Megállapodás nélkül ért véget az ENSZ globális műanyag-egyezményének ötödik tárgyalási fordulója a dél-koreai Puszan városában vasárnap.
Több mint 170 ország képviselője több év előkészület után az utóbbi egy hétben megpróbált dűlőre jutni a kötelező intézkedésekről a globális műanyagszennyezés korlátozására. A puszani egyeztetéseket eredetileg a végső tárgyalási fordulónak szánták, mivel azonban nem született megállapodás, a megbeszéléseket jövőre folytatják.
"Nem értük el azt, amiért idejöttünk" - mondta Juan Carlos Monterrey Gómez, a panamai delegáció egyik tagja a tárgyalási fordulót lezáró beszédében. "A habozás halált jelent, a cselekvés viszont túlélést" - hangoztatta. Monterrey Gómez kijelentette, hogy nem fogják feladni a küzdelmet, s tovább fognak harcolni a kötelező erejű globális műanyag-egyezmény megvalósításáért.
A központi, eddig rendezetlen kérdés a műanyagtermelés korlátozása. Egy több mint száz országból álló csoport, köztük Mexikó, Panama, Ruanda és az Európai Unió azt szorgalmazza, hogy szabjanak maximális felső határt a termelésnek. Több olajtermelő ország azonban, köztük Szaúd-Arábia és Oroszország ellenzi a termelési korlátokat, s fontosabbnak tartják, hogy az egyezmény a hatékony hulladékgazdálkodásra összpontosítson.
Az ENSZ környezetvédelmi közgyűlése - amelynek 175 ország a tagja - egyhangúlag szavazta meg Nairobiban, 2022 márciusában azt a kezdeményezést, hogy 2024-re jogilag kötelező érvényű szerződést készítenek a világot szennyező műanyaghulladékok minél nagyobb arányú felszámolására. A megállapodást már csaknem tíz éve készítik elő.
A világszervezet szerint évente mintegy 400 millió tonna műanyaghulladék keletkezik, s a mennyiség évről évre növekvő tendenciát mutat.
(MTI)