - mondta Barbora Putzová, a Mero szóvivője újságíróknak. A cseh kormány délután ülésezik, és a tanácskozás egyik napirendi pontja, hogy az állam tartalékaiból kőolajat adna kölcsön az Orlen Unipetrol társaságnak.

"Pillanatnyilag nem kapunk kőolajat a Barátság kőolajvezetéken keresztül" - írta Lukás Vlcek ipari és kereskedelmi miniszter az X közösségi platformon megjelent bejegyzésében. Kőolajhiánytól nem kell tartani - jegyezte meg a miniszter -, mert Csehország továbbra is elegendő mennyiségű kőolajat kap az olasz TAL és az ehhez kapcsolódó IKL vezetékeken keresztül.

"A helyzetre reagálni fogunk, mert a kormány délutáni ülésén jóváhagyja az Orlen Unipetrol kérését, hogy szükség esetén kőolajat kölcsönözhessen az állami tartalékokból" - mutatott rá Lukás Vlcek. Az állami tartalékok 90 napra biztosítják a csehországi kőolajfogyasztást.

Csehország tavaly az Oroszországból kiinduló Barátság kőolajvezetéken keresztül kapta olajfogyasztásának 58 százalékát, a többi a TAL-IKL vonalon érkezett az országba.

A cseh kormány már korábban bejelentette, hogy a jövő év folyamán meg kíván szabadulni az orosz kőolajtól, és ezért a TAL kapacitását az eddigi négymillió tonnáról évi nyolcmillióra emelik. A bővítési munkák már folyamatban vannak. A projekt költségvetése 1,6 milliárd korona.

(MTI)

Korábban írtuk: Magyarországra és Ukrajnába utasították ki a felvidéki gáz- és kőolajvezeték környékén szaglászókat